Programajánló a Pride fesztiválra
Rövid összeállításunkban igyekeztünk összeállítani külön azokat a programokat, melyek a lányoknak szólnak (a lányfilmek kivételével, melyekkel a későbbiekben foglalkozunk részletesebben). Lesznek Rendhagyó Labrisz nyílt órák, leszbikus témájú színdarab, Rapid Randi lányoknak, Ladie’s Pride és Leszbikus Chicknik is.
Július 5-én hétfőn, este 18 órától lesznek a Rendhagyó Labrisz nyílt órák, melyet a Művész Mozi kávézójában tartanak. Ezen a napon mindez a máskor megszokotthoz képest egy kicsit másképp lesz – ígérik a szervezők. Eltérnek ugyanis az ügyelési rendtől és kivételesen a nyílt órákat a nyitottabb kávézóban tartják. Így senki sem marad le az LMBT fesztivál programjairól, és közben velük is csacsoghat egy jó kávé társaságában. Akit eddig megrémített az iroda ridegebb hangulata, az ismeretlen közeg, vagy a mélyebb beszélgetés gondolata, annak itt a lehetőség!
Ugyanaznap este nyolctól a Művész Mozi Chaplin-termében látható a Pinceszínház produkciójában a Garbo című darab. Az egyrészes színműből kiderül, hogy milyen volt Greta Gustaffson, a későbbi Greta Garbo a húszas években? A svéd írónő, Tin Andersén Axell kezébe került magánlevelezésből – melyből a szerző regényt írt – egy csapongó, spontán egyéniség rajzolódik ki, valamint egy ifjúkori szerelem története, melyet legjobb barátnője iránt érzett. A Dragos Erzsébet által fordított darab két főszereplője: Fullajtár Andrea és Szandtner Anna. Az előadásra 1300 Ft-ért kapható jegy a mozi pénztárában.
Július 6-án, kedden este nyolc órától kerül megrendezésre a Fesztivál történetében először a Rapid Randi, ezen az estén kizárólag lányok részére. Próbáld ki a párkeresést élesben! „Szedd össze a bátorságod, és randizz több lánnyal is egy este! A körülményeket az ideális randihoz a Budapest Pride biztosítja: gyertyafény, halk zene, ital, és még a partnert is elhívjuk helyetted. Potom 500,- Ft-ért egy este alatt több lánnyal is megismerkedhetsz, és csak annak adod meg a telefonszámodat, aki 5 perc alatt elnyerte a tetszésedet. A lebonyolításról: a szervező összesíti a végén leadott lapjaitokat, és kölcsönös szimpátia esetén, egy napon belül e-mailben értesíti az érintetteket egymás elérhetőségéről. Innentől már csak rajtatok múlik! Ne hezitálj, regisztrálj a rapidrandi
budapestpride [dot] hu címen, ha biztosra akarsz menni, illetve a helyszínen 19 h-tól. Csak a szingliségedet veszítheted!” – olvasható a www.budapestpride.hu oldalon. A helyszín pedig a Cafe Factory (VI. kerület, Jókai u. 28.).
Szerdán 18.30 órától a Bálint házban lesz a tíz éves Labrisszal foglalkozó workshop, ahol bemutatkozik az Egyesület. Ha kíváncsi vagy rá, hogy mivel foglalkozik az egyesület, vagy vannak ötleteid, hogy még mi mással is foglalkozhatna, akkor gyere el a workshopra és beszélgess együtt ezekről az egyesület képviselőivel.
Július 9-én, pénteken este 22 órától pedig vár a Ladie’s Pride, mely szokás szerint a Diesel Klubban kerül megrendezésre. Az Ösztrosokk szervezésében immár nyolcadik alkalommal lesz, ezúttal is a Népligeti út 2. szám alatt. Club dance és retro teremmel, karaoke-val készülnek a szervezők, és ünnepi szívvel. Lesz terasz a fák alatt, és Metaxa+gyömbér akció (450Ft). A készlet erejéig minden zenei(!) kívánságot teljesítenek, cserébe azt kérik, hogy ne féljetek. Eljönni. Belépő: 1000 Ft.
A Budapest Pride zárónapján, július 11-én vasárnap, délután 14 órától pedig a margitszigeti Nagyréten lesz a Leszbikus Chicknik. Mindez jól bevált alkalom arra, hogy együtt együnk, igyunk, görényt és kutyát legeltessünk, focizzunk, csevegjünk, játsszunk, ismerkedjünk és pihengessünk a zöldben. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők a Margit-hídhoz közelebbi réten. Figyeld a szivárványzászlót!
Összeállította: Hanzli Péter
Forrás: www.frissmeleg.hu
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges




