Gordon Agáta a „zsíros hajú, leszbikus feministákról”
Olvasói levél, 168 Óra, 2004/33.
Tisztelettel szeretnék magam is válaszolni Szentgyörgyi Zsuzsának. Nem minden leszbikus feminista, nem minden feminista leszbikus, és amiképpen más kisebbségek nem ismerete is csak arra jó, hogy üres általánosítgatások segítségével ellenségképnek és mumusoknak használjuk őket, azt állítva például róluk, hogy világuralomra törnek, sőt mindenki más kifosztására, megsemmisítésére, ugyanígy ebben az esetben is igaz, hogy Szentgyörgyi Zsuzsa a saját félelmeit vetíti ki a másikra, a másik fél ismerete nélkül.
Pusztán az, hogy valaki leszbikus vagy feminista, vagy leszbikus is meg feminista is, nem jelenti azt, hogy nem tudja partnerszámba venni azokat, akik partnerszámba veszik őt. Azért legyen itt világos, hogy ha az ember heteroszexuális nő, akkor sem fekszik össze az összes heteroszexuális férfival, hogy kifejezze: partnerszámba veszi az illetőket. Ugyanis a szexuális kapcsolaton kívül erre még nagyon sok egyéb mód is rendelkezésre áll. Tehát az ember szexuális orientáltsága nem meghatározó abban, hogy partnernek fogjuk e tekinteni egymást az élet egyéb dolgaiban. Mindenesetre érdekes, hogy míg Szentgyörgyi Zsuzsa fontosnak érzi megkülönböztetni a nőkön belül azokat, akiket ő nem vesz partnerszámba, mert életformájuk és jogaikért való kiállásuk módja nem szimpatikus számára, a férfiak tekintetében nem érez fontosnak semmilyen megkülönböztetést. A férfiak ebben a világnézetben egy nagy, egész, homogén halmazt alkotnak, akiket mind egységesen partnerszámba vesz Szentgyörgyi Zsuzsa (hát nyilván azért, mert úgy véli, nincs közöttük zsíros hajú feminista), még akkor is, ha a nagy halmaz egy jelentős része egyáltalán nem veszi partnerszámba őt. Ez nagy lélekre vall, ráadásul megvan az a haszna, hogy igazából sohasem kell konfrontálódni velük, elegendő szépen és disztingváltan megkérni őket a nemek egyenlőségének biztosítására. Csak így feltehetőleg sohasem fog rájönni arra a szerző, hogy az újonnan választott negyven akadémiai tagból miért lett csak három nő, holott az egyenlő jogokért állítólag már a 18. század óta küzd tudatosan az emberiség, és azóta már a Holdon is járt ember.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges




