A Labrisz-estek az egyesület legrégebbi programjai, voltaképpen előzményei. 1996-tól 2007 ig minden hónap első péntekjén megtartottuk, a legkülönbözőbb, leszbikus és biszexuális nőket érintő témákban. A program ebben a formában megszűnt, de helyette többféle társas összejövetel is szerveződött:

  Labrisz lazuló minden hónap 3. péntekén a Labrisz-irodában,
  Labrisz-filmklub és Pikk Dáma játékest a Vis Major kávézóban.

Egy kis történelem

A ’90-es évek közepén néhány leszbikus nő nemhivatalos, fénymásolt lapot jelentetett meg, s később beszélgetést szervezett az olvasóknak. A csoport havonta találkozott, s ebből alakultak ki a rendszeres beszélgetőestek, a Labrisz-estek. Később az itt összegyűlt nők közül tizenegynéhányan alapították meg a Labrisz Egyesületet. Az 1996 óta folyamatosan havonta megtartott Labrisz-estek elsődleges célja, hogy megtörjék a rejtőzködést, a bezártságot, és segítsen a leszbikus nőknek az önelfogadásban. Közösségépítő szerepet is betölt, és biztonságos teret biztosít az egyes emberek problémáinak megosztására. Az est szabadon látogatható bármely nő számára. Ez az egyetlen ilyen jellegű fórum nemcsak Budapesten, hanem az országban is; az összejövetelekre vidékről is rendszeresen eljönnek. Sokaknak ez az első lépés az önfelvállalás felé. A beszélgetést az egyesület egy-egy tagja vezeti. Az egyesület több ízben kért fel hazai és külföldi vendégelőadót. A leszbikus teológiáról tartott előadást Lucy Tatman Ausztráliából, a szerb leszbikus nők helyzetéről számolt be Zorica Mrsevics, egy helyi nőszervezet képviselője, dr. Farkas Lilla tartott előadást a melegek magyarországi jogairól. Az egyesület egyes tagjai által vezetett beszélgetések többek között a következő témákban folytak: rejtőzködés és előbújás, leszbikusok a médiában, meleg családmodellek és leszbikus anyák, leszbikusok az orvosnál, leszbikus „herstory”.

 

Korábbi témáink

 

2007. május 4. „Kövér vagyok, nem megyek sehova…" Testképek és ideálok a leszbikus közösségben

 A májusi Labrisz-esten a testünkkel kapcsolatos félelmeinkről, elfojtott vágyainkról beszélgetünk, és megpróbáljuk ezeket közösen feloldani, de legalábbis belenézni egymás és a magunk tükreibe.

2007. április 6. Leszbikusok és az alkohol 2.

Az áprilisi Labrisz esten folytatjuk a múltkor elkezdett 'Leszbikusok és az alkohol' témát. Márciusban azt boncolgattuk, hogy mitől, vagy hogyan érintettek jobban ennek a közösségnek a tagjai mint mások, hogy mekkora ez a probléma, hányan isznak kevesebbet vagy többet, és vajon miért nem beszélünk róla. Szó esett leállási stratégiákról, sikersztorikról is. Most szeretnénk mélyebbre menni akár az egyéni történetekben is, de a közösség felelősség vállalásának megvitatásában mindenképpen. Várunk mindenkit szeretettel! Hatfaludi Judit moderátor

2007. március 2. Tabutéma II: Az alkohol és én -- avagy piálás a leszbikus közösségekben

Megint parázs hangulatú estére számíthat az, aki betér hozzánk egy jóízű csevegésre. Szokás vagy életstílus? Napi iddogálás otthon, egyedül vagy párban, magány miatt vagy csak mert jólesik. Néha már aggasztó: van, aki látja, és van, aki nem. Miért nem beszélünk róla? Hol vannak a határok? Kontroll, kontroll nélküliség. Hogyan lazíthatunk másképp? Függő leszbikusok, avagy szenvedélybeteg barátaink. Hogyan segíthetünk? Két tábor: aki iszik, és aki nem? Lehetséges-e párbeszéd? Párkapcsolatunk és a pia. Családi minták és társadalmi hatások... és még ezernyi kérdés... egy részükre talán válaszokat is találunk. Szeretettel vár a moderátor: Hatfaludi Judit

2007. február 2. Tabutéma nyíltan, avagy: bántalmazó leszbikusok?!

