Zsibvásároltunk

Három meleg egyesület rendezte az első (melegnek lehetne nevezni, de ez az árusított tárgyak szempontjából szinte mindegy is, milyen) zsibvásárt. Történt mindez 2004. szeptember 19-én a Kultiplexben, egy szép őszi vasárnap délután. A három szervezet: Labrisz, Lambda Budapest, Háttér azért fogott össze, hogy a Nyugat-Európában már jól bevált adománygyűjtő rendezvénnyel pénzt gyűjtsön a Szivárvány Misszió Alapítvány számára, mely évről évre a Meleg és Leszbikus Fesztivált szervezi. Az, hogy ez a három egyesület rendezte meg a zsibvásárt, egyáltalán nem véletlen, hiszen ők (vagyis mi) az alapítvány létrehozói.

A Kultiplex kerthelyiségébe betérőt kellemes délutáni hangulat fogadta. Hét standon árultak aktivisták és nem aktivisták, a legnagyobb szerepe és a legnagyobb kupaca a három meleg szervezetnek volt rögtön a bejárattal szemben, az emelvényen. Ott lehetett hagyni földre esni a ruhákat, leginkább túrni a legdögösebb retrocuccok között. Neotonos póló, újra divatba jövő, valaki által már elkoptatott kordbársonynadrág, leszbikus tini titkok könyvecske, híres írófeleség levetett zakója, háztartási robotmasinák a modern nő polcáról – egy szó, mint száz húszfilléres (ez is volt!), mindent meg lehetett itt találni, ami egy mai emberfialánya szükségleteiből nem hiányozhat. Emberfialánya, mert nem volt fontos a látogatókat és az árusokat tekintve, hogy nemi identitás szempontjából ki, ki fia, borja, mert aki ide betért, az jól érezhette magát. Tömeg az nem volt, az egyszerre átlagosan 15-20 főnyi látogató szép kényelmesen fogdoshatta végig a kirakott tárgyakat, Kaliber című (rajongó leszbikus által nagy becsben tartott, ámde húszszor kiolvasott) újságokat, Süsü videókazettákat, francia nyelvű könyveket, aktivista pólókat és még sorolhatnám.

Mindeközben a Kultiplex nagytermében Desire Dubonet filmjeit vetítettük az érdeklődőknek. A Bohemian Alibi bár tulajdonosa pénzt is adott a szervezőknek, mely cselekedetével a honi aktivisták régóta dédelgetett (a világon amúgy már szerte-szana gyakorlattá vált) vágya valósult meg: egy az üzleti szférában otthonos bártulajdonos jelentős összeggel támogatta a rendezvényt, és ezzel a jövő évi Meleg és Leszbikus Fesztivált is.

A meleg szervezeteken kívül ott voltak még a Zöld Fiatalok, akik régóta velünk vonulnak a Meleg Önérzet (ex-büszkeség) Felvonuláson, és részt vesznek a fesztivál megszervezésében. Velük együtt úgy gondoltuk, hogy a zsibvásárt Civil Zsibvásárrá lehetne bővíteni, és a téli ünnepek előtt újra, más civil szervezetek részvételével újból megrendezni.
A Labrisz Egyesület egyik tagja már lelkesen ajánlkozott is forralt bor és citrumos tea elkészítésében.

A kurátornő