Hívő, keresztény leszbikusok topikja (útkeresőknek, kíváncsiaknak is!)

#0

Azért nyitottam, mert leszbikus múltam ellenére, (vagy talán épp ezért?) ez a téma egyre jobban foglalkoztat, és szeretnék erről itt beszélgetni, barátkozni, hasonló érdeklődésű emberekkel. Remélem, találok ilyeneket itt. Mindenki írhat nyugodtan ide, aki lelkiismereti válságban érzi magát, hogy leszbikus, és érdekli és vonzza a kereszténység világa, a Biblia, esetleg akár még az ebből való kigyógyulás, és az ezekkel kapcsolatos kérdések, tapasztalatok, dilemmák.

#103

Teologus vegzettsegem van es 10 eves gyulis multam, leszbikusnak meg eleg light-osnak vagyok mondhato (leginkabb nincs senkim, de ha van is, foleg csak olelgetes, simogatas a szex), de az tuti, hogy Isten nem akarja, h eroszakoljuk, vagy prostitualjuk magunkat, viszont szeretne boldog, eredeti, teljes embereket. :)

#102

21 évesen szerelmes lettem egy lányba. Mindig is tudtam, hogy más vagyok, de ekkor ismertem be magam előtt is a vonzalmamat a saját nemem iránt. Viszonozta az érzelmeimet, bár nem volt leszbikus, hanem a személyem fogta meg őt. Három évig a legnagyobb szerelemben égtünk, amikor nekem a munkahelyemen beszélt valaki Istenről és az ő szeretetéről. Nagyon megérintett a dolog, mert volt bennem egy keresés, hogy nem lehet csak annyi az élet, hogy élünk itt a földön, aztán meghalunk és ennyi volt. Fiatalon vesztettem el az Apukámat, akit nagyon jó embernek tartottam. Amikor meghalt, akkor jött fel bennem a kérdés, hogy ő most hová ment, van-e élet az élet után?
Szóval, amikor rám talált a boldogság és a szerelem, hamarosan Isten hívása is elért. A barátnőm katolikus családban nevelkedett és járt is templomba. Amikor együtt elmentünk abba a keresztény gyülekezetbe, ahová engem meghívtak, akkor mindkettőnket megérintett Isten szeretete, befogadtuk Őt és megtértünk.
Mi hiszünk abban, hogy Isten tökéletes akarata nem az, hogy azonos nemű emberek éljenek szerelemben, hanem férfivá és nővé teremtette az első emberpárt. Ennek megfelelően elszakadtunk egymástól a barátnőmmel és hívőként kezdtünk új életet. A baj az volt, hogy ettől még nem lettünk szabadok és, ha nem is mindig, de a szerelmünk újra és újra fellángolt egymás felé. Elkezdődött egy hosszú küzdelem. Hol együtt voltunk, hol elszakadtunk egymástól és jártunk ismét gyülekezetbe. Már mi magunk is kezdtünk ebbe a skizofrén helyzetbe belegárgyulni.
Végül én feladtam és kiléptem a gyülekezetből. A szerelmem nem múlt el és továbbra is szenvedtem és nem találtam a helyem. Már képtelen voltam Isten nélkül élni, de azt sem tudtam tovább játszani, amit előtte 10 éven át csináltam. A barátnőm maradt a gyülekezetben és mivel annál jobban szerettem őt, minthogy lerántsam magammal, kiléptem az életéből. 12 év teljes szünet után, 5 évvel ezelőtt kaptam tőle egy levelet. Felvettük a kapcsolatot és mivel mindketten magányosan éltünk, a szerelem ismét fellángolt közöttünk, mintha egy napot se hagytunk volna ki.
Kilépett a gyülekezetből, felvállalt a barátai és a családja előtt és összeköltöztünk.
A barátnőmben akkora volt a félelem Istentől, a bűnös életünk miatt, hogy ő nem mert imádkozni sem. Nekem más volt a viszonyom Istennel. Én egyszerűen úgy tudtam csak az elmúlt 17 évet túlélni, hogy elfogadtam magam és azt, hogy ha megfeszülök sem tudok magamtól megváltozni.
Mivel van egy keresztény pásztor barátom, aki mindig szeretettel közeledett felém és sosem szakította meg velem a kapcsolatot, ezért időnként az ő prédikációit meghallgattam a neten. Többször mondta, hogy menjünk nyugodtan hozzájuk gyülekezetbe, mert Jézus a bűnösök barátja. Azt is mondta, hogy az sem baj, ha mi továbbra is együtt élünk, csak ne zárjuk ki az Urat teljesen az életünkből. Két hónapja ismét a neten hallgattam az ő prédikációját és annyira megérintett, amit mondott, hogy sírni kezdtem. Átmentem a kedvesemhez, aki a konyhában főzött éppen és láttam, hogy ő is sír. Mindkettőnket megérintett ismét Isten szeretete.
Végre kiment a félelem belőlünk és megértettük, hogy kegyelem alatt vagyunk és meg vagyunk váltva. Olyan békesség költözött belénk. Fizikálisan még semmit sem tettünk és nem éltünk másképpen, de mégis minden más lett. Már nem féltünk a haláltól és a bűn hiába kiabálta nekünk, hogy ő még itt van, már nem volt ereje felettünk.
Jött a Húsvét és mi itthon elhatároztuk, hogy imával és böjttel töltjük ezeket a napokat. Vasárnap együtt imádkoztunk és kértük az Urat, hogy tisztítson és szabadítson meg minket. Azt is kértük, hogy egyikünk se maradjon le a másiktól és Isten mindent egyszerre végezzen el bennünk. Megtörtént a csoda, 30 éve először érezzük mindketten, hogy szabadok lettünk.
Csodás napokat élünk meg azóta is és most olyan, mintha testvérek lennénk.
Szóval, nem a mi erőnkből sikerült megváltoznunk. Volt sok harcunk, de Isten sosem hagyott el bennünket és türelmesen várt ránk. Remélem lesz olyan, akinek segít a mi példánk!

#101

Ágnes

Nem tagadhatom, hogy lehetséges egyik kiindulópontként (de sok más dolgot is fel tudnék ehhez sorolni) ez is benne lehetett a megtérésemben, de ez a jó hír lényege, hogy Jézus pont ezért jött a földre, hogy ettől a bűnösségélménytől, önmagunk folyamatos önostorozásától, az elménk működési elvének kiszolgáltatottságából megszabadítson az Ő kegyelme által, így nem kell senkinek sem ebben a "komfortzónában" kínlódnia tovább.

Istenfélelem, Istennek tetszeni akarás - ezt szokták összetéveszteni a "kívülállók" az önostorozással, mert csak azt látják, ami a szemük előtt van, pl. engem, a hülyét, aki elhagytam a "szabadságot és boldogságot", és ahelyett, hogy élvezném az életemet, megtartóztatom magam, és folyamatosan ostorozom bűnbánatban magam, de belül ez nem így zajlik.

A bűn (bármelyik bűn - de nyilván nem apróbb bűnök feladásával kezdi az ember) elhagyása, az Istennek való odaszánás egy felszabadító élmény, de nyilván először el kell jutni oda, hogy felismerjük, elismerjük, hogy vétkeztünk Isten ellen. Ez viszont kemény dió, mondhatnám a legkeményebb, és sok embernek a legnehezebb, illetve vannak, akiknek pedig lehetetlen dolog. Sokkal egyszerűbb a másikat, vagy külső körülményeket okolni, és ezzel a saját felelősséget elhárítani.

De nem maradunk meg a bűnbánat állapotában, miért maradnánk?
"Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól" (1Jn 1:9).
Isten nagyvonalúbb annál, és nem fog minket állandóan emlékeztetni, hogy te milyen csúnyán viselkedtél, és emiatt ostorozni, hanem amit megvallottunk neki, azt elfelejti (Jézus kereszthalála a biztosíték), de amíg még eljutok arra a felismerésre, hogy "nincsen énbennem semmi jó", addig folyamatosan keresem a felmentéseket a magam számára, és magamat szuper jónak tartom. Nem, a bűn teste romlott, úgy, ahogy van. Ezzel nem lehet mit kezdeni, és csak kegyelem által igazulunk meg.

Ez a paradoxon elég kemény falat lehet egy nem megtért embernek, és nem bántásból írom, csak ez így van, én is így láttam régebben az Isten kegyelmét már befogadó, és ezáltal boldog, és mosolygós keresztényeket, s én sem értettem, mitől boldogok, és jókedvűek? Hisz látszólag nem azt teszik, amit szeretnének.

De ez sem így van. Mert Isten kegyelmét befogadva, pontosan azt teszik ezentúl, amit szeretnének, szabad választásból: Istennek tetszeni. Ez a megtérés lényege, benne is van a nevében, megfordulás, irányt változtatás.

Ma már én is megtapasztalhattam ezt a hihetetlen belső békét, felszabadultság- és szabadságélményt, amit adott a megtérés.

És tudom, kapok majd a világtól hideget, meleget, a legkevésbé sem megértést, és ki tudja milyen élet vár rám, de már nem akarok visszafelé menni, mert nekem már igen tetszik ez az út.

http://adventista.hu/egwhite/honlap/jvu/5.htm

#100

Mindannyian saját elménk működési elvének kiszolgáltatottjai vagyunk. Mindaddig, amíg nem tárjuk fel, nem ismerjük meg ezt a működési elvet, ez határozza meg az érzelmeinket, valóságértelmezésünket, viselkedésünket és hogy milyen önigazoló hitrendszerrel fogunk azonosulni. Ha valakinek pl alapélménye a bűnösségélmény, a keresztyén hitrendszert könnyen magáénak érezheti, mert egyrészt önigazoló, másrészt pedig azt az életérzést, élményt ismételheti, amiben "komfortosan" érezheti magát, amelyet tud önamgában kezelni, ami ismert számára, mert alapélmény.

#99
#98

Artoo Detoo
Legyen a hited szerint.
Örülök, hogy segíthettem helyretenned dolgokat.

Szabi
Isten sehol sem mondja nekünk embereknek, hogy ha túlszaporodtatok, nyugodtan térjetek ti egyneműek egymáshoz.
............................................. ami itt volt, töröltem, mert az állatok a Biblia tükrében témakörnek még alaposan utána kell olvasni, nem egyszerű a kérdés!

#97

Kedves Nokedlee!
Ezt írod: "Az állatok homoszexualitását elfajulásnak, elhajlásnak tekintem, vagy pedig a fajok túlszaporodásának céljából bevetett kiegyenlítési manővernek Isten részéről, de semmiképpen sem érvnek, hogy én is kövessem az útjukat.
A tudomány magyarázata érdekes, miért van ez a jelenség a természetben, a kutatások folyamatosan folynak, szeretném én is figyelni ezeket, érdekelnek.
De: én ember vagyok."
Mi van, ha az ember is túlszaporodott? Egyébként, meg ezt már buktam, nekem már tök mindegy, hogy férfival vagy nővel fekszem le, nem lesz gyerekem. De egy fiúval már hozzájárultam a jövő nemzedékhez. Nem tartom a szellemi fejlődés útjának a vágyak elfojtását, és mivel már biológiailag tök mindegy, hogy férfival vagy nővel vagyok, nyugodt lelkiismerettel választok nőt.
A többibe most inkább nem megyek bele. Egyébként Artooval továbbra is egyetértek mindenben.

#96

Nokedlee,
köszönöm, hogy leirtad, amit gondolsz, amit ateltel.
Neha nagyon nehez összeegyeztetni a Biblia, a vallas különbözö törteneteit. Meg tudja kavarni az embert rendesen a többfele gondolat.
Szerintem vannak a Biblianak olyan reszei, amit egyszerüen ki kell kukazni: ilyen a gyerekveres. A büntetes nem helyreallitja, hanem rongalja es megöli a kapcsolatot, nem lehet nevelöeszköz. Kutatok i.e. 1000 es i.e. 400 köze teszik a Biblia szövegeknek a keletkezeset, ha valami, akkor a gyerekkor sokat valtozott azota.

Egyre kevesbe hiszem, hogy teljesen elfojthato a homoszexualitas. Rengeteg lemondassal, sajat magunk hatterbe helyezesevel le lehet elni egy eletet, de veszelyes, mert ha az ember nem tud teljesen atszellemülni, akkor bantani fogja a környezetet, a csaladjat, amivel megint csak a Biblia szabalyait szegi meg.

Köszi mindenkinek a hozzaszolasokat, sokat segitett, hogy helyretegyek dolgokat.
Minden jot! Artoo

#95

Artoo Detoo

Hát, ritka szitu az, amit leírsz, a kamaszoknak nem szokása ilyen dolgokkal szaladni a felnőttekhez, sőt, inkább a döbbenet, és a szégyenkezés hogy ők mások, azaz nem normálisok, mint a többi kamasz, még jobban el szokta őket némítani, és magukba fordítani, legalábbis én így voltam ezzel, amikor ugyanilyen szituban találtam magam anno.

De tegyük fel, hogy mégis odamenne valakihez a lányka, mert jó és szerető közegben fejlődik.
Attól függ, kihez?
Ha egy "homofób" felnőtthöz, mint pl. én anyám, aki jó pár év, és jó pár leszbikus kapcsolaton túl coming outoltam előtte, akkor a "takarodj innen, hogy képzeled, én az anyád vagyok" - feleletet kapná.

Ha mondjuk egy olyan gyülekezet "pásztorához" megy, akik nem tűrik a gyüliben ezt a dolgot, akkor kiközösítik, "gyere vissza, ha leszoktál".

Ha olyan "pásztorhoz" megy, ahol elfogadják, sőt "Jezus loves gays" a vezéreszme, akkor végre talált egy közösséget, és boldogan élhet, őszerinte, minden happy lesz. (egy darabig talán igen)

Ha olyan szülőhöz megy, aki jobban szereti a gyerekét, mint önmagát, akkor: Jól van, kislányom, élj úgy, ahogy érzed, nekem az a lényeg, hogy te boldog légy.

Ha énhozzám jönne, bár nincsen gyerekem, én azt mondanám neki:
Nézd, lányom, én is pontosan ezeken az érzéseken mentem át, mint te, sőt, így is éltem. Nem egy leszbikus kapcsolaton vagyok túl. Igaz, hogy sosem voltam maradéktalanul boldog ezekben a kapcsolatokban, de ez betudható lehetett talán annak is, hogy az én kamaszkoromban ez még tiltott dolog volt, a szocializmus korszakában, sőt üldözendő, és javítóba küldték azokat, akiknek ilyen hajlamaik voltak, hogy erőszakkal leszoktassák, és erőszakkal átformálják, megtanítsák a nőies viselkedésformákra, és férjhez adják őket (nekem volt egy ilyen párom, aki ezt át is élte). Így ettől való félelmemben titkoltam a kapcsolataimat, az életformámat. Később, amikor már eltörölték azt a törvényt, hogy üldözendők a homoszexuálisok, sem vállaltam fel magam, csak nagyon a közvetlen környezetemben, barátaim előtt, ennek oka az volt, hogy valahogy a lelkiismeretemben ezt sosem tartottam természetes dolognak, ami mind a mai napig nálam így is maradt.

De mikor a szüleimnek elmondtam, elküldtek otthonról, és nem álltak többet szóba velem.

Neked ma lényegesen könnyebb a helyzeted, én nem foglak elzavarni hazulról, viszont azt hiszem, hogy érik bennem egy rohadt nagy pofon. Még akkor is érik, ha ezért előfordul, hogy te elmész, és panaszkodsz majd, hogy elvertelek, és a gyámhatóság kijön, és elvisznek tőlem, mert a mai világban már egyre kevesebb lehetősége van a szülőnek és tanároknak a jókora észhez térítő atyai pofonok adására, amire még vén korukban is emlékeznek majd, és hálásak lesznek érte a gyerekek, akik ebben a szigorú, de szeretetteljes légkörben nevelkedtek.

Miért érik bennem ez a pofon?
Mert ma már, annak ellenére hogy így éltem évtizedekig, és talán most jó ledöbbentél, mert sosem láttál engem nőkkel, hisz titokban tettem ezt, de nem értek egyet az életformáddal kislányom, de szeretlek téged, és jót akarok neked.
De a pofon előtt még hadd meséljek neked.

Én nemrégiben megtértem, és hívő lettem. Egy olyan élő Istenben kezdtem hinni, aki azt ígérte, hogy megváltoztat legbelül, ha megvallom neki a bűneimet, és megigazít, hogy emelt fővel, bátran tudjam tovább élni az életem, és én elhatároztam, hogy innentől az Ő gyermekeként, Őt követve szeretném élni az életem.

Egy olyan helyre járok most , ahol vannak hasonló beállítottságú emberek, akik szintén nem akarják ezt az életet tovább folytatni, mert tudják, hogy ez a Teremtő rendjével, elgondolásával ellentétes irányba megy. Most kezdtem ezt az utat, és eltökéltem, hogy végig fogom járni.

Tudom, lányom, hogy most te engem egy vén szentfazék kövületnek tartasz, és papolhatok neked, de nem is teszem. Én nem parancsolhatok a te belső késztetéseidnek.

Viszont nehéz helyzetben vagyok veled kapcsolatban, mert még kiskorú vagy, és felelősséggel tartozom érted, mivel én vagyok az anyád, én szültelek.

De azt is tudom, ez a te életed, nem az enyém.
Jól feladtad a leckét nekem, és sajnos most az fog következni, amit meg kell tennem: jól elverlek, de még úgy, hogy azért élve maradj, hogy emlékezz rá mindig, mi most erről a véleményem, hátha megmentlek valami olyantól, amibe nem szeretném, hogy belekeveredj, mert nem jó megoldást választottál, utóbb csak bánatodra lesz, mert így kérlelt annak idején engem is az Szerető Isten. (Példabeszédek 19:18) "Fenyítsd meg a te fiadat, mert még van remény felőle; de annyira, hogy őt megöld, ne vigyen haragod."
Mivel Apád nincsen, így anyádtól kapod most azt a feddést, ami jár neked, hátha megmenthetem a lelkedet az igazi Életre. Mert az én istenem azt mondja, jobb a nyilvánvaló dorgálás a titkos szeretnél.

És akkor, te két dolgot tehetsz: bár én nem küldelek el, mint annak idején anyám engem, de vagy elrohansz itthonról, menedéket keresve barátaidnál, és elkezdesz egy életet a szülői háztól távol, ami sajnos a mai világban elég veszélyes, mert akár még prostituált, alkoholista, kábítószeres is válhat belőled, ha olyan társaságba keveredsz.