Ezen az estén a már sokak által látott, egyszerre felemelő és megrázó erejű, Bódis Kriszta által rendezett "Falusi románc" c.filmből kiemelt rövid részlet alapján beszélgetünk arról, hogy mi történik, amikor a hatalmi viszonyok eldurvulnak és a jól indult kapcsolat erőszakba torkollik. Együtt keressük a választ, hogy történhet meg, mit jelent az erőszak és a bántalmazás illetve bántalmazó viselkedés fogalma, hogyan lehet észrevenni, megelőzni, mit tehet a baráti vagy tágabb közösség. Feltehetitek kérdéseiteket, megoszthatjuk véleményünket, kétségeinket ebben a témában. Beszélhetünk játszmáinkról, szerepeinkről és a megoldásokról is. Gyere el! Színesítsd az estét jelenléteddel és hozd el a barátokat is! Törjük át együtt a hallgatás falát! Szeretettel várnak az est moderátorai: Dóri és Szilvi.

 

2007. január 5. Tánc leszbikus szemmel

Miért elfogadottabb a társadalom számára, ha két nő táncol együtt, mint ha két férfi? Mit jelent az azonos nemű társastánc? Milyen lehetőségeik vannak az azonos nemű pároknak identitásuk kifejezésére? Hol lehet ezzel találkozni? Ezekbe a kérdésekbe avat be a januári Labrisz-esten a leszbikus táncélet két tájékozott és sikeres szereplője, Évi és Anikó.

2006. december 1. Télanyó

Már hagyomány a decemberi Labrisz-Télanyó. Ilyenkor mindenki készül egy aprócska, lehetőleg saját maga fabrikálta, leszbikus tartalommal is felruházott ajándékkal, amit igencsak átszellemült, betlehemi hangulatban kihúzunk a Télanyó subája alól. S idén mindenki kap a Télanyótól (aki Cilint fogja utánozni) egy frissen elkészült melegjogi brosúrát is. Hmmm, micsoda perspektívák...

2006. november 3. Jogok és lehetőségek

Beszélgetés a Labrisz Egyesület melegjogi brosúrájának bemutatója kapcsán a leszbikusok emberi jogairól, az élettársi kapcsolat, a gyerekvállalás aktuális kérdéseiről és megoldási lehetőségeiről, és arról, miért fontosak ezek egyáltalán. Mihez van jogunk, és mihez nincs? Magánélet és nyilvánosság határai. Beleszól-e a politika a magánéletünkbe? Az a baj, ha beleszól, vagy inkább az, ha hallgat a kérdésről?

2006. okt. 6. Titokhelyzetek – Az előbújás fokozatai

Munkahely, önéletrajzírás, osztálytalálkozó, nyelvtanfolyam, hivatalok, futó ismerősök, távoli/közeli rokonok... Helyzetek, ahol (bármennyire is „out”-ak vagyunk egyébként), elbizonytalanodunk: deklaráljuk, közöljük, sugalljuk, sejtessük, titkoljuk, esetleg letagadjuk leszbikus szexuális orientációnkat? Van-e, lehetséges-e totális előbújás? Különösen egy olyan társadalomban, ahol mindenkit evidensen heteroszexuálisnak tekintenek egészen addig, amíg az ellenkezőjét nem deklarálja („demonstrálja”) valamilyen módon. Milyen stratégiákkal szembesíthetjük környezetünket ezzel a vakfolttal? Ehhez kapcsolódó, de kissé más kérdés: Milyen leszbikus társaságunk viszonya és hatása „régi”, heteró baráti körünkre? Van-e átjárás a kettő között? Miért van, miért nincs? Ezeket a kérdéseket járja körül közreműködésetekkel az októberi Labrisz-est.

2006. szept. 1. Leszbikusok a Szigeten

A Labrisz idén is jelen volt a Szigeten, azon belül is a legláthatóbban a Civilszigeten, beszélgetésekkel, műhelyekkel, interaktív szóróanyagokkal. Az esten beszámolunk, beszélgetünk tapasztalatainkról, melyeket a sátorban ügyelőként, illetve a sziget egészén leszbikus közönségként, szigetlakóként szereztünk.

2006. június 2. Az LMBT Fesztivál és én/mi

Június 22-25. között zajlik a Művész moziban a 11. Leszbikus, Meleg, Biszexuális és Transznemű Fesztivál ( www.budapestpride.hu ). A fesztivál előkészületeiről, a filmekkel, műhelyekkel, bulikkal és a felvonulással kapcsolatos tapasztalatainkról, viszonyulásainkról beszélgetünk a júniusi Labrisz-esten, és részletet láthatunk egy sok évvel ezelőtti Friderikusz-showból is.

Júliusban és augusztusban nyári szünet.

2006. május 5. Feministák és leszbikusok

Leszbikusok-e a feministák? Feministák-e a leszbikusok? Van-e kapcsolat a kétféle identitás között, vagy ezt csak az előítéletes elemek terjesztik? Milyen a viszonyunk egymáshoz? Milyen a viszonyunk magunkhoz? Könnyebb leszbikusként feministának lenni? Vagy nehezebb? Mi a viszonya a civil női közegnek a szexuális orientációhoz? Milyen volt régebben? Átjárások, ellenállások, sztereotípiák, szövetségek, élmények...

Az új helyszínen: Labrisz iroda, Király u. 58., 13-as kapucsengő!

2006. ápr.7. Alternatív gyógymódok

Meghívott osztrák nőgyógyász vendégünk lemondása miatt az áprilisi Labrisz-est témája megváltozott:
Mit tanít a testünk? Hogyan érthetem meg a betegségek üzeneteit? Beszélgetés a hagyományos gyógyítási módszerekről. Kis Márta a Shiatsu masszázs, Simon Szilvia a bioenergetika és a fitoterápia, Hatfaludi Judit a sámángyógyítás rejtelmeibe avat be titeket. Szeretettel várunk!

2006. március 3. A leszbikus is állampolgár? Leszbikus nők és jogaik nemzetközi tükörben

Helyszín ezúttal a Trafó pincehelyisége (1094, Liliom u. 41.)

A „Március a nőké” programsorozat keretében a Labrisz Leszbikus Egyesület beszélgetést szervez a Trafó Bárban. A beszélgetésen Budapesten élő külföldi leszbikusok mondják el, hogy érzik magukat ebben a városban leszbikusként, és beszélnek arról, milyen saját hazájukban az előbújás, a társadalmi megítélés, a média vagy a meleg szervezetek helyzete. Meghívott emberijogász-vendégeink, Kárpáti József és Sándor Bea a leszbikus jogok (együttélés, gyerekvállalás) aktuális kérdéseiről és megoldási lehetőségeiről tájékoztatnak. A beszélgetésbe a közönség is bekapcsolódhat. A program egyrészt a kapcsolatépítést szeretné elősegíteni a leszbikus közösség különböző helyről érkező tagjai között, másrészt hozzá szeretne járulni ahhoz, hogy a leszbikus és biszexuális nők tisztában legyenek jogaikkal és aktuális lehetőségeikkel. A résztvevők Lengyelországból, Romániából, Olaszországból, Németországból és az Egyesült Államokból érkeztek Magyarországra.

22.30-tól hajnalig nőbuli a kávézóban: DJ Beáta Pozitíva pozitív díva free style zenei összeállítása a raggae-től a Drum & bass-ig!

2006. február 3. Válás, gyerekvállalás

Elvált, férjezett leszbikusok, biszexuálisok, pánszexuálisok. Leszbikusságra ébredés a házasságban, és következményei. Gyerekek a házasságból, gyerekvállalás a nőkapcsolatban. Biológiai és nevelőanyák. Valóságos apák és spermadonorok. Alternatív szülői szerepek, alternatív családformák és korlátaik. Beszéljük meg tapasztalatainkat, vágyainkat, félelmeinket!

2006. január 6. Hogyan teltek az ünnepek leszbikusként?

Hogyan, kivel töltötted a karácsonyt, a szilvesztert? Azzal, akivel szeretted volna? Kellett-e titkolózni vagy megtöbbszöröződni a „szeretet ünnepén”? Okozott-e konfliktust a család és a partner, a heteró és a leszbikus társaság összeegyeztetése, vagy egészen önmagad lehettél? Évkezdeti élménymegosztó az első 2006-os Labrisz-esten.

2005. december 2. Újra eljön Télanyó!

Már hagyomány a decemberi Labrisz-Télanyó. Ilyenkor mindenki készül egy aprócska, lehetőleg saját maga fabrikálta, leszbikus tartalommal is felruházott ajándékkal, amit igencsak átszellemült, betlehemi hangulatban kihúzunk a Télanyó subája alól.

