Neonácik meggyalázták Kertbeny Károly síremlékét

A Szivárvány Misszió Alapítvány sajtóközleménye

A Szivárvány Misszió Alapítvány feljelentést tesz a rendőrségen, amiért neonácik méltatlanul meggyalázták Kertbeny Károly, a „homoszexualitás” szó atyjának síremlékét, egyben a magyar melegközösség egyetlen jelképes helyét.

A Budapest Pride-ot szervező Szivárvány Misszió Alapítvány (SZMA) az egész melegközösség nevében szomorúan és mély felháborodással értesült arról, hogy Kertbeny Károly, a „homoszexualitás” tudományos kifejezés atyjának síremlékét meggyalázták.

Egy, magukat Budapesti Hungaristáknak nevező neonáci csoport a múlt héten egy fekete lepellel letakarta a neves műfordító sírkövét, majd arra az Ószövetség-beli Leviták könyvéből a 20,13-as idézetet ragasztották.

A Szivárvány Misszió Alapítvány elutasítja ezt a gyűlöleten alapuló cselekedetet, és feljelentést tesz a rendőrségen közösség elleni izgatásért és rongálásért. Nyilvánvalóan nem pusztán sírgyalázás történt, hanem a tettes neonácik tudatosan a magyar melegközösség egyetlen jelképes helyét csúfították el. A fesztivált és a felvonulást nem tudták ellehetetleníteni, ezért most ilyen alattomos és gyáva módszerrel akarták megfélemlíteni a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű (LMBT) közösséget.

Elfogadhatatlannak tarjuk, hogy ilyen hangnemű és gyalázatos, kegyeletsértő, fasiszta tettet kövessen el valaki. Nem hunyhatunk szemet a történtek fölött, ezért az SZMA a rendőrségi feljelentés mellett a kegyeleti hely méltóságának helyreállításáról is gondoskodni fog.

Szivárvány Misszió Alapítvány

Sajtókapcsolat:
Sánta Mária
+36.30 597.5292
santa [dot] mariaatbudapestpride [dot] hu
 

Hozzászólások

#13

Gratulálok a szentkoronás bejegyzéshez:-) Elfakad majd néhány epehólyag...!

#12

Jártam én is arra, de úgy tűnik érzékenyen érintette őket hogy odamásoltad a blogbejegyzést, mert szegénykék időközben levették az összes kommentet nagy ijedtségükben. :)

Sebaj. Van azért valami vicces abban is hogy most meg ott áll a remekmű egymagában.

Ugyanis ez az írás azon túl, hogy egy üres provokáció, két fő hatással lehet a közönségre:

1. Gyarapítja a tudatlan és agresszív, azaz az ún. férfias férfiak számát, akik szerint a nő csupán egy asszonyállat vagy valami birtokolt tárgy, és akik szerint a buzi az, akit meg kell verniük.

2. A fenti következmény miatt a cikk erősen gyarapítja a leszbikusságát szerzett csoportba tartozó leszbikusok számát, mert nagyon sok 'normális' azaz nőies és hetero nő nem szereti az agresszív, ostoba és verekedős férfiakat. Azt pedig különösen nem szeretik, ha birtokolt használati tárgynak vagy haszonállatnak tekintik őket.

Ironikus módon ezzel ez a Buji- írás önmagában is egyfajta homoszexuális propaganda, ami egyrészt női homoszexuálisokat nevel, s egyúttal egyformán gyarapítja mind a gyűlöltek számát mind a gyűlölködőkét.

Ráadásul ezt a missziót nevezik ők "keresztényinek és szentnek".

Gratulálhatnak maguknak és annak az "örök embereszménynek" amit képviselnek.

#11

Off
Hoppá.
A szentkorona ama bizonyos cikke mellől eltűntek a hozzászólások...:-)

On

#10

Hihihi!:-)))
Éleseszű, frappáns írás:-D
Ki is kopiztam mindjárt a szentkoronának, hadd üdüljenek.

#9

Én is így vagyok vele, aetna ...

Úgy tűnik eme Buji-féle írás már egypár éve fennforog és mérgezi a magyar köztudatot.

De hogy üdüljünk is egy kicsit, javaslom ezt az ellenvéleményt "comic relief"-ként :-)

Íme:
http://melegleles.blog.hu/2008/09/11/homoszexualis_propaganda

Egy jó adag savba és egy-pár telibe találó gondolatba mártotta a tollát a fiú...

#8

Írok má' összevissza...:(

#7

Az a baj, hogy sem ezek a hozzászólások, sem a cikk nem jut el az "utca emberéhez", mert ezeket a speciális réteg-sajtót többnyire csak az érintettek olvassák. Sem pl. az origo, sem a stop, stb... nem veszik a fáradságot, hogy ezt megjelentessék. A nyomtatott sajtóról, híradókról már nem is teszek említést...
De az mekkora hír, hogy az oroszországi állatkerti medvék hogyan hűsöltek a kánikulában...! Ez így, híradóban, főműsoridőben.