De lehet, hogy "rendes" ember maradsz, s csak engem hanyagolsz majd, és rám sem fogod többet nyitni erre a szentfazékra az ajtót, aki az anyád, mint én is az megpróbáltam az maradni, mikor az enyém elkergetett otthonról, élsz a "pároddal" boldogan, csak éppen Istentől, és az igaz Élettől elzárva, és ez nekem nagyon fáj.
És el fog jönni az az idő, mert nem lesz az életed fenékig tejfel, senkinek sem az, hogy keresni fogod te is az Istent, akiről most papoltam épp neked, (bár nem akartam, de ez lett belőle mégis) és talán eszedbe jut szegény anyád, aki csak jót akart neked, és nap mint nap sír miattad, hogy rá se nézel, és azt sem tudja, mi van veled.
Akkor majd bátran keress fel, és én szeretettel foglak visszafogadni, és úgy fogok tenni, mintha mi sem történt volna, és új lapot fogunk nyitni az életünkben, és te újrakezdhetsz mindent, megbeszélünk mindent, eljárunk majd Bibliaórákra, és csinálunk a testvérekkel rengeteg klassz programot, és emberekkel fogunk foglalkozni, és csodaszép életünk lesz a hitben járva, meglátod. A haláltól sem fogunk félni, mert Valaki Életet ígért. Meg ilyesmi, csupa szirup ez a mai világnak, mert mindketten nagyon sírunk majd, de szuper jó mégis, mert a megbocsájtás, a bűnvallás gyógyítja a lelket! Sokkal de sokkal jobb, mint gyűlölködni egy életen át, nem így látod? mennyire örülök, hogy végre hazatértél! (Tékozló fiú esete)

Ha mégis most itthon maradsz, akkor viszont meg kell beszélnünk ezt a dolgot.

Hát nem mentél mégsem el?

Akkor kérlek, ülj le, hagyd abba a bőgést, és beszéljünk most erről a dologról. Mondj el mindent róla, az elejétől fogva, részletesen.
nem tudsz beszélni róla? Akkor majd én kérdezek:

Mikor kezdtél el érezni magadban ilyet először?
Ez szerinted miért van, mi az oka, hogy nem a fiúk érdekelnek?
Mesélj el mindent, hallgatlak.

Most én is elmesélem neked, hogy is volt az az első furcsa érzés, mikor először fedeztem fel magamban, hogy "szerelmet" érzek egy nő iránt. Én óvodás voltam ekkor, 4 éves... Akkor hagyott el bennünket az apukám, és én teljesen összetörtem. A bíróságon engem is megkérdeztek, kit válaszok, kivel szeretnék élni, és én anyut választottam, s mikor kérdezték, hogy miért, azt mondtam, " mert olyan szép...". És anyukám tényleg nagyon nagyon szép volt, mindig csodáltam őt, mikor kibontotta a haját, és fésülte, rajongva figyeltem minden mozdulatát. De valahányszor odamentem hozzá, mindig ellökött magától, most nem érek rá, hagyjál békén, hogy nézel ki, miért nem veszed fel ez a szép ruhát? Nem tetszik? Akkor hordjál nadrágot, sőt, elviszlek a fodrászhoz, és te leszel az Öcsike. De édes, ez a kislány olyan, mint egy kisfiú! Bár simogatni soha nem simogatott meg, a férfiak jobban érdekelték, sajnos én így nőttem fel. Ha láttak ezt kérdezték: - Ez lány, vagy fiú? Amikor kezdődött, 4 éves voltam... amikor elhagyott az apám. Amikor a nemi identitás épp kialakulóban van. Az óvónéni megsimogatta többször a fejecskémet, milyen szép arcú gyerek, de édes, és pont olyan, mint egy kisfiú. S én onnantól rajongva tekintettem rá, és vágytam a simogatására. A lányok imádtak, és 12 éves koromig azt hitte mindenki, hogy fiú vagyok. Már akkor voltak szerelmeim, de ezekre visszagondolva, már nem tartom őket tisztának, csak egy természetes viselkedési következménynek, válasznak az akkori helyzetemnek megfelelően, hogy megfeleljek a számomra mindig elérhetetlen gyönyörű anyám hóbortjának, aki bele sem gondolt talán soha, mit okozott a lányában, hová vezetett ez nála, hogy a végén szánalmas kis coming outként eljutottunk az otthonról való elkergetéshez. Ma már meg tudtam neki bocsájtani, de akkor sok mindenért őt okoltam. Ma, hívőként már nem haragszom rá. Nem direkt csinálta, és nem volt lövése sem, mit okozhat a gyerekében ezzel, s a hideg szeretetlen viselkedésére is törvényszerű válasz volt az, hogy én "szerelmes" lettem a gyengébbik nembe, hisz azok pótolták az anyai simogatás hiányát. Innen már csak egy lépés volt, hogy találjak egy olyan lányt, akit valamilyen más módon, de szintén jól átformált az élet ilyen hajlamúvá...
Vízválasztó a sors. Ha megnézem a fényképeket, mikor még apámmal vagyunk, egy hosszú, göndör hajú, masnis, kis szoknyás, teljesen átlagosan kislányos, nyafka, és gyönyörű kislány néz vissza a fényképekről.
Az öcsike 4 éves koromban "született meg". Ennyire tudtam visszamenni a gyökerekhez, és még dolgozom ezen, de egyre tisztább a dolog, és nem, nem tartom ezt tisztának, egyáltalán nem. Isten előtt, aki szeret, utálatos ez, de te nem vagy előtte utálatos, csak az út, amit választottál, még akkor is, ha öntudatlanul jött, csak válaszreakcióként egy kiszolgáltatott, érzelemhiányos helyzetre. nem téged utál a Teremtő, de ő megérti, mi miért, ő ért meg a legjobban, mert ő beléd lát. De most, hogy már megérettél rá, megfedd téged, és megigazít. Még sokat fogunk beszélgetni, az élet dolgairól, kislányom, a fiúkról is, és elég értelmes vagy, (tőlem örökölted!) hogy meg tudjunk mindent beszélni. Nekem sajnos akkoriban nem volt kivel ezt megbeszéljem. Ezért magányos voltam, és kirekesztett, csak és kizárólag a "szerelmeim" éltettek, mert ott, a csábítás terén voltak sikereim egyedül. Szerintem Casanova jöhetett volna hozzám receptért.
Most nem folytatom. De ezek az én gyökereim. Most te mesélj, kislányom.

Nem akarnám én kiélezni a mondandómat csak erre, de ez egy leszbikus oldal, én is így éltem hosszú ideig, és itt most ez a fő kérdés, és téma, amiben két, egymással teljesen ellentétes felfogás, látásmód ütközik, szinte már-már világnézeti szellem húzódik, amit korszellemnek is lehet nevezni.

Én a leszbikus múltam ellenére itt, ezen a leszbikus fórumon, és ebben a topikban most ezzel a kérdéssel foglalkozom, mert nem lenne aktuális a házasságtörésről itt vitázni, ami ugyanolyan bűn Isten előtt. Ha túl lennénk ezen a fontos témán, (én még nem vagyok túl, (most kezdtem új emberként ezzel foglalkozni csak igazán!) akkor beszélhetnénk akár a lopásról is ez is érdekes téma lenne, vagy a bálványimádásról is, ami az első parancsolat, és ez a legsokrétűbb, "legtarkább bűncsoport", amit egy szóban fejez ki Isten, "ne legyenek más isteneid előttem" , és itt mindannyian tudjuk, hogy nem csak egy faragott szoborról lehet szó, hanem minden olyan dologról, amit Isten akarata elé fontosabbnak helyezünk. nagyon sokrétű kérdés ez, de sajnos még nem tartunk itt, leakadtunk ott, hogy én kezdek homofób lenni, és korszellemet emlegetek, stb.

Elég bizarr dolog lenne egy volt, megtért leszbit homofóbnak nevezni, de ám legyen, ha tetszik ez a kifejezés, és szükség van a címkére, nekem mindegy, nem gond. De szellemiségben van egy kis különbség közöttünk, mert én nem üldözök senkit, csak próbálom esetleg elgondolkoztatni a bizonytalanokat, ahogy a topik nyitóban is írtam, és közölni velük a jó hírt, van boldog Élet a halál után, szó szerint is, de akkor is, ha valaki meg akarja halasztani magában az eddigi leszbikus életformáját, és újat, az egy Igaz, Élő Istennek tetszőt akarna kezdeni, erre van lehetőség, nyitott az ajtó mindenkinek.

Nem akarok senkit bántani, mert tudom, nem veszi ki jól magát, hogy jön ide egy mitugrász idegen, az Istenével, meg a Bibliájával, és elmondja, szerinte hogy látja ezt a dolgot az Isten, ez nem lehet senki számára itt kellemes dolog, megértem én.

De "sajnos" én itt tartok, a fent vázolt múltam ellenére, hogy az efajta "Jesus loves gays" korszellem terjedése nálam már lassan kiüti a biztosítékot, és próbálom jelezni, hogy szerintem, és aszerint az Isten szerint, aki én megismertem, és szeretek, ez nem jó felé vezető út. Nagyon úgy fest a dolog, hogy nem egy Istennek szolgálunk...

Szerencsére azért nem vagyok ezzel már teljesen egyedül, vannak olyan emberkék, akik hasonló gondolatokat vallanak, de sajnos nagyon kevesen, és félő, hogy meg fog fordulni a kocka, és lassan már ott fogunk tartani, hogy az ilyen embereket fogják majd a "Jesus loves gays" korszellem hívei üldözni, hisz ők lesznek többségben.

Ennyit szerettem volna most mondani.

#94

erteni velem az erveidet... csak azt nem, hogy miert egyszerüsitesz le megint mindent az aktusra. :) Lassan mar azt a szokeszletet hasznalod, amit a legkemenyebb homofobok: bünös hajlam, gyogyulas, elfajulas, korszellem, divat.. jaj-jaj

Egy kerdes, mindefele provokacio es anelkül, hogy felmagasztalnam a szerelem erzeset. (Tudom, hogy a vilag gyors elvezetekre csabit, de most tekintsük azt a format, ami az emberi erzelmek legnormalisabb lefolyasa es heteroszexualisoknal is elfogadott: a szerelem erzese (ami kulcs a lelki fejlödesben a tovabblepeshez), ami egy szeretetteljes, bizalmon alapulo kapcsolatba, kötödesbe megy at.)