2005. nov. 4. LIFT-visszhangok

Nagy esemény megrendezésébe vágta a fejszéjét az egyesület. Október 29-én megrendezi az ország első leszbikus fesztiválját a Kultiplexben. Ezekben a napokban a szervezés utolsó fázisában vagyunk, de a novemberi Labrisz-esten már megoszthatjuk egymással a fesztivál élményeit. Kit mennyire emelt magasba a LIFT? Legyen a feldobott, vagy netán elégedetlen, de mindenképpen őszinte hangok helye ez a beszélgetés, hogy akinek tetszett elmondhassa, akinek nem, megmondhassa. Így lehet jövőre még jobb.

2005. október 7. Beszélgetés a Csigaház önismereti csoportok vezetőivel

Nyár végén nyitotta meg kapuit a „CSIGAház”, melyben a szervezők dinamikus, kiscsoportos beszélgetőprogramokkal várják az érdeklődő melegeket, némely csoportjukon kifejezetten a nőket. Ezeken a beszélgetéseken megadott témákról biztonságos, bizalmas légkörben nyílik lehetőség, hogy feltegyük kérdéseinket, felvessük problémáinkat, s a CSIGAház lehet az a hely, ahol együtt keressük meg a válaszokat, megoldásokat. És most itt a lehetőség, hogy egy Labrisz-est keretében többet is megtudjunk ezekről az alkalmakról, megismerkedjünk a csoportok vezetőivel, és így még magabiztosabban dönthessük el, hogy szeretnénk-e ellátogatni vagy éppen rendszeres látogatóivá válni a Csigaháznak.

2005. szeptember 2. Bemutatkozik a Budapesti Leszbikus Filmbizottság

Leszbikus filmes csoport Magyarországon? Leszbikusok filmeznek leszbikusokról? Már évek óta rendszeresen jelentkezik önálló filmblokkjával, szívünknek oly kedves hazai csemegékkel a Budapesti Leszbikus Filmbizottság a nyári Meleg és Leszbikus Fesztiválokon. Kezdjük megszokni, várjuk a következő opuszt, a kérdés nem az, hogy lesz-e egyáltalán valami, hanem az, hogy mi lesz idén. Ha köztünk ólálkodik a kamera egy-egy leszbikus bulin, farsangon, zarándoklaton, sejtjük, ebből kordoku kerekedik. De kik állnak a kamera mögött, kik ötlik ki, mi az érdemleges téma, hogyan lesz a sokórányi felvett anyagból film, ki a vágó, a zeneszerző, a világosító, a sminkes, az ügyelő, és ki az, aki eddig mindezt összerendezgette?

2005. június 3. – Politika és melegség

Az elmúlt évek közvéleményt leginkább megmozgató melegséggel kapcsolatos eseménye volt Ungár Klára előbújása. Mi volt a coming-out előzménye, következménye? Miért fontos egy politikusnak vállalnia szexuális irányultságát? Miért nem magánügy a melegség? Vendégünk az első, leszbikusságát nyíltan vállaló magyar politikus, akinek feltehetjük összes, tarsolyunkban lévő kérdésünket!

2005. május 6.: „Ha a falak beszélni tudnának...” – filmvetítés

A három etűdből álló, mára klasszikussá vált leszbikus mozi három problémát jár körül: az első történet egy párját elveszített idősödő leszbikus nő sorsáról szól, a második a leszbikus közösségen belüli kirekesztés példázata, a harmadik pedig szép kis utópia egy gyermeket vállaló leszbikus párról, Sharon Stone és Ellen Degeneres hiteles alakításával fűszerezve. A film után beszélgetés a felvetődött kérdésekről.

2005. április 1. Leszbikusok és a pénz

Vannak-e anyagi vonzatai a leszbikusságnak? Két férfi – elég pénz, két nő – kevés pénz? Lakást venni, családot alapítani, vállalkozást indítani, vagy egyszerűen csak önmagát fenntartani ugyanazt jelenti-e az átlagpolgárnak és a leszbikus nőknek? A heteró kapcsolatokban létező klasszikus férfiúi családfenntartó szerep nálunk felfedezhető-e valamilyen formában? Mi ezt hogyan oldjuk meg? Hogyan működik anyagi biztonságunk és függetlenségünk? Működik anyagi biztonságunk és függetlenségünk?