#6

Talán az alábbi írást sejthetjük a felbujtók egyikeként? :

Buji Ferenc: "A homoszexuális propaganda"

http://szentkoronaradio.com/blog/lex-sacra/2010_01_14_a-homoszexualis-pr...

Ez az írás ott díszeleg a Szent Korona Rádió honlapján ez év január óta, és egyéb egy-két magát szintén "keresztény-nemzetinek" csúfoló honlapon.

Nem tudom mennyire ismeritek eme remekművet, ha esetleg nem, elmondom miről szól.

Először is azzal vezetik be, hogy "Jó olvasást, előre a Szent Törvény útján!"

Majd amit ott olvashatunk, az fajgyűlölet a szó szoros értelmében. Ugyanis veleszületett tulajdonságokra, azaz amikről az ember nem tehet, nyomja rá az aberrált és deviáns bélyeget.
A szerző szerint az egyetlen normális szexuális kapcsolat az a heteroszexuális kapcsolat ami férfias férfi és nőies nő közt történik, ami annyit jelent, hogy akik számára az ehhez szűkséges biológiai adottságok nem léteznek, hagyjanak fel a reménnyel a normális jelző elnyerésére még akkor is a heterok!

Eme Buji Ferenc, "akadémiai hátterét" tekintve egy segédmunkásból lett könyvtáros, aki lényegében mindenféle referencia-munka nélkül mondja a magáét és minden logikai és szöveg-koherencia nélkül hadovál össze-vissza.

A homoszexualitás téma-szakértőjeként adja elő magát, és az igazság abszolút tulajdonosaként fejti ki miként rántja le majd a sárba az emberiséget a homoszexualitás normálisként való elfogadása, mivel ebből szerinte egyenesen az következik, hogy ezután már nem lesz akadálya annak sem hogy az emberiség ihletet érezzen házasságra lépni az állatokkal.
Majd e zagyválásból minden összefüggés nélkül átvált egy másik témára, azzal hogy elkezdi magasztalni a többnejűséget mint "örök emberi értékeszmét".

Nem értem hogy miként lehetséges hogy egy ilyen rasszista, gyűlölködő és egyúttal a tudatlanság minden elemét tükröző írás egyáltalán megjelenhetett. Én csak egy-két hete bukkantam rá, és nagyon kíváncsi lennék, hogy amióta ezt a szennyet közzé tették, volt-e ennek visszhangja valahol, történtek-e jogi lépések ez ellen és történt-e ellenvélemény közlése? Ha tudtok ilyesmiről, kérlek írjátok meg itt!

Mert mint mondom, nem kizárt, hogy éppen az efféle felbujtó teóriák (is) állnak mind a pride-ellenes akciók és e síremlék gyalázás mögött.

#5

Csak nekem fura, hogy a neonácik a Leviták-ból idéznek? Mintha nem ők lennének klasszikusan a szombat megünneplői. Nem beszélve arról a mérhetetlen sok zagyvaságról, ami ott szerepel, nincs épeszű ember, aki szó szerint tartaná ezeket...

#4

Nemrég jelent meg egy cikk (illetve nyílt levél) a frissmeleg-en, ami arról számolt be, hogy egy, az Alterego-ból hazafelé induló srácot megrángattak (mondjuk az orrát is beverték...) a Klub64 nevű műintézmény mélymagyar vendégei.

Eszembe jutott, hogy mi lenne, ha egyszer mi követnénk le a Klub64-ben szórakozó egysejtűeket (ott minden péntek este nemzeti rock koncert van ám!!) hazafelé menet, majd valamelyik sötét kapualjban kissé átplasztikáznánk az ábrázatát...?

Nem vagyok a fizikai erőszak híve, de az a nézetem, hogy mindenkihez a saját nyelvén kell szólni, csak akkor érti meg a közlendőt...

Tele van a pettyes kiscipőm azzal, hogy hovatovább, ha valami elmeroggyant alak csak AZT GONDOLJA rólam, hogy meleg vagyok, vagy zsidó, vagy bárakármi, ezen a jogcímen ledarálhat.

A rendőrség meg köpjön a levegőbe, és álljon alá, amiért hagyja elharapózni a mostanában divattá vált intézkedési stílust, miszerint: "ja, csak egy buzi?"
Ne csodálkozzanak, ha erre előbb-utóbb önbíráskodás lesz a vége.

Hogyan is kapcsolódik ez a témához...?!:-/
Frontozok, asszem...