Melissa a Fearless love-val tér vissza a rock világába

Melissa Etheridge koncerten

Kattints a képre, és megnézheted nagyban

Melissa Etheridge már régóta a melegjogi aktivisták, a környezetvédők és a mellráktúlélők keresztes lovagjaként ismert. Fearless love (félelem nélküli szeretet) c. új dalában - mely az azonos címet viselő, hamarosan megjelenő új albumának első kislemeze – elhivatottan igyekszik hangsúlyozni a félelem nélküli szeretethez való elidegeníthetetlen jogunkat, és arra biztat minket, hogy soha ne érjük be kevesebbel.

A Grammy és Oscar díjas énekesnő tizedik stúdióalbumának közelgő megjelenése kapcsán a Spinner nevű zenei oldalon olvasható interjúban elmondta, hogy mind fizikai, mind pedig érzelmi szempontból kirobbanó állapotban van. Olvashatunk az énekesnő első csókjáról, munkásságáról és a rockzenei világba való visszatéréséről.

A Fearless Love első sora így kezdődik: „17 voltam, mikor megcsókoltál”. Mi inspirálta ezt a sort?

Akkor csókolóztam életemben először lánnyal. Megpróbálom a saját tapasztalataimat úgy átültetni a dalaimba, hogy közben mindenki a magáénak érezhesse őket. Teljesen az élmény hatása alá kerültem, úgy éreztem ez a legnagyszerűbb dolog az életben. Ez az, amiről minden barátnőm mesélt, mikor megcsókoltak egy fiút. Furcsa volt, mert én addig nem éreztem azt. És akkor hirtelen velem is megtörtént, és nem oszthattam meg másokkal ezt az érzést. Egészen felemésztett legbelül. Borzalmas, ha valamit el kell fojtanod magadban.

A dalban szerepel egy sor „Az vagy, amitől félsz”. Mit értesz ez alatt?
Ezt próbálom megfogalmazni a dalban. Az vagyok, aki vagyok és így van ezzel mindenki. Pontosan azok vagyunk, amik vagyunk: ahogy kinézünk, ahogy érzünk. Továbbfűzve ezt a gondolatot: azzá válunk, amitől félünk. Ha félelmeink megakadályoznak minket bármiben, akkor a félelmeink rabjává válunk.

Mi volt szám fő motivációja?
Először januárban kezdtem el komolyan foglalkozni a dalok megírásával. Tudtam, hogy júliusban lesznek a felvételek, és elég időt akartam hagyni magamnak, ahhoz, minden rendesen kiforrja magát, mert az album alapvetőbb mondanivalója, hogy az életünkben minden a félelem és a szeretet köré összpontosul. Csak ez a két motivációs erő van a világon, így a döntéseinket is ez alapján hozzuk meg, félelemből, vagy szeretetből. Ezért döntöttem úgy, hogy az album címe "Songs of fear and love" (Dalok félelemből és szeretetből) lesz.

Miért változtattad meg?

Amikor elkezdtem írni ezeket a dalokat, az idősebbik gyerekem ezt kérdezte: „Anyu, mi lesz az album címe?” Azt mondtam: „Songs of fear and love”, amit az idősebb lányom, Bailey túl hosszúnak tartott. „Oké, akkor a Fearless (félelem nélkül), hogy tetszik?” Azt mondta, hogy Taylor Swift albumának is ez a címe. „Miért nem lesz „Fearless love” (félelem nélküli szeretet)?” Ez a cím tökéletesnek tűnt, már csak a címadó dalt kellett megírnom hozzá. Ha jól emlékszem, a beszélgetés reggel zajlott, azután elvittem őt az iskolába, hazajöttem és megírtam ezt a számot.

Mit jelent számodra a félelem nélkül szeretni?

Mindent. Azt jelenti, félelem nélkül szeretni saját magam. Itt kezdődik – azzal, hogy azt mondom, szeretem magam annyira, hogy olyan döntéseket hozzak, melyeket a szeretet és nem a félelem inspirál. Szeretem magam annyira, hogy ne féljek, őszintén és tiszta szívemből szeretni önmagam. Amint ezt egyszer megtesszük, megértjük, hogy képesek vagyunk félelem nélkül szeretni.

Mit mondanál még el az új albumról?
Igazán ütősre sikerült az egész album. Minden egyes szám rendkívül érzelemdús és intenzív. A legkülönfélébb témák mind megtalálhatóak rajta. Van néhány olyan szám, melynek főszereplői más emberek, és olyan szituációk, amikben nem vagyok személyesen érintett, csak, mint kívülálló írom le azt. Ez eddig nem volt jellemző rám, de úgy döntöttem, hogy ezentúl gyakrabban alkalmazom ezt a látásmódot.
 
Bruce Springsteen, akinek Te is nagy rajongója vagy, egy élethosszig tartó párbeszédként jellemzi a közönséggel való kapcsolatát. Miről szól a Te párbeszéded a rajongóiddal?
Az én párbeszédemet az első albumom indította. Amikor egy albumon dolgozok, tudom, hogy különböző befogadó rétegek vannak. Tudom, hogy vannak emberek, akiknek tetszik az „ablakos szám” (Come to my window), ezért hallgatják. Tudom, hogy vannak olyanok, akik egy kicsit mélyebbre ásnak ennél. Ők azok, akiket tényleg megérint a mondanivaló, amit a dalaimmal próbálok kifejezni, a szándék, az érzelmi háttér, ami épp hatással van rám, amikor a dalokat írom. Mit kérdezek? Mit próbálok kifejezni? Néha olyan kifejezéseket használok, amelyek korábbi eseményekre utalnak vissza. S ezt a rajongóim megértik. Vannak dolgok, amiket kifejezetten nekik írok. Vannak dalok, melyeket sosem játszanak a rádiók, ők mégis hallgatják ezeket. Pontosan úgy tesznek, mint ahogy én, amikor Bruce albumait hallgatom. Minden számomat ezen a különleges szinten próbálják meg befogadni, s én továbbra is ezt szeretném nekik nyújtani.

Gyakran emlegetnek a mellráktúlélők, környezetvédők, vagy épp a melegek jogáért küzdők példaképeként. Nem aggódsz amiatt, hogy emiatt esetleg háttérbe szorul a zenei karriered?
Nem aggódom emiatt, bár néha tényleg háttérbe szorul. Tudom, hogy vannak olyan emberek, akik úgy ismernek, mint a leszbikust, aki kopaszon énekelt egy Janis Joplin számot a Grammy-díj átadón és csak ennyit tudnak rólam. Ez így van rendben, és remélem, hogy ez az album eljut azokhoz az emberekhez, akik ismernek, akik ismerik a „vizes” számot (Bring me some water) és eszükbe jutok róla. Mert igen, az univerzum gyakran megpróbáltatások elé állít, és elvállaltam, hogy beszélek róla. Ezért vagyok itt.

Fordította: x y

Forrás: http://www.spinner.com/2009/12/16/melissa-etheridge-returns-to-rock-on-fearless-love/