Leszbikus szülőcsoport

Minden nőnek vagy női párnak, aki leszbikus identitással gyermeket vállalt, vagy tervezi, hogy gyermeket vállal!

Számos kismama szolgáltatás létezik, figyelünk a testünkre, a terhességre és a háborítatlan szülésre, a baba körüli teendőkre, praktikákra és taktikákra a gyerekneveléssel kapcsolatban. Közben mindig azt halljuk, az anyaság szent dolog, még ha kötelesség is. A nagy, társadalmi elvárásnak megfelelő boldogságban sosem beszélünk arról a sok kétségről és kérdésről, szorongásról és furcsa gondolatokról, amelyet az anya él át a gyermek megszületését követően. Nem vetünk számot eléggé azzal, ahogy a lelkünk átrendeződik, hiszen a szülést követően egy teljesen új élet kezdődik. Az anya furcsa, ismeretlen világba csöppen, amit ki–ki vérmérsékletéhez mérten kezel. Meg kell tanulnunk az új helyzetet. Szembe kell néznünk az újonnan jelentkező helyzetekkel és félelmeinkkel. A gyermek sem mindig úgy viselkedik, ahogy azt mi elvárnánk, meghökkentő élmény, akármit csinál is. Az első gyereket mindig tanulni kell.

Egy leszbikus anyának és párjának épp ugyanazt kell megtanulnia a gyerekével kapcsolatban, mint egy hetero párnak, csak egy kicsit többet. A leszbikus gyermekvállalásban több időzített bomba rejtőzik, ha nem vigyázunk, amik megoldására jobb tudatosan készülni. Amíg csak tervezzük a gyereket, a lehetőség megvalósítására fókuszálunk, de amint megvan, már érdekesebbé válnak a körülmények is, hiszen az egész életét tervezzük tovább. Ott az apa kérdése, aki ha ismert azért, ha nem, azért kell a szerepét tisztázni az adott család közös dinamikájában. A tágabb családi környezet felé sem mindegy, hogyan kommunikáljuk helyzetünket. Azt sem árt végiggondolni, hogyan fogjuk őt képviselni a társadalomban. Milyen stratégiákat válasszunk, ami a mi vérmérsékletünknek is, és neki is a legjobban megfelel majd.

A csoport ebben segít; kiderül, hogy mik azok az ismétlődő gondolatok, helyzetek, amelyeket megismerve rájövünk, hogy nem vagyunk egyedül, és ehhez is hozzá fogunk szokni zökkenőmentesen.
Ez a csoport rendkívül hasznos azoknak a most először szülő kismamáknak, akik úgy érezték, felkészültek az anyaságra, majd meglepődve látták, hogy az a valóságban mennyire más, de nagyon fontos lehet olyan leszbikus párok számára is, akik még csak tervezik a gyermekvállalást, és tudatosan szeretnének felkészülni nem csak a testi, de a lelki változásokra is.
Összekötve a régi és új elképzeléseket, tapasztalatokat és elvárásokat egy teljesebb, a realitáshoz jobban kötődő anyaszerep alakulhat ki, megvédve anyát és gyermekét sok félreértéstől. A mostani „befektetés” sokszorosan fog megtérülni: egy kiegyensúlyozottabb anya fogja gondozni gyermekét egy kiegyensúlyozottabb anya-gyerek kapcsolatban, és emiatt egy kiegyensúlyozottabb gyerek fog növekedni, a prevenció itt érvényesülhet a leghatékonyabban.

Ritter Andrea és Kocsor Judit

A csoport időtartama: kéthetente 2 óra.
A csoport ára: megegyezés szerint.
Tervezett indulás: 2009. ősz.
Jelentkezni lehet a madamechauchatatgmail [dot] com e-mailcímen.