2005. március 4. Aimée és Jaguár története – Gondolatok a többszörös kisebbségi létről

Aimée és Jaguár, azaz Lilly Wust és Felice Schragenheim, a nácifeleség és a zsidó újságírónő megrázó kapcsolata a történelem egyik legsötétebb periódusában, 1942-ben Berlinben bontakozik ki. A márciusi esten részleteket hallhattok a tavaly magyarul is napvilágot látott interjúregényből némi képi aláfestéssel, majd a többszörös kisebbségi lét élményéről és más kisebbségekkel kapcsolatos előítéleteinkről beszélgetünk.

aimée

2005. február 4. A leszbikus biztonságos szex

Mazsolázunk a Háttér Társaság által kiadott Az AIDS-ről melegeknek, leszbikusoknak, biszexuálisoknak, transzneműeknek című új füzetkiadványából. A minket különösen megindító részeknél akár alaposabban is elidőzünk, s így majd azon kapjuk magunkat, hogy estünk témája is kidomborodik: a leszbikus és biszexuális nők és a biztonságos szex. Amiről beszélni kell. Sőt! Jót beszélgetni kellemes…

dental_dam

2005. január 7. Élménybeszámoló az ILGA-Europe Konferenciáról

2004. október 27-31. között Magyarországon került megrendezésre az ILGA (Nemzetközi Leszbikus és Meleg Szövetség) éves konferenciája az Európai Ifjúsági Központban. Erre az alkalomra több mint 40 országból képviseltették magukat a külföldi és a magyarországi (Labrisz Leszbikus Egyesület, Háttér Társaság a Melegekért, DAMKÖR, Öt Kenyér Keresztény Közösség a Homoszexuálisokért) leszbikus és meleg szervezetek. A januári Labrisz-est témájaként, erről a konferenciáról tartunk fényképes élménybeszámolót.

2004. december 3. Télanyó és egy film

A decemberi Labrisz-est, a már évek óta hagyománnyá vált Télanyó ünnepséggel kerül megrendezésre. Ezen az alkalmon megajándékozzuk egymást, ezért kérünk mindenkit aki jön, hogy hozzon magával egy lehetőleg saját kezűleg készített (ha lehet leszbikus tartalmú) ajándékot, amit berakunk a közösbe, és kihúzzuk a Télanyó subája alól. Ezen kívül lesz még filmvetítés (a Labrisz szülinapjára összeállított, az egyesület elmúlt 5 évéről szóló itt-ott vicces és mindvégig dinamikus film, majd a szülinapi bulin forgatott film), beszélgetés, forró tea + forralt bor :)

2004. november 5. Egyén és csoport

Ki vagyok én a leszbikus közösségben? Mi is az a leszbikus közösség? Hogyan látnak minket mások, és hogyan látjuk magunkat ebben a közegben? Várunk téged is egy elgondolkodtató, kellemes beszélgetésre!

2004. október 1. Állatom a családom

Miért van olyan sok leszbikusnak háziállata? Milyen háziállatok a legnépszerűbbek és miért? Milyen nehézségekkel szembesülhet egy leszbikus pár, ha állatot vállal? Hozd el gondolataidat és állatoddal kapcsolatos legjobb történeteidet az októberi Labrisz-estre. Állatfotó szépségverseny közönségszavazás alapján. Hozd el kedvenced legjobb, legaranyosabb, vagy legviccesebb fotóját!

2004. szeptember 3. A melegség és a média változó kapcsolata

Az esten Todd Haines amerikai meleg rendező Velvet Goldmine – Bálvárnyrock című filmjét nézzük meg, mely a 70-es évek londoni glam-rock színterére kalauzol. Izgalmas világ tárul fel, melynek középpontjában a híres és hírhedt David Bowie és az általa felkarolt Iggy Pop alteregói és a köztük alakuló kapcsolat áll. Fiatalos őrület, zene és drog, sztárok és rajongók, melegség és média. A film után a melegség és a média változó kapcsolatáról beszélgetünk.

2004. június 4.: Leszbikus barkácsműhely

A Büszkeség Napi Felvonulás évről-évre színesebb, egyre többen és felszabadultabban menetelünk keresztül a városon. A tavalyi leszbikus dobszekció idén is várja a csörömpölni vágyókat, és emellett újabb női felvonuló csoportok is alakulnak. Ötletünk, hogy foglalkozásokat, érdeklődési területeket és híres leszbikus, biszexuális nők képeit ábrázoló táblák alatt vonulunk fel, mellyel jelezzük a leszbikusok sokféleségét, és felhívjuk a figyelmet arra, hogy a társadalom minden területén megtalálhatók vagyunk. Ha szívesen sétálnál végig velünk a fesztiváli forgatagban a városon a leszbikus tanárok, leszbikus diákok, leszbikus eladók, fodrászok, titkárnők, házmesterek, zenészek, stb. transzparensek alatt, gyere el te is a júniusi Labrisz-estre és ötletelj, fess, színezz, fúrj-faragj!

