Hogyan élitek meg?

Kedves Pink87!
Már rég megtaláltam az igazit,amiről szerintem más leszbikus(ok) álmodoznak,és igaz hogy nehéz kivárni az igazit de érdemes:) Legalább annyi szerencsét kívánok mindenkinek, mint amit én kaptam:)

Sziasztok!!

Mindig olvasgatom ahogy időm engedi a történeteket! Én elég szabad szellemiség vagyok,ha fogalmazhatom így meg :) 19 évesen bevallottam itthon h a lányokat szeretem. persze fater már sejtette előtte pár héttel h van valami amit titkolok,folyton kérdezősködött,hogy terhes vagyok? vagy férjezett a pasim? :D:D de hát rossz helyen kapiskált.....Mai napig nem bánom h akkor annyi idősen összeszedtem bátorságomat,sokkal jobb úgy elmennem itthonról h nem kell kamuznom valamit arról h hova megyek,hogy kihez megyek....Nehezen emésztette meg h meleg vagyok,de elfogadta,nem volt más választása!! Nekem eddig leghosszabb kapcsolatom 2 év volt,de sajna nem rajtam múlott,és így most 3 év után felbukkant az a lány és szerelmet vallott....Nem tudom hova tenni a dolgot őszintén szólván!! Nekem most van egy kapcsolatom méghozzá 16 hónapja....de valahogy őt nem tudom kiverni a fejemből,ő volt az első komoly kapcsim lánnyal és még valahol szeretem!! fogalmam sincs mi lenne a helyes és mi nem!!néha nagyon jól elbeszélgetünk,néha meg távolságtartóak vagyunk...felünk és bizonytalanok vagyunk mindketten....Mondtam neki h most nem nekem kell harcolni érted és bizonyítani hanem neked,de ő nem teszi meg.....szerintem gyáva....de ő állítja h ő barátnőm végett nem tesz lépéseket...akkor h akarhat közben engem??nem értem... :S Érdekes és bonyolult világ a melegek világa!!

EGOS!!!! nem minden lány kamus!!! :) de tény h nehéz rálelni arra aki távkapcsolatot szeretne komolyat,és nem csak párszor ágyba bújni.... Tény h jó ez is :) de hosszú távon is??nem hiszem.... Így gondolom tuti talizol majd olyat aki érett és felnőtt ahhoz a feladathoz h igazi kapcsolata legyen:)

Sziasztok!
Én 19 vagyok,és az életben nem próbáltam még lánnyal,de most az a nagy büdös helyzet,hogy szeretek egy lányt,és baromira hiányzik.Korábban is tetszettek már lányok,de ez már tényleg valami.Bocsi,csak jól esett leírni:)

sziasztok!

Én nemrég kezdtem el olvasgatni ezt az oldalt, és szeretnék megismerni hasonló helyzetben lévő nőket,mint én: több ,mint 20év házasság,és a végén csalódás után egyre gyakrabban felmerül bennem egy olyan barátnőre való igény,akivel a testiség is belefér. Korábban is megvolt ez a vágy,elfojtásokkal,de ment az élet, mindennapi teendők, feladatok eltereltek erről.
Nem tartom magam leszbikusnak, fura ,de biszexnek sem,mert a puszta szexualitás egy nővel nem vonz különösebben, csak a kettő együtt,de az nagyon.
Ha van köztetek szintén 40 év feletti nő (én 44 vagyok), maga mögött egy hosszú házasságal és hasonló dilemmával ,örömmel venném jelentkezését egy beszélgetésre.
köszönöm.

Lányok lenne egy kérdésem szeretek valakit de itt nem szeretném leírni a történetet légyszi ha valaki ráérne írjon ide. llinda9freemail [dot] hu
köszi

Érdekes történet:)
Szerintem ha mérleget nézünk inkább a lányok felé billen;) és ez csak egyre erősebb lesz..............

Kedves Krisz!

Igen, ha kell felvállalom itthon is, nem érdekel már semmi, hogy fejjel megyek a falnak... Köszönöm!

És a válasz: Nem, nem késted le.

u.i.: Csak még a kis csaj nővérének lesz érdekes elmondani ;)

Kedves Erra!

Kapásból nem lehet első,mivel már 5 éve van párod..
Az más, hogy rég óta ismered a kis csajt,de még is most kezdtetek el összemelegedni.A másik,hogy a játék ami köztetek van elég "veszélyes".Biztosan szembe akarsz szállni a meleg ellenes tesóval szemben??;)Nagy kihívás lenne a részedről... bár ezzel sokat bizonyítanál a leányzónak.Hidd el ő is küzd Érted,csak még nem árulta el...