Mit lehet mondani egy fiatal kamaszlanynak, aki azt veszi eszre, hogy a szerelem vadonatuj elmenye a tarsai többsegevel ellentetben öt egy lany, egy nö hatasara eri el?
Nem hiszem, hogy volt artatlanabb korszakom, mint amikor kisgimnazistakent (mindenfele aktusra es elferdülesre gondolas nelkül) a felhök között jartam a boldogsagtol es pillangok repkedtek mindenhol, ha meglattam öt.
(Pedig akkor nem is lett testi kapcsolat az egeszböl.) Mar akkor homoszexualisan elfajultam?
Amit akkor ereztem arra az mondhato, hogy "születhet valaki homoszexuális hajlammal, mint ahogy másokra inkább az erőszakosság vagy más egyéb bűnös hajlamok jellemzők."?
Hallo, nem az erkölcseimmel volt gond! Nem "indulatokat akartam kielni", mint ahogyan elötte es utana sem.

Szoval mit mondasz a lanyodnak, hugodnak, unokatestverednek, ha boldogan, de ketsegbeesve azzal megy hozzad, hogy epp szerelmes es egyszerüen a sajat neme hatasara termelödik a szerotonin és a dopamin az agyaban?

#93

Szabi

Egyenlőre mindenféle aprólékos szentírásbeli szöveg vizsgálata nélkül, néhány érvem van "csak", hogy Isten elvárja-e tőlem, hogy felhagyjak-e a leszbikus életformámmal, de ezek is eléggé nyomós érvek, és még csak most kezdődik el a dolog...:

A lelkiismeretem belső hangja, a "természetellenesség" jegyében, Isten eredeti tervének, a nemek funkcióját illetően eredeti elrendezési elvének logikája szerint.

“Teremté tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt: férfiúvá és asszonnyá teremté őket” (I. Móz. 1,27.)

Az állatok homoszexualitását elfajulásnak, elhajlásnak tekintem, vagy pedig a fajok túlszaporodásának céljából bevetett kiegyenlítési manővernek Isten részéről, de semmiképpen sem érvnek, hogy én is kövessem az útjukat.
A tudomány magyarázata érdekes, miért van ez a jelenség a természetben, a kutatások folyamatosan folynak, szeretném én is figyelni ezeket, érdekelnek.
De: én ember vagyok.

Az esetleges velem született hajlamról egyenlőre annyit, születhet valaki homoszexuális hajlammal, mint ahogy másokra inkább az erőszakosság vagy más egyéb bűnös hajlamok jellemzők. Ez a születésbeli örökség azonban senkinek sem ad felmentést arra, hogy a hajlamai miatt a bűnt válassza, és kiélje ezeket a bűnös vágyait. Amikor valaki úgy születik, hogy hajlamos a dühre, a haragra, akkor talán azt tartjuk helyesnek, hogy nyugodtan élje ki ezeket az indulatait? Persze, hogy nem! Ugyanez igaz a homoszexualitásra is. Aki ilyen hajlamot fedez fel magában, és megtért Istenhez, annak Isten teremtői rendje értelmében mindent meg kellene tennie annak érdekében, hogy ettől a bűnös hajlamtól megszabaduljon és meggyógyuljon.

A homoszexualitás megítélésében legtöbbet az árt, hogy a korszellem ma már szinte személyiségi joggá léptette elő. Egyre általánosabb az a felfogás, hogy ez az önmegvalósítás egyik formája, a személyi szabadság megélésének az egyik módja. Szomorú tény, hogy ez a szemlélet, és amit ez sugall, képes feloldani az emberekben lévő természetes védőgátakat, és ez elárasztja és befolyása alá vonja az egész világot.
Megdöbbentő és sajnálatos tény, hogy egyre több egyház is beállt a korszellemnek ebbe a kórusába. Nyugat-Európában sok egyházban ma már homoszexuális lelkészek vannak, akik úgynevezett homoszexuális párokat esketnek össze.

“És te, embernek fia, őrállóul adtalak téged Izráel házának, hogy ha szót hallasz a számból, megintsed őket az én nevemben. Ha ezt mondom a hitetlennek: Hitetlen, halálnak halálával halsz meg; és te nem szólándasz, hogy visszatérítsd a hitetlent az ő útjáról: az a hitetlen vétke miatt hal meg, de vérét a te kezedből kívánom meg. De ha te megintetted a hitetlent az ő útja felől, hogy térjen meg róla, de nem tért meg útjáról, ő vétke miatt meghal, de te megmentetted a te lelkedet.” (Ezék. 33,7.).

#92

Artoo-Deco és mindenki

"Az ember megterese krizis az elet minden iranyaban. Altalanos ertelemben a krizis fogalmat föleg negativ ertelemben hasznaljuk es megrendülesnek, az addigiak fölbomlasanak ertjük. Pedig ez vezethet egy uj identitas megtapasztalasahoz Jezusban."

Nagyon jól fejezted ki helyettem is, Artoo-Deco, mi az a jelenség, amikor Isten munkálkodik már bennünk, amit úgy látszik nem sikerült átadnom az én példám leírásával, (de aztán rájöttem, nem is lehet, amíg valaki nem él át hasonlókat, úgysem fogja megérteni, mi zajlik egy megtért ember lelkében). (és testében!)

És a te szavaiddal élve, ez az önmegtartóztatás keserve és a hitben járás öröme közötti különbség.

Az elhívásról, amit írsz, én ezt talán nem ennyire sarkosítva értelmezem, mert nem mindenki fog beszélni konkrétan, akár sok ember előtt, mint pl. a lelkész, hitoktató, stb. de attól még eljuthatott már a legmélyebb szintre is a hitében, s mégsem így fogja szolgálni az Urat, mert nem ez az elhívása. De "vallást tenni" lépten-nyomon lehet, bárhol, bármikor, Isten védelmében akár egy vélemény formájában is, és példamutató, Istennek tetsző élet bemutatásával is."

Én pl. saját tapasztalatom szerint elég mély benyomást gyakoroltam egy lányra, akiről meséltem, hogy "szerelmes" vagyok (ez már nem az az érzés, mint régen - csak máshogy nem tudom nevezni, hogy értsétek), amikor a céges bulin való közös részvételünk után, kis mértékű alkohollal a vérünkben ő meghívott, hogy aludjak nála..., és én nem mentem, pedig eléggé benne volt a levegőben, hogy a vonzalom kölcsönös. Akkor miért kérdésére a hirtelen válaszom az volt, mert nincsen rá szükségem... Azóta sem tért magához, és nem tud napirendre térni afelett, hogy mi vezethet egy embert ilyen fokú ellenállásra a "jó" ellen... De nyitott lett végérvényesen felém, és sok mindenről tudok vele azóta beszélgetni, ami nagyon jó. S bár nem akarok ajtóstól berontani nála, de kezdem neki pedzegetni a miért-re való válasz igazi okát.

Szerethetem Istent sokféle jó cselekedettel az életem során, lényeg, hogyha egy olyan állomáshoz érkezik el az ember, amikor egy apró mikrodöntést kell hoznia, törekedjen a tetteiben arra, hogy helyesen válasszon, az Isten ismeretében, annak a tanításnak megfelelően.

Persze ez nem sikerülhet mindig, de a törekvésnek ott kellene lennie, Istenért, az ő szeretetének, tetszésének megnyeréséért, erőt kérve hozzá, Őtőle.

Nem ítélhetünk meg senkit az ő útján, ahol éppen tart, hisz nem látunk senki szívébe. És a féltőn szerető, dorgáló, feddő istenkép erőteljes tagadása mögött is sok minden húzódhat egy ember lelkében, az is lehet akár egy megtérés előzménye is, nem a mi tisztünk ebbe belelátni.

Nem is a cselekedeteink szerint igazulunk meg Isten előtt, ezzel egyetértek. Én sem azért írtam le a döntésemet, miszerint felhagytam a leszbikus életformámmal, hogy emiatt majd jól bekerüljek a tutiba, és a többiek pedig mind jól kint fognak maradni, mert nem tették meg... ez ilyen formában nem fedi a valóságot.

De:

Jézus példázata a házasságtörő asszonyról mutatja meg, minek kellene következnie a kegyelem befogadása után az új ember életében, és ennek valóban, mélyről, szívből kell bekövetkeznie, és már nagyon kell szeretem hozzá Isten fiát, Jézust, azaz magát a Teremtőt, hogy ne akarjak neki fájdalmat okozni, és ne sértsem meg az Ő teremtési rendjét.
---------------------------------------------------------------

Amiről mi itt "vitázunk" - bár nem szeretem ezt a szót a hittel kapcsolatosan, sem a győzködést, - de tény, hogy mindenki a maga látásmódját teszi bele a hozzászólásaiba, és ebből kis vitának tűnő eszmecsere alakult, azt ezzel a két példázattal illusztrálnám:

Az egyik egy eredeti bibliai példázat, a másik pedig egy szabad behelyettesítés: (példázat a példázatban, ha tetszik)

A házasságtörő asszony példázatának eredeti szövege:

Egy házasságtörő asszonyt hurcoltak elé a következő szavakkal: "Mester, ezt az asszonyt tetten érték, mint házasságtörőt. A törvényben pedig megparancsolta nekünk Mózes, hogy az ilyenek köveztessenek meg. Te azért mit mondasz?" (Jn. 8:4-5)
Jézus először nem válaszolt, hanem lehajolt és ujjával írni kezdett a földre. Mikor újra megkérdezték, felállt és nyílt, határozott választ adott:
- "Aki közületek nem bűnös, az vesse rá először a követ". Ezután újra lehajolt és folytatta az írást a földön. A vádolók pedig "a lelkiismerettől vádoltatva" sorra eltávoztak. Jézus és az asszony ott maradt. Jézus ránézett az asszonyra és így szólt:
- "Asszony, hol vannak a te vádolóid? Senki sem kárhoztat téged?
Ő azt válaszolta:
- Senki, Uram!
Jézus pedig mondta néki:
- Én sem kárhoztatlak: eredj el, és többé ne vétkezzél!" (Jn. 8:10-11)

És egy behelyettesített példázat a mi esetünkre, ami tükrözi, milyen istenképet követünk akkor, ha azt jelentjük ki, hogy mi Isten gyermekei vagyunk, és közben mégis úgy élünk, ahogy Ő azt nem helyesli. (meleg férfit is írhatunk helyette, lényeg az elv, ami most divatos, azaz a "Jesus loves gays". elve.

A leszbikus nő megkövezése

Ekkor odavezettek az írástudók és a farizeusok egy nőt, akit homoszexuális tevékenységen értek, középre állították, és így szóltak Jézushoz: „Mester, ezt a nőt homoszexuális aktus közben tetten érték. Mózes azt parancsolta nekünk a törvényben, hogy kövezzük meg az ilyeneket. Hát te mit mondasz?” Ezt azért mondták, hogy próbára tegyék, és legyen mivel vádolniuk őt. Jézus pedig lehajolt, és ujjával írt a földre. Amikor továbbra is faggatták, felegyenesedett, és ezt mondta nekik: „Aki bűntelen közületek, az vessen rá először követ.” És lehajolva tovább írt a földre. Azok pedig ezt hallva, egymás után kimentek, kezdve a véneken, és egyedül ő meg a leszbikus nő maradt ott a középen. Mikor pedig Jézus felegyenesedett, és senkit sem látott a nőn kívül, így szólt hozzá: „Hol vannak a vádlóid? Senki sem ítélt el téged?” Ő így felelt: „Senki, Uram.” Jézus pedig ezt mondta neki: „Én sem ítéllek el téged, menj el, és folytasd azt, amit eddig, hiszen nem vétkeztél!”

És a szent angyalok a mennyben azt mondták: „Mi van?!”
---------------------------------------------------------------

Én a mostani irományomban annak az az Istennek a pártján szeretnék állni, akit én ismertem meg, és aki engem is (és mindenkit) szeret, de az én hitem szerint akit szeret az Isten, azt alaposan meg is dorgálja, megfeddi, és ezzel fejlődik az ember a hozzá vezető úton.

Nem Isten büntetésén van a hangsúly, (büntetés azonban lehet a mostani Istentelen életformánk következménye, amit magunknak köszönhetünk, és nem az Istent kell okolni érte, aki tiszta, bűntelen, és szent).
A hangsúly inkább a nevelésen, fejlődésen kellene lennie Őbenne.

Példabeszédek könyve sok helyen említi ezt a két kifejezést, feddés, dorgálás, hogy helyes a hitben járó ember a helyes úton járhasson, s életével ne hozzon szégyent az Ő nevére.

Nem a rettegésen van a hangsúly, hanem az egészséges Istenfélelmen, mert ott szeretnénk maradni az Ő biztonságában, s ha olyat teszünk, ami neki nem tetszik, akkor ki is kerülhetünk onnan.
S nem az Isten vet ki bennünket, hanem magunkat zárjuk ki onnan.

De nekem kell ezeket az apró lépéseket megtennem, és minden lépéssel, amit az életemben hozzá igazítok, s elhagyok rossz (számomra a hitben való járás szempontjából már nem gyümölcsöző) tetteket, közelebb és közelebb kerülök hozzá, és közösségben lehetek vele még így is, a bűn testének foglyaként.

Az én istenképembe már belefér az, hogy dorgálva vagyok, hogy folyamatosan tükröt tart a Szentírásban elém, s nem veszem fel tőle már sértődéssel, Biblia elhajításával, hanem próbálom keresgélni a szálkát az én szememben inkább.

"A kiket én szeretek, megfeddem és megfenyítem: légy buzgóságos azért, és térj meg. Ímé az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és ő én velem." Jelenések 3. 19, 20

Az isteni dorgálásnak legalább három célja van: (1) bűnbánatra ösztönözzön, (2) megtisztítson és megszenteljen bennünket, valamint (3) hogy időnként átszabja életünk haladását egy olyan irány felé, melyről Isten tudja, hogy jobb nekünk.

„Az Úrnak fenyítését fiam, ne utáld meg, se meg ne und az ő dorgálását . Mert a kit szeret az Úr, megdorgálja , és pedig mint az atya az ő fiát, a kit kedvel.” (Péld. 3,11-12)

„És elfeledkeztetek-é az intésről , a mely néktek mint fiaknak szól: Fiam, ne vesd meg az Úr fenyítését, se meg ne lankadj , ha ő dorgál téged; Mert a kit szeret az Úr, megdorgálja , megostoroz pedig mindent, a kit fiává fogad. Ha a fenyítést elszenveditek , akkor veletek úgy bánik az Isten, mint fiaival; mert melyik fiú az, a kit meg nem fenyít az apa? Ha pedig fenyítés nélkül valók vagytok, melyben mindenki részesül, korcsok vagytok és nem fiak. Aztán, a mi testi apáink fenyítettek minket és becsültük őket; avagy nem sokkal inkább engedelmeskedünk-é a szellemek Atyjának, és élünk! Mert ám azok kevés ideig, tetszésük szerint fenyítettek; ő pedig javunkra, hogy szentségében részesüljünk. Bármely fenyítés ugyan jelenleg nem látszik örvendetesnek, hanem keservesnek, ámde utóbb az igazságnak békességes gyümölcsével fizet azoknak, a kik általa gyakoroltatnak . Annakokáért a lecsüggesztett kezeket és az ellankadt térdeket egyenesítsétek föl, És lábaitokkal egyenesen járjatok, hogy a sánta el ne hajoljon, sőt inkább meggyógyuljon.”
(Zsid.12,5-13)

„Tudod, kis ribizlibokrom, én vagyok itt a kertész, és tudom, hogy mivé akarom, hogy válj. Nem azt akartam, hogy gyümölcsfa vagy árnyékot adó fa legyél. Azt akarom, hogy ribizlibokor legyél. Egy nap pedig, kis bokrom, amikor tele leszel gyümölccsel, azt fogod nekem mondani: »Köszönöm, kertészem, hogy eléggé szerettél ahhoz, hogy megmetssz…”

#91

Nokedlee,

Azt mondjak, az elhivasnak is lepcsöi vannak. En nem tudnam rögtön az abszolut mercet megugrani. Lehet, hogy nem is kell.

Isten embereket hiv el az Ö szolgalatara. "Az aratni való sok, de a munkás kevés."
Mindegyik elhivas külön törtenet.
Az elhivasnak harom lepcsöje, fokozata van, ami Ezekiel profetahoz valahogy igy szolt: elöször "Allj labaidra!", utana "Küldelek en teged!", majd "Mondjad nekik!".
Az üdvössegre valo elhivas utan, Isten szolgalatra hivja.

Ha kegyelemben reszesültel es talalkozasod volt Istennel, ami megvaltoztatta az eleted, akkor következik a felszolitas az elhivas folyamataban: Allj labaidra. "És lélek jöve én belém"
Ha nem tudunk meg megallni a sajat labainkon a probak között, akkor meg nem vagyunk alkalmasak egy ilyen feladat teljesitesere.
"Küldelek én téged!" Azokat küldi, akik keszek fogadni ezt a hivast.
"küldelek, mint bárányokat a farkasok közé" "kemény orczájú fiakhoz és makacs szívűekhez". Ugy küld, mintha Ő maga menne.
"Mondjad nékik!".
"Ők pedig vagy hallják, vagy nem hallják, mivelhogy pártos ház, hadd tudják meg, hogy próféta volt köztük."

Nekem ez egyelöre olyan dimenzio, amit fel sem foghatok, amire en egyszerüen nem lennek kesz, igy nem is akarnek. Valahogy azt ereznem inkabb termeszetellenesnek, ha elkezdenem terjeszteni az Ur igeit...
En is azt gondolom, hogy akit ilyesmire szan az Ur, annak eröt is ad hozza, mint Ezekielnek. Nekem ez a fajta szintü mely elkötelezödes egyelöre keptelensegnek tünik es ezert nem is gondolom, hogy csupan sajat akaratbol meg tudnam tenni, vagy hogy a Teremtö ezt akarja tölem. Hivhatjuk ezt gyengesegemnek.
Azt hiszem valahogy ennek termeszetesen kell törtennie, sajat akaratbol, erös belsö hivasra. (Mint az emlitett Böjte Csabanak peldaul.)

Kizart, hogy ilyen-olyan altalam önmegtartoztatonak es helyesnek kepzelt viselkedesböl kivonatolhassam mar itt a Földön a mennybe menetelem.
At kell gondolni, hol allunk ezen az uton es milyen terhet vallalhatunk.
Legyen mindig az az alap, hogy a Joisten abban az allapotunkban szeret minket, amiben eppen vagyunk.

#90

Jo latni, hogy sokaknak van mondanivaloja es kerdese. :)

Agnes:
Lehet, hogy össznepileg nem vagyunk ra felkeszülve, hogy olyan istenkepet teremtsünk magunknak, ami feltetel nelkül szeret, nem pedig büntet?
Azt be kellene tudni fogadni. Az azt feltetelezne, hogy a masik embert is elfogadjuk feltetelek nelkül es nem itelkezünk rola. Hülyen hangzik, de szerintem kepesseg szinten nem tudjuk meg elfogadni a kegyes, szeretö Isten kepet.
Nem tudom miert. Mintha mindenkinek meg kene haladni ahhoz egy gondolatot, tullepni az evilagon, hogy be tudja fogadni a letezes hatalmassagat.
Ez csak egyeni szinten erhetö el talan es ugy is csak reszben.

Legalabbis az en elmenyem valami ilyesmi volt, elegge szemelyes tapasztalas.
Az ember megterese krizis az elet minden iranyaban. Altalanos ertelemben a krizis fogalmat föleg negativ ertelemben hasznaljuk es megrendülesnek, az addigiak fölbomlasanak ertjük. Pedig ez vezethet egy uj identitas megtapasztalasahoz Jezusban.

Legalabbis en igy eltem at. Az addig zavaros vagy felreertelmezett fogalmak megteltek igazibb jelentessel. Helyere került egy csomo minden.
Az uj eletkötödes Jezusban egy uj önszemleletet nyitott meg es teljesen uj tartalmat adott az eletnek. Gondolom ez nem egyik pillanatrol a masikra törtenik, hanem a hitfejlödés hosszu folyamata alatt. (Es persze nincs is meg befejezve a munka.)

Halas vagyok, hogy nekem ebböl megnyilt valami, de igazabol nem en valasztottam, nem en alakitottam at önmagamat. Nagy szavak ezek, de olyan volt, mintha kegyelmet kapnek. Hogy rajöhetek, hogy egy tagabb dimenzioban is letezek, nem csak a kicsinyes, önzö szintemen, amin addig egyszerüen keptelen voltam tullatni!

(Egyhazi emberek, gondolkodok mondjak, hogy legkesöbb közvetlenül a halal elött eljön az ember eleteben a pillanat, amikor megter a Teremtöhöz.)

Lehet, hogy pont ez lenne valami programozott feladat vagy lehetöseg mindenkinek?
(Bar a feladat szo azt feltetelezi, hogy igazan aktivan tehetünk erte es mondom, en ugy erzem, hogy a munka lenyegi reszet mas vegezte bennem..)

#89

Isten, vagy istenképzet? Miről árulkodik az egyes vallások istenképe? Miért van szükség bárkinek is olyan istenképzetre, amely a bűntudaton, a szégyenérzeten keresztül határozza meg a viselkedést? Mennyiben fedi isten valós természetés bármely vallás istenképe? Mennyiben nyomorítja meg bármely vallás istenképe az emberi lelket? S végül vajon ha az istennek nevezett entitást a maga valójában irnánk le, és nem antropomorfizálnánk, boldogabbak lennének-e az emberek?

#88

Nem kérdés, hogy neki semmi sem lehetetlen. De abban kicsit sem vagyok biztos, hogy ezt várja tőlem.

#87

"Már a szexről simán le tudnék mondani, de a párkapcsolatról nem, és azt csak nővel tudom elképzelni. Lehet, nem elég erős a hitem."

Persze, hogy csak nővel tudod elképzelni. Hisz még nem adtad át magad Istennek, és jól mondod, ahhoz már tényleg erős hit kell, hogy elhidd, Isten viszont mást is el tud képzelni. Nála semmi sem lehetetlen. Kérdés, Te akarod-e ezt. Rajtad múlik.

Nem várok ám választ, csak le kellett ezt írnom, sorry...

#86

Miért nem akartam leszbikus lenni? Mert a társadalom az én gyerekkoromban még sokkal jobban elítélte, mint most, elhittem, hogy ez nem normális, és normális akartam lenni. Nem szimplán megvontam magamtól, tettem a helyére mást. Pasikkal voltam, de hiába, akkor is nőkről ábrándoztam. Már a szexről simán le tudnék mondani, de a párkapcsolatról nem, és azt csak nővel tudom elképzelni. Lehet, nem elég erős a hitem. De nem vagyok benne biztos, hogy le kell erről mondanom, ahhoz hogy elnyerjem az általad is emlegetett új életet.
Majd tudósíts, ha megtaláltad a választ.

#85

Szabinak válasz, de mindenkinek szól, aki olvassa, nyilván.

Bocs, hogy már megint regényt írtam. Most nem jelentkezem majd egy darabig, így mentségemre ez szolgál. Így talán lesz ideje elolvasni, akit érdekel. Egy mondatban nem tudtam leírni a gondolataimat.

"lehetetlen eszerint élni" - írod.
És ez így is van.
De ki mondta, hogy önerőből kell ezt megtennünk?

Amíg a testi vágyaidra tekintesz, mint elnyomandó érzésekre, mindig is fel fognak azok erősödni. Önerőből, emberi erőből képtelenség ilyen kaliberű kérdést megoldani, ez lehetetlen! Emberi erővel ez valóban küszködés csak! Az önmegtartóztatás is ilyen. Betemet minket a bűnünk, mint homok a sivatagot! Ha kidobsz egyet belőle az ajtón, visszamászik huszadmagával az ablakon!
Jól látod.

"Ugyanis az a tapasztalatom, hogy ha minden vágyamat elfojtom attól azok csak növekednek, de közelebb nem kerülök általuk az erkölcsös élethez, mivel úgy a gondolataimat és az érzéseimet még nehezebben tudom megzabolázni." - írod.

Ezek szerint, ha jól értelmezem soraidat, már valamilyen okból megpróbáltál megszabadulni Te is az efféle vágyaidtól, és "erkölcsös" életet akartál élni. Miért?

Bibliai példázat, Jézus maga beszél ilyenről, hogy ha a tisztátalan szellem, vagy gonosz szellem gyötri az embert és nem elég kisöpörni a házat, hogy kisöpörjük belőle a gonoszt, hanem meg kell tölteni valami jóval, különben hétszeres erővel jön vissza a gonosz és támad.

Ez egyszerű kísérlettel is megállapítható, mindannyian átélünk ilyet, hogy valami rossz gondolat befészkelődik az agyunkba és elhessegetjük, de nem teszünk a helyére semmi mást, visszatér a gonosz gondolat.
Többszörös erővel visszatér és nem tudunk, egyre kevésbé tudunk szabadulni tőle.
Vannak erre megoldások, hogy hogy lehet szabadulni, de mindenesetre ez a mechanizmusa a gonosznak: Visszatér.

Pál apostol mondja, hogy "jóval győzd le a rosszat.
Lehet legyőzni a rosszat úgy, hogy jót teszek a helyébe. Valahogy úgy, mint a kisgyermek, amikor valami ostoba dologgal kezd játszani, ami nem neki való, veszélyes, akkor nem elég azt mondani, hogy ne tedd! Hát persze, hogy akarja tenni, minél inkább tiltjuk, annál inkább azt akarja - Az okos szülő ilyenkor a kezébe ad valami mást, azaz felcseréli a játékát valami jóval. És elterelődik a figyelme a rosszról.
Nem csupán tiltunk, hanem a pozitívumot is ajánlanunk kell.
Mindenesetre van ilyen igen, hogy kiűzi belőlem Isten a rosszat, hogyha átadom magam Neki. Ha azt mondom, hogy "törődj velem, foglalkozz velem, nem akarok a rossz bűvöletében élni, én jó akarok lenni, engem vonz a Te jóságod."

Szabi, azzal, hogy azt írod, lehetetlen eszerint élni, én meg azt írom, aszerint kell élni, megkerültünk egy igen fontos momentumot, egy rész kimaradt. A régi bűnös testnek való meghalás, és a kegyelem általi megigazulás, újjászületés lépése.

Így ezekkel mögöttünk lehet csak tisztán járni. Elkezdeni egy másfajta életet. Erőlködés nélkül, de Isten erejét kérve.
Más kérdés, hogy a sokasággal szemben fogunk menni, és valószínűleg a gúny prédái leszünk. De ezt többször is mondta Jézus, hogy így lesz.

A fókusz már az új emberen, az újjászületett, megigazult ember voltunkon van.

De aki nem halt meg, az nem is tud újjászületni.

Ha nem fogadjuk el, hogy bűnösök vagyunk mindannyian, Isten törvénye ellen mindannyian vétettünk, folyamatosan vétünk, akkor addig nincs is meghalás, a testem bűnös vágyai folyamatosan vádolni fognak, de ha megvallom, és elhagyom, bocsánatot kapok, és ujjá tudok születni. A fókusz ide kerül, a megigazult életre, az Isten útjain való járásra, mert "az elsők elmúlnak".

A legnehezebb beismerni, de azzal, hogy írtad, lehetetlen betartani, jó úton jársz.

Pont az a lényege, hogy nem tartható be. Önerővel biztosan hogy nem.

Nem a világ gyengesége a mérce, az emberek véleménye, életmódja, amihez igazodnom kell, hanem Isten ereje, amiben bíznom kell.
Az isteni szentség a mérce, amivel szembetalálkozva rádöbbenek, hogy én egy bukott ember vagyok mindenestől, az összes nyomasztó, erőmet messze felülhaladó, irányíthatatlan természetes vágyammal együtt is az vagyok, és ki vagyok szolgáltatva ezeknek a vágyaimnak, uralnak engem, irányítanak, sokszor olyan útra tévedek, ahová már nem is szeretnék menni. Mi ez, ha nem rabság?
És ha rabság, ki szabadít meg ebből? Hiszem, hogy Jézus meg tud.
Ez pedig már a hit, ami tudjuk, mi, "a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés." A bizalom legmagasabb formája. Az én dolgom a beismerés, és az odaszánás. A többit Isten végzi el.

Isten a Jézus vére által való megigazulást jelölte ki egyetlen szabadulásnak, a kegyelmet, mert máshogy nincs Istenhez vezető út.