2004. május 7. Boszorkánypéntek

Zsuzsanna Budapest neve világszerte fogalom a boszorkányvilágban. 1956-ig Budapesten élt, ekkor Ausztriába menekült, ott fejezte be az egyetemet. Jelenleg Kaliforniában él, már tíz könyvvel és egy internetes mágiaiskolával is büszkélkedhet (Dianic University, www.zbudapest.com). A hetvenes évek elején hozzá is elért a feminizmus (nálunk nyugatabbra) különösen erősen fújdogáló szele. „Életünket a sors istennői irányítják, azaz a Párkák, akiket szerencse és végzet néven is szokás emlegetni. E három istennő hatalma minden más isten hatalmát felülmúlja, a kezük mindenhova elér. A Párkák fonják, szövik és vágják el életünk fonalát, tőlük függ milyen kihívásokkal kell szembenéznünk, milyen örörmök várnak ránk” – vallja. Most jelent meg magyarul A sors istennői – Lelki teendőink életünk fordulópontjain című könyve, mely kapható lesz a Labrisz-esten, s melybe akár boszorkányos dedikációt is kérhettek tőle.

2004. április 2. Civil vendégség

Vendégeink a Zöld Fiatalok (Zöfi). Most végre közelebbről is megismerkedhetünk azokkal a fiatalokkal és tevékenységükkel, akik már évek óta velünk együtt vonulnak a Büszkeség Napi Felvonuláson. Arról beszélnek, hogy napjaink globalizációja, hogyan hat azokra, akik másképp képzelik el a világot. Film & párbeszéd.

2004. március 5. Hozd el egy heteró barátnődet!

Erre az estre minél többen invitáljuk el heteró barátnőinket, hogy beszélgethessünk velük arról, hogyan változnak meg baráti kapcsolataink az előbújás után. Miben, hogyan tudnak segíteni a heteroszexuálisok a leszbikusoknak, és fordítva.

2004. február 6. Transzneműek a meleg közösségben

Ezen az estén transznemű barátainkkal beszélgetünk majd közös és különböző élettapasztalatainkról. Mik ma Magyarországon a transzneműek lehetőségei a teljes életre? Hogyan érzik magukat a meleg közösségben? Hogyan jöttek rá, hogy ők transzneműek? Tudták-e akkor, hogy az mi fán terem? És mi tudjuk-e most?

2003. november 7. Ember a négy fal között

Semmi problémám nincs a melegekkel, tőlem azt csinálnak a négy fal között, amit akarnak. Magánügy, halljuk gyakran az elfogadó vélekedést. Egy meleg, ha éppen nem a négy fal között csinál valamit, akkor nem meleg? Kinek mely falakig nyújtózkodhat a buzisága? És főleg mi mindent pakolunk, vagy éppen felejtünk el belerakni a melegség feliratú fogalomkosárba? Meleg lét = szexuális aktus? Későőszi határ (helyre) tologatás magánszféra és közélet között.

2003.

Január 3: Videovetítéssel egybekötött élménybeszámoló a 2002-es Gay Gamesről
Február 7: Leszbikusok az orvosnál
Március 7: Minket ez hidegen hagy? Leszbikusok és az AIDS
Április 4: Leszbikus "herstory". Diavetítés
Május 2: A gyermekkori szexuális bántalmazás felnőttkori hatásai
Június 6: Homofóbia
Szeptember 5: Első lépéseink a leszbikus közösség felé
 

2002.

Január 4: Leszbikusok és a sport
Február 1: Transzneműek, fiús nők, buccsok
Március 1: Meleg családmodellek, leszbikus anyák
Április 5: Mondd, te kit választanál? - Meleg állampolgárként a szavazófülkében
Május 3: Középkorú és idősebb leszbikusok
Június 7: A fesztiválról
Július 5: Nyári játékok
Augusztus 4: Szünet. A Labrisz Egyesület a szigeten van
Szeptember 6: Szülőkkel együtt lakó leszbikusok
Október 4: Hogyan ismerkedünk?
November 1: Előbújás (coming out)
December 6: Télanyó
 

2000.

Január: Mamaság
Február: Szabad a pálya. Leszbikus/biszexuális művészek
Március: Vallás, transzcendencia, misztika

1999.

Szeptember: Tréfli – Alisa Lebow és Cynthia Madansky filmje
Október: Mit veszünk magunkra? A leszbikusság jelei, önkifejezés
November: Ha gond van. A leszbikusság és a devianciák
December: Télanyó, játék