Biztos,hogy ennyi volt köztetek??:)

Bocsánat,hogy így belepofátlankodtam a levelébe,de úgy érzem magamra találtam a sorok között...

Mit gondol kisasszony??Nem lehetne esetleg újra átgondolni,mondjuk elölről kezdeni? a kis Szívtipród.... ;)

Igen, biszex vagyok. Igen van barátom, aki nem korlátoz és a barátnőm akiről meséltem jóban van a párommal.

Nem harmadik hanem ELSŐ az életemben, amit ő is tud. Nehéz volt nekem is elfogadni, hogy mindkét nemhez vonzódom és hidd el, ha tehetném kiölném magamból ezt, de nem tudom. Próbáltam normális lenni, de nem megy. Most már elfogadom magam olyannak amilyen vagyok és ezt egy lánynak köszönhetem, aki mint írtam Első számú személy az életemben.

Nem fogalmaztuk meg, hogy milyen státuszban van, bizonyosan nem szerető, hiszen a barátom tudott róla. _Mint írtam a barátom rendkívül megértő és velem örült annak, hogy végre nem bújok el önmagam elől_

De igazad lehet... talán ezért is lett vége.

Előre elnézést kérek én is a hosszú sorokért, de ha már megnyílok szeretném, ha tudnátok, hogyan jutottam el odáig aki most vagyok.

