Iskolai probléma

#0

Egy igen érdekes problémával fordulok hozzátok remélem tudtok nekem valamiben segíteni.
18 éves diáklány ként a gimnázium utolsó évét taposom. Az iskola diákjai közül tudtommal 5-en vagyunk akik saját neműnkhöz vonzódunk. Eddig ezzel nem is volt semmi kavarodás hiszen eléggé titokban tarjuk de azért vannak páran akik tudják. Így történhetett meg az is hogy mikor ebből az öt fős társaságból két diák között kialakulóban volt egy kapcsolat többször megölelték egymást vagy adtak egymásnak egy-egy puszit ami akár baráti is lehetett volna.Ezzel nem is lett volna baj ha később az igazgató helyettes be nem hívta volna őket ,hogy túl föltűnőek és szégyent hoznak az iskolánk nevére. Mondanom sem kell hogy ez eléggé rosszul esett mindannyiunknak, hiszen nap mint nap mást sem látunk az iskolában mint hogy a diákok nyalják falják egymást majd hogy nem a padon szeretkeznek és ez nem szégyen ez nem jelent problémát az viszont hogyha két meleg lány megöleli egymást máris szégyen. Azt szeretném megtudni hogy lehet e ilyenkor valamit tenni? Fordulhatunk e valakihez azzal hogy ilyen problémánk van?
(És ha ez nem lenen elég úgy tűnik ez a probléma lassan az iskolai eredményeken jegyeken is látszódni fog.)

#2

hát az biztos, hogy nem egyenlő bánásmódot kaptok, és diszkriminál titeket a tanár. nem tudom, hogy olyannak tűnik-e a tanár, akivel beszélgetni lehet, erre, a hetero osztálytársakkal egyenlő jogaitokra felhívni a figyelmét? ha nem, akkor tényleg egy másik tanár keresése ill. a mailcímes megoldás és meghívás segíthetne a leginkább, amit kymi írt.

#1

A Melegség és megismerés programot pont ezért csináljuk. Ha gondoljátok, megpróbálhatnánk a ti iskolátokban meghívót találni és elmenni hozzátok. Írjátok meg az e-mail címünkre az iskola nevét és címét, és esetleg olyan tanárt, aki szerintetek segíthetne. Addig is, szívesen beszélgetünk veletek, gyertek el akár ügyeletre hétfő este, vagy a Lazulóra 18-án. Május 8-án lesz a Millenáris Parkban egy egésznapos esélyegyenlőségi rendezvény, ahol a Labrisz is kinn lesz saját pavilonban és saját programokkal. Gyertek, keressetek minket, segítünk, ahogy tudunk.