Amíg nem érzem rabságnak, fejem felett összecsapó hullámnak a vágyaim örökös uralmát felettem, addig nem is lesz igényem arra, hogy kiszabaduljak belőle. Amíg a világ a mérce, azaz arra fókuszálok, hogy ezek a dolgok nem betarthatók, hisz már elavultak, vagy azt mondom, picit azért vétek, de az még nem nagy bűn, és ezzel tartom kordába az oroszlánomat, addig nem is történhet meg az újjászületés sem, szabadulás sem a és új ember sem születhetik meg. Amíg nem vagyok fogoly, nem is érzem a szabadulás szükségességét. Amíg úgy érzem, tudom irányítani az életem, Isten pedig egy elavult törvénnyel bombáz, és inkább hagyjon békén, addig nincs értelme a hitnek.
Illetve csak élettelen erkölcsi szabályok követésének szertartásos sorozata lesz a hit helyett, ami a vallásosság sajátja.

Ez nem magyarázat, Szabi, csak tapasztalat.

Az evangéliumi példa jól érzékelteti, amikor a házasságtörő asszonyt megmentette a kövezéstől Jézus, pedig a törvény azt írta elő, hogy az ilyet meg kell kövezni. „Az dobja rá dobja erre az asszonyra az első követ, aki bűntelen!”
Jézus a halál torkából mentette meg: „Én sem ítéllek el. Menj el, de többé ne vétkezz!” - ezzel eltörölte a megbocsájtással a vétkét, és szabadon engedte.
Gondolod, hogy ez a nő utána azzal foglakozott, hogyan keressen magának új szeretőt?

Nem egyszerű út, ez tényleg keskeny, és tényleg kevesen választják. Valószínű, amíg fullosan érzem magam ebben a világban, nincs meg a vágy bennem, hogy valaki rendet teremtsen már bennem és a káoszban, ami körülvesz, nem fogok Istenért sem kiáltani, sem hozzáfordulni. Ha nem estem még pofára, és minden klappol az életemben, nem fogom Istent keresni. Legfeljebb mérgelődöm, hogy miért zargatnak engem Istennel, mikor én olyan jól érzem magam!

A lefektetett szabályok pedig érvényesek. Nagyon is. A féltőn szerető Isten megnyilatkozásai, az egyetlené, aki a világegyetemet alkotta, és mind az élet, mind a halál az Ő kezében van. Így jogában áll működési elveket is felállítani az ő terepén, és neki egyedül állna jogában, hogy kormányozza a világot.

Ne az ószövetségbeli táblákat nézd, - az akkor a zsidóknak szólt,- hanem azt, ahogy azt Jézus megmagyarázza nekünk, és érvényessé teszi a "pogányokra", azaz ránk is, „Ne gondoljátok, hogy jöttem a törvénynek vagy a prófétáknak eltörlésére. Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy betöltsem. Mert bizony mondom néktek, míg az ég és a föld elmúlik, a törvényből egy jóta vagy egyetlen pontocska el nem múlik, a míg minden be nem teljesedik.” (Mt 5:17-18)

Ez a szeretet törvénye, és parancsolatai, és ahogy mondja, "...az ő parancsolatai pedig nem nehezek." (1János 5:3)

Utópikus gondolat, habos mesének hangzó állítás, hogyha mindenki a parancsolatok szerint élne, nem lennének háborúk, börtön sem kellene, se bíró. Béke lenne a földön, veszekedés egy szál se. Egy élő Isten uralkodna, a többi ember az alattvaló, s mivel Isten csak ad, ezért nem lenne elnyomás, sem szegénység, mint az emberi kormányoknál van jelenleg. Tudom, nagyon-nagyon messze vagyunk mi ettől!

De azt akarom ezzel érzékeltetni, hogy mennyire helyénvalóak ezek a parancsolatok. Ember ilyet magának sosem találna ki, nem is fog. Mert még alapból önző, maga kedvét, kívánságát, élvezetét kereső valaki.

Valamikor ez így lesz, ez az én személyes hitem, és bizalmam benne, hogy betartja az ígéretét.
------------------------------------------------------------------
De ne szaladjunk ennyire előre.
Jelenleg a kérdés az, hogy bűn-e a homoxexualitás? Bemehetnek-e az egynemű párok is Isten országába? Kinek ártok vele?

Feltett célom, hogy végigjárom ezt a kérdést, nem azonnal, hisz más dolga is van sajna az embernek.

Majd még jelentkezem.

#84

Nokedlee, mindenkinek joga van a lelkiismerete szerint megítélni magát és cselekedni, de ahogy én ismerem Istent, Ő sokkal jobb, kegyelmesebb, mint a gondolataink Róla a Róma 7:25-öt meg a többit (hogy a testem a bűn rabszolgájává tesz) meg én nem tudom arra vonatkoztatni, ha valakiben vágy támad egy azonos nemű ember iránt. Szerintem a szex olyan, mint az evés: ha éhes vagy, egyél és azt amire vágysz (ez a normális), de ne egyél túl sokat, vagy romlott kaját, mert az már árt.
Istenhez vezetni embereket meg bizonyságokkal lehet (mesélni, miket éltél át Istennel, hogyan segített), de ebben nem érzem, hogyan lehetne akadály a leszbikusság.
Van olyan, hogy valaki az önmegtartóztatást választja (dönthet így bárki önmaga vagy Isten kedvéért), van, hogy valaki Istentől elhívást is kap erre, de alapból a szex Isten áldása, szent és jó (megfelelő körülményekkel persze, ami nálam pl. a kölcsönös, monogámként kizárólagos vonzalom meglétét, a folyamatos egymásra figyelést, az egymással való törődést jelenti).
Mindenképpen értékes és jó, ha valaki figyel a lelkiismeretére, ha tudja értelmezni saját érzéseit-gondolatait és a vele kapcsolatba kerülő embereket is tudja érezni, érteni, de szerintem sok őszintétlenség, feleslegesen vállalt szenvedés, félreértés stb. fakadhat abból, amikor bejönnek az okoskodások, a tudat alatti homofóbia, a társadalmi többség elítélésétől való félelmek stb.
Ezt senkire sem írom konkrétan, csak tapasztalataim szerint sokszor előfordul többünkkel is.

#83

Sok mindenben egyetértek veled Nokedlee. Ezekkel a Bibliai idézetekkel mégis fenntartásaim vannak. Ahogy te is írtad, csak óvatosan a magyarázatokkal. Ezek a szabályok annyira nehezen alkalmazhatóak a mi mai életünkre, hogy lehetetlen eszerint élni. Hajlamos vagyok azt gondolni, hogy ezek az adott kor erkölcsi szabályai, amik ma már nem érvényesek. Vagy pedig egy olyan szimbólum nyelvezetet használnak, ami nem a földi és testi házasságra és szerelemre vonatkozik. Ugyanis az a tapasztalatom, hogy ha minden vágyamat elfojtom attól azok csak növekednek, de közelebb nem kerülök általuk az erkölcsös élethez, mivel úgy a gondolataimat és az érzéseimet még nehezebben tudom megzabolázni. Ebben is mint sok másban az aranyközépút számomra a járható. Ami ugye mindenkinél máshol húzódik.

#82

Gagaga, tudod, hogy más a véleményem, de más életkorban, más életszakaszban, más-más úton járunk, de mint írtam, nincs jogom pálcát törni, a szívek vizsgálója nem én vagyok, hanem az Úr.

#81

Artoo-Detto
Én sem szeretek "agyalni" - inkább tapasztalatokból tanulunk - megfogadtam, nem írok a fórumba már, mert csak agyalásnak tűnhet, de mivel kérted, leírtam, hol tartok.

Ne kicsinyítsük le magunkat, mi Isten képmásai vagyunk, bár még a bűn testében, ami elválaszt minket a "Szenttől", de azzal csak örömet okozunk a Teremtőnknek, hogy gondolkodunk róla, mert inkább az a jellemző, hogy elfelejtkeznek róla az emberek, főleg, ha jó megy soruk.
Nekem már elég sok pofára esésben volt részem, ahhoz, hogy ne felejtkezzek el róla, annyiszor húzott ki az önmagam okozta csávákból, sőt szakadék széléről is visszahúzott már, szinte csodával határos módon, tudnék mesélni! Ezért én már résen vagyok! Bűnlajstrom az van bőven, sőt, amiről azt gondoltam, jó bennem, arról, annak indítékáról is kiderült már nem egyszer, és folyamatosan kiderül még ma is, hogy nem, ez is csak önzés volt, és nem jó bennem ez sem.

”És ez az az üzenet, a melyet tőle hallottunk és hirdetünk néktek, hogy az Isten világosság és nincsen őbenne semmi sötétség. Ha azt mondjuk, hogy közösségünk van vele, és sötétségben járunk; hazudunk és nem az igazságot cselekedjük. Ha pedig a világosságban járunk, a mint ő maga a világosságban van: közösségünk van egymással, és Jézus Krisztusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől. Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűn mi bennünk, magunkat csaljuk meg és igazság nincsen mi bennünk. Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól. Ha azt mondjuk, hogy nem vétkeztünk, hazuggá tesszük őt, és az ő ígéje nincsen mi bennünk.” 1János 1,5-10

Én mostanában Müller Péter könyveit olvasom, de sokszor egy klasszikus regény, vagy kortárs mű, és bármi, ami felkelti az érdeklődésemet, tükrözi az író szellemiségét, ami vagy szimpatikus, vagy taszító. Ha régen meghalt emberek írásaiban fellelek enyémhez hasonló gondolatot, rezonálok vele, és örülök, hogy "találkozhattam" vele egy könyv erejéig. Assisi Szent Ferenc, és a régi "szentek" írásai, tanításai, amik most érdekelnek, de Pál Ferit is szívesen hallgatom, de Reisinger János előadásai, és Vankó Zsuzsáé is érdekel.
De amúgy rengeteg oldal van, áhítatok tömkelege, videók, minden.
Jelenleg újra akarom olvasni a Bibliát, mert bár olvastam már egyszer, és használtam is sokat, de a jelenlegi állapotomban lehet, hogy megint mást fog mondani, és nyilván nem fog káromra vallani.
A bibliamagyarázatoktól kicsit tartok, nagyon el tudnak vinni anélkül, hogy észrevenné az ember, és elkényelmesítik a hitet, így időről időre mindig visszatérek a "tiszta forráshoz".