Nehéz írni róla. Mindig is heterónak gondoltam magam, így neveltek és ezt tartottam normálisnak. Keresztény családban élek, ahol nemhogy a szexualitás, de a csókolózás is tabu volt. Kapcsolatom a családommal átlagosnak mondható. Édesapám, édesanyám és mindkét bátyám nyíltan elítéli a homoszexualitás. A fórumot bújva, feltettem én is magamnak a kérdést, hogy mikor kezdődött nálam. :) Általános iskola hatodik osztályában egy (lány)osztálytársam pulóvere nálam maradt és egy hétig nem vittem vissza. Azzal aludtam, szagolgattam és néha felpróbáltam, hogy magamon érezzem az illatát. Máig bennem van az a lágy keleti esszencia, füstölők misztikus illata. Akkor azt mondtam magamnak, hogy csak nagyon tetszik a pulcsi, visszagondolva nem teljesen igaz ez azért :) Tizenöt éves voltam, amikor megismerkedtem egy lánnyal, aki már több éve meg szeretett volna ismerni és bevallotta, hogy tetszem neki. Az első reakcióm a hangos röhögés volt, hogy ne már, hisz ez egy lány és ez nem normális dolog. Irtóra megijedtem magamtól és az érzéstől, hogy esetleg más vagyok és attól mert valakinek tetszem és az azonos nemű, de győzött az észérv, hogy csak ő a ferde én „normális” vagyok. Amint megtudtam, hogy ez a lány mit érez, azonnal behúztam a kéziféket és elkerültem, noha mindig lázba hozott, ha láttam. Fél év után felkeresett egy közösségi oldalon, ahol levelezni kezdtünk és barátok lettünk. Sokszor feszegettük a határokat, és amikor enyhén mámoros állapotban összekerültünk, bevallom eltévedt a kezem. :) Az egészben az volt a jó, hogy nem kellett semmit kimondani, nem kellett senkinek bevallanom semmit és titkolhattam magam előtt, hogy ki, hogy mi vagyok. Az évek alatt számtalan lány belém szeretett és én képtelen voltam ezt kezelni. A legjobb barátnőm folyton arról beszélt nekem, hogy mennyire mázlista vagyok, hogy a csajok odavannak értem és milyen hülye, hogy nem próbálom ki valakivel. Ha Ő az én helyemben lenne akkor aztán… :D Tényleg el sem tudjátok képzelni mennyire furcsa volt… A buszon mellém ülő csaj, a bolti eladó, bulikon idegenek, osztálytársak, barátok, és még sorolhatnám annyian szólítottak meg vagy vallották meg vonzalmukat. Szó szerint sírtak utánam :) És én egyre jobban riadtam meg ettől az egésztől és attól, hogy „Rá van írva a homlokomra?” (A történetben meg kell említenem, hogy 5 éve van barátom, akit nagyon szeretek, és aki egy férfi. Rendkívüli intelligenciájának köszönhetően egyáltalán nem korlátoz, sőt szerinte nem szabad semmit elnyomni és fel kellene vállalnom magam. Szeret, és ezért elenged, amiért nagyon szeretem én is Őt.) Húsz éves lettem, mire beismertem magamnak, hogy szeretem a nőket. A főiskola első évében kollégistaként számtalan lányt láthattam és mindig el kellett fordulnom ha öltöztek vagy bejöttek zuhanyozni négyesével amikor éppen én is ott voltam. Második évben egy csoporttársam belém habarodott –soha nem beszéltem neki arról, hogy milyen vagyok vagy nem vagyok, egyrészt azért nem magam sem tudtam, másrészt mert nem voltunk barátok- és egy alkalommal árva gyerekeket táboroztattunk, a csillaghullást néztük egy pokrócon a rét közepén. Ő törökülésben és én az ölébe hajtva a fejem soroltuk egymásnak a másnapi teendőket, amikor hirtelen az arcomhoz hajolt és megpróbált megcsókolni. Én ezt egy jobbhoroggal viszonoztam, ami több napig folt volt az arcán. Soha előtte nem ütöttem meg senkit és nagyon megbántam. Bocsánatot kértem és ő is tőlem a tolakodásért, de többé nem próbálkozott. Gondolhatjátok, hogy Ő is meglepődött. Azért osztom meg ezt is, hogy látható legyen, mit hoz ki az emberből, ha több évig hazudik magának és a környezetének. Soha nem gondolt agresszió, félelem és szégyenérzet gyűlt fel bennem az évek alatt. Azóta is haverok vagyunk a csajjal és ezt már elfelejtettük. Huszonegy éves voltam, amikor az egyik barátnőm megkért, hogy költözzek össze vele és legyünk együtt, egy párként felvállalva, amik vagyunk. Kedvesen visszautasítottam, de ennek ellenére nagyon vágytam rá, hogy lánnyal legyek. Azóta majdnem egy év telt el, és ha még bírod kedves olvasó, elmesélem az elmúlt egy hónapot, azt, amikor ráébredtem arra, hogy nem titkolózhatok, többé nem hazudhatok magamnak. Bizonyára emlékszel még arra a gyerekkori barátra, akit még fenntebb említettem, aki ha a helyemben lett volna biztosan bevállalja a jelentkezők egyikét. Az évek jöttek-mentek és az ő kishúga felnőtt lett. Ezt a kislányt én 4-5 éves kora óta kedveltem és gyakran töltöttük együtt az időt ha náluk voltam. Emlékszem tizenöt évesen bejelentette a családjának, hogy leszbikus és nem kíván vitát nyitni róla. :) Nagyon szerettem a történeteit a csajokról, tanárnőkről és később munkatársakról. Barátnőm megkért, hogy ne ferdítsem el a testvérét a történeteimmel és ne bíztassam abban a tévhitben, hogy meleg. Igen, jól értetted, kedves olvasó, a gyerekkori barátom homofób lett, mert annyira szereti a tesóját, hogy a féltéstől egészen kivetkőzött magából. Egyre jobban közeledtem a kiscsajhoz és a vége az lett, hogy egy átlagos zenehallgatós gyertyafényes estén, a szokásos táncikálás után szeretkeztünk. Azután megbeszéltük, hogy ez így nem megy, barátok vagyunk, de én beleszerettem. Egy hónapon keresztül minden nap vele voltam (kivéve hétfőnként) :) és mindig az lett a vége, hogy hajnalban mentem haza tele „új” élményekkel. A csavar a történetben, hogy ő pont abban a hónapban ismerkedett egy lánnyal, hogy rövidre zárjam a történetemet elérkeztünk a mai naphoz. Az említett lánnyal marad kapcsolatban és megkért, hogy legyünk barátok. Szomorú voltam, de tiszteletben tartottam, elfogadtam a döntését. Mesém végeztével annyit szeretnék mondani, hogy többé már nem félek attól, hogy milyen vagyok és biztosan tudom, hogy mit szeretnék. Köszönöm, hogy megtiszteltetek a figyelmetekkel.

Sziasztok!

Hilda, igazán jó volt olvasni, hogy végül rátaláltál a boldogságodra! :)
Ha a saját tapasztalataimról beszélek, akkor sajnos nem kellemes megélni a leszbikusságomat.
Eddig begubóztam a saját kis világomba, inkább kerültem az embereket, nehogy kiderüljön, nem felelek meg a társadalmi elvárásoknak.
Magányomat 25 évesen megelégelve, kiléptem a fényre, mára nyitottabb lettem és arra is rájöttem, hogy nem dől össze a világ, ha coming out-olok valakinek. Ezek nagy lépések az eddigi ingerszegény életemhez képest, de az eléggé elszomorító, hogy mindannyiszor hetero lányba sikerül belehabarodnom! :(

