Kérdés a moderátorhoz

#0

Ha a Labrisz Egyesület levelezőlistájával vagy annak szabályzatával kapcsolatban kérdéseid lennének, azokat itt teheted fel, a levelezőlista másra való. Köszönjük!

#12

Sziasztok!
Végre sikerült eljutnom ide Hozzátok.Régóta küzdök a magányossággal.Sajnos elköltöztem egy kis faluba, ahol nagyon rossz szemmel nézik a másságomat.Volt ugyan korábban egy partnerem, akit nagyon szerettem, de ő nem volt hajlandó eljönni ide, így teljesen egyedül maradtam.Nagyon szeretnék hozzám hasonló gondolkodású emberekkel megismerkedni.Ebben kérem a segítségeteket, mert tudom, hogy csak így tudom kiteljesíteni az életemet.Régen rájöttem arra, hogy egy férfi soha nem tudja megadni azt, amire egy nőnek szüksége van.Kérlek segítsetek megismerkedni hozzám hasonló gondolkodású emberekkel, mert tudom, hogy az életem csak így lehet teljes.
Köszönettel és várom a hozzám írott leveleket és a tanácsokat mit kéne tennem, hogy végre én is boldog lehessek.Zsó

#11

Igen, ezt egy nagyon helyes kijelentésnek tartom, mármint hogy aktívkodjunk inkább a dolgok halálra boncolgatása helyett! :)
Meg talán annyi konzekvenciát vonjunk le mindannyian (magamat is beleértve), hogy ne abból induljunk ki, hogy a másik rosszindulatból mond/gondol/csinál valamit!

#10

Oké, tényleg itt fejezzük be, tegyük a dolgunkat, amiben tudjuk - az egyesületben.

#9

Egyszerűen túl sok, most már úgy érzem, fölösleges energiát viszünk ebbe a kérdésbe. Létre kell hozni(a valakinek) egy másik listát és ennyi. Moderálni meg tényleg nem éri meg jobban azokon a kereteken túl amit az egyesület döntésileg, czini, mint moderátor pedig személyesen bevállalt, mert csak a veszekedés van belőle. Holnap majd másvalaki akar egészen más dolgokat a lista használói közül és azokat kéri majd számon, ez követhetetlen!
A széthúzás pedig nem állambácsi mintára van, hanem pártok között, merthogy a parlamentben már van több csoport, még itt ez az egy (nem feledve a vegyes, ill. a tematikus szervezeteket persze). Nem kéne ezt az egyet is szapulni!
Pl. az, hogy a honlap megújult és frissül folyamatosan, 4 ember köszönte meg az éterből, míg a lista szabályzatának megváltozásáért már legalább 10 elégedetlenkedő (és most 1-2 levél esetében finom voltam) levelet kaptunk.
Ez az arány miért nem fordítva van? Nem jó érzés önkéntes munkáért rugdosva lenni, egyáltalán nem.

#8

Kérlek fejtsd ki, hogy melyik levelemben éreztél rossz hangnemet! A magam részéről úgy érzem hivatalos leveleket írtam, mert én vagyok a moderátor, akinek ha tetszik, ha nem, az a feladata, hogy figyelmeztessen embereket, ha az Egyesület által hozott szabályzatot sértik. De még a hivatalos levélben is mindig felajánlottam a személyes segítségemet. Van aki erre megsértődött, hogy én hogy lehetek ilyen hogy figyelmeztetem, van aki pedig megértette, hogy ez az én feladatom, elfogadta a segítségemet és tudtunk együtt "dolgozni", tudtam is segíteni és egy pillanatnyi rossz érzése sem volt a hangnemmel kapcsolatban. A többieknek is azzal volt kifogásuk, hogy milyen jogon moderálom le őket, mert ugye nem ezt szokták meg ezen a listán.
Én nem akartam személyeket kiemelni, mert ez egy általánosabb problémakör - ezt az "elégedetlenkedőkre". Van olyan, aki a Labrisz tagja volt, és nem tetszik neki ez a döntés, és ezt sérelmezte a listán. És igen, segítették az Egyesületet, ezt senki sem vonja kétségbe, és köszönet is nekik ezért. De sajnos visszautalva Mari írására, ők sem tudtak jobb ötlettel előállni, hogy mit kellene csinálni, csak azt, hogy hagyni a listát úgy ahogy van, moderálatlanul, ami, mint már említettük több embernek nem felelt meg, sőt bosszantotta. Olyanok (is) szólaltak fel ezért, akik amúgy csak passzív olvasói voltak a listának.
Felajánlottuk személyesen is az egyesület egy volt tagjának ezt a lehetőséget, hogy nyissanak új listát, az egyik tag még részletes levelet is írt, melyben leírta lépésről lépésre, hogy kell ezt megtenni, ezáltal minden technikai feltétel adott volt, hogy létrejöjjön ez az új lista, de sajnos ezzel nem éltek, csak a mi munkánkat várják el. Őszintén szólva ez nekem nem tetszik!
A Labrisz pedig nő, az utóbbi kb fél évben 4 új tag jelent meg a szervezet életében, ami szerintem nagyon örvendetes! :)

