Nem hagy hidegen

Alisa Lebow, Cynthia Madansky: Treyf (Tréfli)

Egy New York-i zsidó leszbikus pár filmet készített megismerkedésük történetéről és közös életük egy-egy kitüntetett epizódjáról. Ez került a IV. magyar meleg és leszbikus fesztivál (két filmből álló) zsidó „blokkjába”. Hogy milyen is zsidó leszbikusnak (vagy leszbikus zsidónak) lenni, nálunk még rejtetten is alig létező kérdés. Nem mintha nem léteznének „alanyai”, hanem mert épp elég rágódnivalót ad a zsidó illetve leszbikus identitás vagy identitásperspektíva önmagában is (különösen az utóbbit nehéz negligálni); másfelől: ahhoz, hogy két eltérő természetű közösséghez való tartozás kölcsönhatása, konfliktusa, egymást erősítése vagy épp felforgatása egyáltalán téma lehessen, mindkettőt ennyire intenzíven és tudatosan kell megélni, ahogyan azt a rendezők megélik.

Leszbikusságuk egyszerű tényként, életük evidens részeként van jelen a filmben. Voltaképpen zsidósághoz való viszonyuk jelenti a nagyobb problémát: ateista, nem cionista, nem „kóser” zsidók. Ahogy egyikük kijelenti a filmben: ő egészében tréfli, evészetben, életmódban, mindenben, és úgy látszik, ezt csöppet sem bánja. A leszbikusság persze maga tréfliség, narancs a szédertálon. (Az „egyszeri” feminista megkérdezte a rabbit, ugyan miért ne mehetne fel ő is az imaemelvényre. Az olyan lenne, válaszolta a rabbi, mint a narancs a szédertálon. És azóta a zsidó leszbikusok, feministák szédertálján ott a narancs.) A hagyományoktól való elszakadás nem azt jelenti, hogy ne foglalkoznának szenvedélyesen a zsidósággal, nem annyira a személyes vallásosság, mint inkább a politikai involváltság szintjén. Ugyanakkor mégis saját gyökereik izgatják, mozgatják őket; a személyes érintettség és a politikai állásfoglalás elválaszthatatlanul összefonódik.

A film végén vagy száz New York-i zsidó leszbikus bulizik együtt. Egészen különböző nők beszélnek élményeikről, hogy is vannak ezzel, mit is jelent ez. Mikor lesz itt ilyesmi, sóhajt a néző, vagy talán nem is kell ez, fűzi tovább, mi egyenesen belépünk majd abba a szakaszba, amikor már tudomást sem kell vennünk erről, nem kapaszkodunk identitások, identitáspolitikák korlátjaiba. De azért milyen szép mégiscsak, átélhető, és nem is csak a célzott közönség által, amint ez a – túlnyomórészt feltehetőleg nem zsidó-leszbikus – nézők reakcióiból kiderült.

A filmkészítők operatőrként is jeleskednek. A kamera jeruzsálemi, New York-i utcákon, házakon, ételeken, arcokon pásztáz. A vizuális, érzelmi és intellektuális hatás finom egységet alkot. A rendezők a magyar büszkeségnapi felvonuláson is kameráztak, reméljük, magunkban is gyönyörködhetünk egyhamar.

Nussbaum Nusi

Magyar Narancs, 2000. július