Télleg jó olvasni ezeket,nyugodtan irjatok ilyen hosszuakat :))))

Üdv.
Kb. tizennégy voltam (most 18 és fél), és szó szerint forrón elzsibbadtam, amikor a barátnőm megfogta a kezem, csak úgy, mint barát a barátét. Elvetemültnek vagy betegnek nem képzeltem magam, de mégis... furcsa volt, és nem a melegségen, hanem inkább azon gondolkodtam, hogy barátság és szerelem között hol a határ. Evidens, létező volt a kifejezés, hogy "leszbikus", de nem használtam, nem érdekelt. Aztán a buszon - egy lány mellett ácsorogva - nagyjából naponta végigrohant rajtam valami. ("Szégyen és gyalázat", de a t.A.T.u. dalszövegeit olvasva jöttem rá, hogy jé, két lány együtt, valami olyat érzek, ami ott van a sorok közt, még ha náluk imidzs, nem valódi, akkor is.) És akkor megértettem a szót is, lett végre valami tartalma. :)

Bűntudatom sosem volt, csak egy agresszívebb, támadóbb korszakom, de az is papírba fojtva (rengeteget írtam, összevissza - naplószerűen vagy éppen béna verskezdeményeket). Mert idegesített, hogy magáról az állapotról, a homoszexualitásról csak 70-es évekbeli szócikkeket találtam, esetleg egy-két bekezdést, azok meg rövidek voltak és elutasítóak, sőt.
Aztán megnyugodtam - gondolom, az segített, hogy bulik híján (nem engedtek el sehová a szüleim, még most is nehezen, akkor is, ha csak haverokhoz, barátokhoz szeretnék a szomszéd városba) könyvekhez nyúltam, rengeteget olvastam, szakirodalmat, szépirodalmat, mindenféle honlapot, blogokat - nyitott szívvel, érdeklődve.

Ahhoz képest, hogy azóta sok év eltelt, minden vonzalom plátói maradt, megismertem egy csomó "szinténzenészt", mondhatni kielemeztem őket, mennyire sokfélék vagyunk így is, kidolgoztam egy "haditervet", és inkább megvártam, hogy elkerüljek otthonról.
És most majdnem "orrba-szájba nyomatom" a témát, azaz... sosem voltam Ösztrón, most kipróbáltam; felkerestem meleg köröket, jártam kulturális programon, stb.

A megéléssel az a baj, hogy nagyon jó így, majdnem tökéletes... de eddig csak a 14 éves húgomnak tudtam kibökni pár hete, hogy hát a lányokat preferálom és hát lenne valaki, akivel...
A gond az, hogy nem szeretném, ha a szüleim másoktól tudnák meg, ne adj isten, a tévéből. Brr. És nem tőlem.
Bezzeg barátaim, haverok tudják; a többieknek sem hazudok, legfeljebb hallgatok, ha nem kerül rá sor. Nyilván nem kiabálom bele a vakvilágba, de ha kérdeznek, felvetik, melegséget érintő témát hoznak fel, őszinte vagyok és "bemutatkozom".
Ezért jó volna nyitni itthon, főleg, mert akkor nem kéne köntörfalazni, miért nem megyek haza mindig hetente... (Na, mert 4 év netes beszélgetés után végre találkoztunk vagy fél éve, és jól megvagyunk, hogyismondjam... :))

Boldog is vagyok, meg nem is. Átoknak nem érzem, egyáltalán nem az, nem is teher, nem is fájdalmas. Csak a mellette úszó dolgok néha megkínoznak.
(Persze képes lennék, azt hiszem, fiúval-férfival is élni, házasságban akár, gyerekekkel, de... érzem, hogy nem tenne jót senkinek, ha utólagosan kibuknék, tönkretennék másokat - és magamat.)

Elnézést a kisregényért...

Én nagyon boldognak érzem magam mióta tisztáztam hogy mit is akarok a jövöben saját magamtól,szerintem ez a boldogság első lépése.Aztán jöhet az amire mindenki vágyik aki leszbikus,a családban való tisztázás ha titkoltad volna addig is a hova tartozásod.és nem fogsz csalodni mert mindenki fogja tudni hogy hova tartozol,és rájössz hogy hiába görcsöltél a gondolatokal hogy vajon utálni fognak-e?azt jöhet az a pár barát akit ugy hisszel hogy fontosak az életedben és ha nem akor sem fog semi történni mert a barátokat lehet válogatni de a családod nem.én igy éltem meg.remélem te is jól fogod ezzek után érezni magad és párod.