#7

Alapvetően nem értek a géphez. A gondom nem a levelezőlistával - annak létével van, hanem az ott vagy máshol előfordult stílussal, hangnemmel.
Ezen igenis javítani kellene - a megoldást a moderátortól ebben várom.
Energia valóban kell a változtatáshoz-változáshoz, mindenkinek sikerül, amennyiben akarja. /nekem is eljött az ideje sok év után, így kerültem ide.
Az egyesületet segítették építeni az 'elégedetlenkedők' közül is,nem? Bár ezt a kérdést nem tehetném fel, mert a múltban nem vettem részt a Labrisz életében.
Nem szétszakadásra-szétszakításokra van szükség - állambácsi ezt képviseli - hanem összefogásra, összetartás kell és további építkezés, ha jól érzékelem ez zajlik is a szervezetek között, a Labriszra is vigyázni kell, növekedjen, érjen.

#6

Valóban sok Emberi kérdést felvet a labriszinfó használata-szabályozása, legalább annyifélét, ahányan használják... (usque 150-en) Ennek a két végletét czini elég jól érzékeltette.
Nehezen született meg az új szabályzatról való döntés pár hónapja, leginkább azért, mert nem tudtunk rá kitalálni korrektebb, egyértelműbb megoldást. Mert arra SENKI nem tudott választ adni, hogy hogyan állítsuk le a provokátorokat, mi legyen egy kérdés elburjánzásával, hol legyen a vége, hol vessünk neki véget? (Milyen alapon, és kit kell moderálni, és miért pont őt, ha a másikat nem?)
A labriszinfó ilymódon beszabályozódott, viszont szabad tér maradt itt a fórumokban. Ez valóban nem vágja agyon senki emailfiókját, akkor jövök ide, amikor akarok...
Ugyanakkor felvetődött egy másik lista létrehozásának kérdése, amit bárki a labriszinfón lévők közül szabadon létrehozhat, a labriszinfó tagságát oda meghívhatja! Ez elég gazdag kínálat szerintem.
A problémát én ott látom, hogy a labriszinfó használói nem tudják/akarják ezt az új szabályozást elfogadni (ezt valamennyire átérzem, minden változás megértése, megélése energiába kerül), de alternatívát (megoldást a levéldömping ellen, ami válogatás nélkül mindenkinek kijut) nem kínált senki sem. De még azon a szinten sem, hogy akkor valaki közülük létrehoz egy másik listát, ami igazán nem nagy technikai trüváj, csak hosszabb távon energiabefektetés (annak moderálása) és odafigyelés.
Úgy érzem, hogy "állam lettünk az államban", vagyis az elégedetlenkedők (de azt megoldani önállóan/kreatívan nem akarók) a megoldást tőlünk, az eddigi listagazdáktól várják, ugyanúgy mint az állampolgárok problémáik megoldását az állambácsitól. Az egyesületen belül nincs a továbbiakban erre energiánk (és ötletünk se, ahogy az elején írtam). 15 fővel nem vagyunk sokan, ehhez képest nagyon is sok mindent csinálunk az év során, azokat folyamatosan gondozzuk, előkészítjük, megcsináljuk, elszámolunk a pályázatkiírók fele stb. Mint régi aktivista sztem ide leírhatom, hogy nagyon is természetesnek tartanám, hogy legyen egy másik leszbikus egyesület, vagy bármi, ami a leszbikusoknak közösségi (valós vagy virtuális) teret teremt. A Labrisz 10 éve létezik, a rendszerváltás 1989-ben volt, ez a szubkultúra százszor olyan népes és látható! mint volt 20 éve, ami nagy öröm! Legyenek hát olyan baráti társaságok, egyesületek, kezdeményező személyek a mi egyesületünkön kívül is, akik fel tudják, akarják vállalni (áldozni a szabadidejükből energiát) ennek a közösségnek a problémáit, kérdéseit stb. Én csak üdvözölni tudnám, és ha kell, segíteni a többi labrisz taggal együtt!

