Immár a kisgyermekkorban – 5 évesek lettünk

2004. november 26-án ünnepeltük meg a Labrisz 5 éves születésnapját. Délután ünnepi fogadást tartottunk, eseménydús öt évünket bemutató filmösszeállítással révedtünk vissza a közös múltba, tortáztunk, pezsgőztünk, ahogy dukál. Este a női bulin egy valódi leszbikus divatbemutató – azaz stílusparódia – után hajnali négyig tartott a tánc.
A fogadáson Gordon Agáta mondott köszöntőt, amelyet most itt olvashattok:

Mindenkit szeretettel köszöntök abból az alkalomból, hogy itt és most együtt ünnepeljük a LLE 5. születésnapját, azaz hivatalos bejegyzésének ötödik évfordulóját.

Ezelőtt néhány héttel az a megtisztelő feladat jutott nekem, hogy a Petőfi Rádió Önazonos című egyetlen meleg műsorában hírt adhassak a honi meleg élet e fontos eseményéről mindazoknak, akik az én képzeletemben évek óta havonta egyszer egy késői órán vidéki konyhákban fülükre szorított zsebrádióból hallgatják az őket titkosan nagyon is érdeklő meleg híreket, és őszintén örültem annak, hogy megoszthatom velük ezt a hírt. A műsor utolsó néhány percében kerülhetett sor erre a bejelentésre, előtte azonban, hogy-hogy nem, betelefonált és hozzászólt a műsorhoz mintegy öt dühös hallgató, nők és férfiak, akik indulatosan és szemrehányóan elítéltek minket és valamennyi hozzánk hasonló meleget.
Azt mondták, hogy beteg emberek vagyunk, akiket kezeltetni kéne, veszélyesek vagyunk a normálisokra, magamutogató módon viselkedünk és ki kéne tiltani az ilyen műsorokat a család rádiójából, bezárni a hálószobába, és a Biblia is elítéli az efféle fajtalankodást, amelynek örökös propagálásával tisztes családok életét akarjuk szétzilálni.

Nos, nem először hallottam ezeket az érveket, ebben a koncentrációban viszont hirtelen mégis zokon esett kissé. Kevéske, ám jóleső elégtételhez jutottam mégis, amikor az utolsó szó jogán végre elmondhattam, hogy akkor is, mindezek ellenére, a LLE (amelynek tagjai és azok, akiket képviselnek, zömmel ugyanolyan normális, de legalábbis heteroszexuális családokból jönnek, mint a felháborodott betelefonálók) megalakulásának és fennállásának ötödik évfordulóját készül szerényen megünnepelni.

Azt hiszem, azért meséltem ezt most el, mert miközben a meleg aktivisták egymást támogató és erősítő közegében éldegélünk, néha egy időre szinte elfeledkezhetünk arról, hogy mi is a dolgunk, vagy küldetésünk. Talán jó is, hogy újra meg újra emlékeztetnek minket arra, hogy azt vállaltuk, hogy folyamatosan bizonyítsuk az ártatlanságunkat, ártalmatlanságunkat, hasznosságunkat és azt, hogy jogunk van a saját életünkhöz. Részben azoknak kell ezt bizonygatnunk, akik ezt kétségbe vonják, és akik a társadalom többsége, részben saját magunknak. Hiszen nem könnyű az indulatos és elítélő megjegyzések között folyton tudatában lennünk, hogy a leendő leszbikusokat is olyan kislánynak nevelték, aki szerény, konfliktuskerülő, érzelemdús és önfeláldozó, tiszteli szüleit nevelőit, és ahol tud, segít.

Nos, ötéves korában egy emberke már jórészt birtokában e szép tulajdonságoknak és készségeknek, az ötéves LLE pedig soha nem is volt híjával ezeknek. Még sok boldog születésnapot kívánok, és szeretném ha mindazok nevében is kívánhatnám ezt, akik bármiért nem vállalhatják a melegségüket, ám láthatatlanul is velünk vannak.