Zendülő nők. Ladyfest Bécsben, 2004. jún. 10-13.
Helyszíni tudósítás a feminista, leszbikus és transznemű közösség fesztiváljáról
Az első ilyen jellegű fesztivál Washington államban volt 2000-ben, azóta számos nagyvárosban ünnepelnek – az osztrák fővárosban ez volt az első alkalom.
A Ladyfest őse, az 1990-es években Amerikában fellángolt, kifejező nevű Riot Grrrl mozgalom, amely fellázadt a punkmozgalom férfiközpontúsága ellen, aktivistái a gitáros-barátnő szerepe helyett maguk fogtak gitárt a kezükbe, és arra bíztatták a nőket, hogy zenéljenek. Zenekarok, fanzinek, helyi munkacsoportok alapításával szereztek mind nagyobb teret önkifejezési szükségleteiknek. Művészetük lényege az éles társadalomkritika volt, mely nemcsak a feminizmusból táplálkozott, de merített a zöld-, illetve a faj-, osztály- és korelvűség ellen küzdő mozgalmakból is.
A Riot Grrrl néhány év múltán depolitizálódott, többek között a média és a divatipar beszippantó ereje folytán, de nem halt ki egészen. (Mára áttolódott az internetre, weboldalak és e-zinek fórumaira.) A Ladyfest ehhez a politikai és művészi erőt egyesítő hagyományhoz nyúl vissza; a kissé félrevezető „lady” kifejezés az érési folyamatot hivatott szimbolizálni, miközben újraértelmezi a szó hagyományos, jólnevelt jelentését.
Magának a Ladyfestnek tehát nincs nagy múltja, de politikailag aktív és kreatív, mozgalmi és elméleti alapokkal felszerelt feminista és leszbikus csoportok több évtizedes hagyománya áll mögötte. Ennek jegyében élesen kritizálják a heteroszexizmus és a patriarchális hierarchia minden formáját.
A bécsi bulin a Tűsarok tudósítója nagyrészt második generációs, bécsi vagy nyugat-európai nőmozgalmárokkal, illetve néhány amerikai és kanadai látogatóval találkozott. A beszélgetések témái részben a hatvanas évek hagyományos feminista eszméin alapultak, de napirendre kerültek olyan új kérdések is, mint a transzneműség, a bevándorlók, a globalizáció vagy az internet szerepe feminista nézőpontból.
A fesztivál szervezése és lebonyolítása, ahogy az ilyenkor szokás, az önkéntesség jegyében zajlott; a mozgalom alapvető és tudatos eszménye az anti-kommercializmus. A nőmozgalomnak ez a szárnya, mint említettük, elegyedik az egyéb alternatív, leszbikus, zöld, punk, baloldali radikális, anarchista csoportokkal, akik szintén jelen voltak, nosztalgikus hippihangulatot kölcsönözve az eseményeknek. Ugyanakkor, mint Veronika Woehrer, az egyik szervező megjegyezte, a Ladyfest kezd „trendi” rendezvénnyé válni, beépülni az alternatív kultúra „mainstream” vonalába. Tudósít róla a Der Standard, az esti programokat fiatalok szélesebb köre látogatja. Ez azt jelzi, hogy az esemény megmozgatta a várost, és hogy helye van egy tágabb kulturális közegben is.
Az első generációs magyar mozgalmár meghatározó élménye, hogy mennyire nem létezik nálunk ez a fajta szub-szubkultúra. A szubkultúra is éppen hogy aktivizálódott, a leszbikus feminizmus csírái az utóbbi években kezdenek kihajtani.
Ami a programkínálatot illeti: figyelemreméltó workshopokat tartottak, egyebek között a fehérbőrűség konstrukciójáról, művészet és politika performatív aktusairól, szexuálpolitikáról, a női önvédelem alapjairól, ezen kívül volt póló- és transzparensgyártás és irodalmi felolvasás is. Kísérleti filmek (köztük a tavalyi ML-fesztiválon nagy sikert aratott Rózsaszín görény, Katrin Kremmler filmje), performanszok, kiállítások egészítették ki a programokat, valamint koncertek és bulik az EKH (Ernst Kirchweger Haus) nevű kiszolgált alternatív szórakozóhelyen. A válogatások a konkrét témákon túl arról szóltak, hogyan használhatók a politika, a teória és a művészet egymást (és a közönséget) erősítő és inspiráló kifejezésformái.
Közben még remekül szervezett népkonyha is üzemelt: a Karsplatzon lévő Info Café-ban (ez amolyan központi találkahelyként, női térként szolgált, fanzin- és szóróanyag-arzenállal, sajátkészítésű műsorfüzettel, grafitikkel, ücsörgő nőkkel), valamint az EKH-ban, ahol vegetáriánus vacsora várta a látogatókat.
Minden fesztivál csúcspontja a menetelés, így itt is leginkább az úgynevezett „dyke march”-ra, a múzeumi negyedtől a Karlsplatzig tartó egyórás, hangos sétára voltak kíváncsiak az emberek. Dögös dobkoncert, „cheer-leaderek” (a menet vezetőit hívják így, ironikusan átvéve az amerikai sportesemények szurkolókórus-vezetőinek elnevezését), transzparensek, jelszavak, sissy butchok, lesbo boyok és közömbös arcú járókelők kísérték a vonulást, amely meglehetősen forradalmi hangulatban zajlott. Úgy tűnt, a plurális és öntörvényű nőiség-felfogás demonstrálásának még Bécsben is van tétje. Nálunk egyelőre csak tét van, Ladyfest nélkül.
Borgos Anna
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