#5

Válaszok:
Természetesen azok az információk sosincsenek lemoderálva, ha nem csak maga az információ, hanem mellette némi véleményezés is van. Erre tudnék példát hozni, pl a mostani kéréseket/felszólításokat kiváltó Sz.J. levél. Ez NEM lett lemoderálva, meg lehet kérdezni akár személyesen is tőle.
Azok a levelek melyekben csak az van, hogy a személy mit gondol/mit érez egy adott téma kapcsán, azok sajnos moderálásra kerülnek. Ez azért van így, mert az Egyesület levelezőlistáján a szabályozás előtt nagyon elszaporodtak ezek a tartalmú levelek, mely több levelezőlista tagot riasztott el a sokasága és a radikálissága miatt is, és ezáltal "embereket engedtünk el". Ezért hozta az Egyesület azt a döntést, hogy ezentúl ennek a véleménynyilvánításnak a helye legyen a fórum, mert azt meg lehet választani, hogy az ember felmegy rá és olvasgatja vagy sem, míg egy infolista leveleit válogatás nélkül megkapja, és tömíti a postaládáját.
Sajnos fellépett egy olyan nehézség is, hogy az Egyesületnek nincs kapacitása ezt a töménytelen mennyiségű levelet moderálni se, mivel azt nem tehetjük érthető okokból, hogy egy embernek hagyunk véleményezni valamit szubjektíven, aztán mások nem írhatnak rá véleményt. Ha viszont mindenki írhat véleményt, akkor ugyanannál a problémánál tartunk, ami a szabályzat bevezetését indokolta. Ezért Labrisz Egyesület szívesen veszi, ha bárki nem egyesületi kezdeményezésből megalakít egy új levlistát és annak a továbbiakban folytatja a moderálását és a tagfelvétel/levétel problémáit. Természetesen ennek a labriszinfón való meghirdetését is támogatjuk.
Nem tudom mire gondolsz a "moderátor emberi oldalánál". Bizony itt az embernek figyelmeztetést kell küldenie egy semleges hangnemben, mint bármelyik hivatalos levélben. De ugyanakkor mindegyikben szerepeltetem, hogy segítségért nyugodtan forduljanak hozzám, bármilyen technikai problémával vagy ha nem világos valami. Ezen kívül belinkelem a megfelelő helyeket ahol további információt talál, hogy ne neki kelljen keresgetni. Természetesen volt olyan a moderáltak között, aki ezzel a lehetőséggel élt és megbeszéltük a problémát, volt aki válasz nélkül hagyta.

#4

Az előző napok levelezőlistás "olvasmányai"-hoz kapcsolódó megnyilatkozásaid/tok foganták kérdéseimet.
Az információk(programok, hírek, cikkek ...)plusz töltéseket(vélemény, érzet-érzés-érzelem) nem hordozhatnak?
'Moderálás' közben a "moderátor/ok/nak" el kell veszítenie az emberi oldalát/ukat, természetességét/üket? Következetesen szubjektíven, következetesen objektíven vagy ezeket keverten használva történik a munkavégzésed/tek?
Jó lenne átgondoltabbnak lenni, mert Embereket veszít -"enged el" az egyesület.

#3

kedves felhasználónyuszi! :)

igen, ha már egy mail címmel regelve vagy, akkor annak annyi, esetleg az oldal fejlesztőjét kell magkérned, hogy ezt a regedet törölje, és akkor megint regelhetsz egy új névvel! vagy még egyszerűbb megoldás, regelj egy másik mail címeddel, azt itt úgysem kell használnod, hogy fórumozhass...

csetfal csinálás szintén a fejlesztőhöz, meg ha esetleg csinálok új honlapot, akkor arra feltétlen rakok neked! :) amit meg tudok oldani, az az, hogy most és azonnal nyitok egy olyan topikot itt, ami a levlista utódja lehet "csetfal" néven!

szolgálatára,
Moderátor Mókus

#2

kedves moderator.mokuska!
nem lehetne egy csetfalat csinálni a labriszhonlapra.
tök király lenne.szerintem.

egyébként pedig ez még a régi nevem, és más névvel akartam regisztrálni,pl szilas a király, vagy szilas a rettenthetetlen, vagy szilasban a gyönyör és nem tudtam mert nem engedte a honlap.nem értem mért.vagyis azt irta ki hogy már létezik ez azt email cim.hm?lehet ezzel valamit csinálni?

köszi

szilaskirály

#1

Érkezett az alábbi levél:
Számomra nem teljesen világos, hogy pl. a zsidó szabadegyetem-téma "leszbikusokat érintő téma"-e. Szerintem nem. Nem kötözködésből írom, hanem az a kérdésem, hogy szűken értelmezzük-e a leszbikus témákat, tehát konkrétan a leszbikusságot értjük alatta (mert ebbe nem fér bele se a zsidóság se a cigányság se az ökoproblémák) vagy azt feltételezi-e a moderátor hogy a zsidó tanulmányok a listán lévő leszbikusokat érintő téma. Én jobban örülnék a szűkebb értelmezésnek, tehát leszbikus programok, leszbikusok által készített programok, leszbikus szabadeyetem, leszbikus bulik, leszbikus könyvek stb...

Válasz:
A szabályzatban szerepel:
1. A lista olyan információk (programok, hírek, cikkek etc.) cseréjét szolgálja, amelyek leszbikusokat és biszexuálisokat érintenek/érdekelnek.

Mivel a zsidóság, cigányság és az ökoproblémák is érdekelhetik a leszbikusokat, ezért ezeknek is van helye a listán, de ezeknek is csupán információközlő jelleggel és nem véleményütköztetés céljából.