Mint írod:
Feltetelezzük, hogy nem egyszerüsítjük le a leszbikussagot a testisegre es a szoknyapecersegre. :) (ifjonti kicsapongasoktol tekintsük most el. :))Inkabb az az eset az erdekes, hogy mi van ha megismersz egy nőt, majd szepen beleszeretsz, mindenestül es meg a kezdeti langolas utan is passzoltok.

Voltak hosszabb kapcsolataim, a nők kamaszos testi hajkurászását csak egy példaként hoztam fel.

Most is épp van ügyeletes szerelmem, a szabadon kószáló vegyértékem mint mindig, megint kiválasztott magának valakit, s eléggé azonos a gondolkodás is, és kölcsönös a vonzódás, ő is szingli, voltak már elég egyértelmű jelzések is felőle ez irányban, ő egy kolléganőm. Lenne hol, minden adott egy (vidéki város révén eltitkolt) kapcsolat elindításához, elég hasonló a gondolkodásunk is, bele sem merek gondolni, mennyire klappolhatnának a dolgok, de.... (annyit hozzá, hogy sosem játszottam a környezetemben nyílt kártyákkal, senki nem tudja a munkahelyemen, hogy voltak ilyen kapcsolataim, amik eddig voltak, azok mind titkosak voltak, a hosszabbak is)

De. Tudom biztosan, hogy nem fogunk úgy összejönni, sem egy éjszakásra, sem hosszabbra, mert én már nem akarom. Elfogadom ma már ezt bennem, úgy tekintek rá, mint szükséges rosszra ahogy ciklikusan, folyamatosan, mint valami feneketlen katlan, ontja magából a vágyat a testem, és lelkem, inkább már megszokásból is, ha egy percig magára hagyom öntudatlanságában, máris azon kapom magam, hogy rá gondolok, de....

Ma már másként tekintek arra, ha "szerelmes" vagyok.
Alkalomnak tekintem, de nem arra, amire régen, hogy összejöjjek vele, és aztán kapcsolat legyen esetleg belőle, hanem, hogy beszélgethessek vele akár Istenről is, és mivel elég nyitott, talán még az is előfordulhat, hogy a hatásomra meg is tér, és ezzel akár egy lelket menthetek meg az "Életre". (ha nem, legalább megróbáltam).
Mi minden jó származhat mégis abból, ha nem vállalom vele a leszbikus kapcsolatot?
Attól még szerethetem őt, egy csomó jó dolgot csinálhatunk együtt, ami szerintem Istennek is tetszene. De én nem akarok az ő istene lenni, inkább én terelgetem az Isten felé, ha engedi.
És azzal, hogy nem jövünk "úgy" össze, még példát is mutathatok neki ezzel, és inkább megpróbálom kicsalogatni a fényre. Persze a testem közben keresztrefeszül, és a szabad vegyértékű lelkem is elordítja a magáét, de az engedelmességemmel, hogy nem teszem azt, ami neki nem tetszik, Istennek áldozok ezzel. És ettől ma már boldogabb vagyok, mintha úgy élnék egy nővel, mit egy pár.

Volt egy 2 éves leszbikus kapcsolatom, ennek már jó pár éve, azóta ő sajnos meghalt már súlyos betegségben. Akkor én már hívő voltam, de nagyon az elején, az első gyülis csalódásomon voltam éppen túl, és csakazértis elkezdtem nőkkel ismerkedni.... Mivel azelőtt még csak plátói szerelmeim voltak, meg egy egy éjszakás kalandom, akkor belevetettem magam a leszbikus élet sűrűjébe. Ő ateista volt, és nem volt téma közöttünk a hit, meg különben is, akkor épp csalódtam a "vallásban", ami által Istent is el akartam felejteni. Mikor ő megbetegedett, valahogy mégis előjött ez a téma közöttünk, hisz minden ember fogékony erre, ha megtudja, hogy hamarosan meg fog halni. Belőlem is kihozta a helyzet újra a hívőt, és beszéltem neki Istenről, Jézusról. És ő akkor azt mondta nekem, a"Jézus az én pásztorom" idézet említésekor, hogy: - Nekem te vagy a pásztorom.
Akkor bevallom, hízelgett a májamnak a kijelentése, de ma már enyhén szólva szégyellem.
Annyira szeretett engem, hogy ateistaként kimondta feketén-fehéren, mi az ő hitvallása. Hm. Na, többek között ezért sem szeretnék új leszbi kapcsolatot, mert hajlamos vagyok túloltalmazni, benne van a régi véremben. Nem akarom senki elől az Istent eltakarni. Tud ő vigyázni a teremtményeire nélkülem is.

Jelenlegi újabb szerelmi érzésemet most legszívesebben felhasználnám arra, hogy nekiállnék, és élve felboncolnám, mert meg akarom tudni, "foglyul ejtve még a gondolatot is", hogy miért is vagyok épp szerelmes, és miért épp egy nőbe, miért épp ebbe a nőbe, és mi ez az egész bennem?
Ez tudom, kegyetlenül hangzik ebben a világban, ahol a "szerelmet", mint az állítólagos legszebb érzést a világon felmagasztalják, misztifikálják, fel "love is the answer"-ezik, de én ezért darabokra akarom inkább szedni, és misztériumát bennem jól ledönteni a piedesztálról.

Viszont lehet, ahhoz, hogy megértsem, elég végigolvasni az alábbi idézetet:

Róma 7:1 Avagy nem tudjátok-é atyámfiai, mert törvényismerőkhöz szólok, hogy a törvény uralkodik az emberen, a míg él?
Róma 7:2 Mert a férjes asszony, míg él a férj, ehhez van kötve törvény szerint, de ha meghal a férj, felszabadul az asszony a férj törvénye alól.
Róma 7:3 Azért tehát az ő férjének életében paráznának mondatik, ha más férfihoz megy; ha azonban meghal a férje, szabaddá lesz a törvénytől, úgy hogy nem lesz parázna, ha más férfihoz megy.
Róma 7:4 Azért atyámfiai, ti is meghaltatok a törvénynek a Krisztus teste által, hogy legyetek máséi, azéi, a ki a halálból feltámasztatott, hogy gyümölcsöt teremjünk Istennek.
Róma 7:5 Mert mikor a testben voltunk, a bűnök indulatai a törvény által dolgoztak a mi tagjainkban, hogy gyümölcsözzenek a halálnak;
Róma 7:6 Most pedig megszabadultunk a törvénytől, minekutána meghaltunk arra nézve, a mely által lekötve tartattunk; hogy szolgáljunk a léleknek újságában és nem a betű óságában.
Róma 7:7 Mit mondunk tehát? A törvény bűn-é? Távol legyen: sőt inkább a bűnt nem ismertem, hanem csak a törvény által; mert a kívánságról sem tudtam volna, ha a törvény nem mondaná: Ne kívánjad.
Róma 7:8 De a bűn alkalmat vévén, a parancsolat által nemzett bennem minden kívánságot; mert törvény nélkül holt a bűn.
Róma 7:9 Én pedig éltem régen a törvény nélkül: de ama parancsolatnak eljövetelével felelevenedék a bűn,
Róma 7:10 Én pedig meghalék; és úgy találtaték, hogy az a parancsolat, mely életre való, nékem halálomra van.
Róma 7:11 Mert a bűn alkalmat vévén, ama parancsolat által megcsalt engem, és megölt általa.
Róma 7:12 Azért ám a törvény szent, és a parancsolat szent és igaz és jó.
Róma 7:13 Tehát a jó nékem halálom lett-é? Távol legyen: sőt inkább a bűn az, hogy megtessék a bűn, mely a jó által nékem halált szerez, hogy felette igen bűnös legyen a bűn a parancsolat által.
Róma 7:14 Mert tudjuk, hogy a törvény lelki; de én testi vagyok, a bűn alá rekesztve.
Róma 7:15 Mert a mit cselekeszem, nem ismerem: mert nem azt mívelem, a mit akarok, hanem a mit gyűlölök, azt cselekeszem.
Róma 7:16 Ha pedig azt cselekszem, a mit nem akarok, megegyezem a törvénnyel, hogy jó.
Róma 7:17 Most azért már nem én cselekszem azt, hanem a bennem lakozó bűn.
Róma 7:18 Mert tudom, hogy nem lakik én bennem, azaz a testemben jó; mert az akarás megvan bennem, de a jó véghezvitelét nem találom.
Róma 7:19 Mert nem a jót cselekeszem, melyet akarok; hanem a gonoszt cselekeszem, melyet nem akarok.
Róma 7:20 Ha pedig én azt cselekeszem, a mit nem akarok, nem én mívelem már azt, hanem a bennem lakozó bűn.
Róma 7:21 Megtalálom azért magamban, ki a jót akarom cselekedni, ezt a törvényt, hogy a bűn megvan bennem.
Róma 7:22 Mert gyönyörködöm az Isten törvényében a belső ember szerint;
Róma 7:23 De látok egy másik törvényt az én tagjaimban, mely ellenkezik az elmém törvényével, és engem rabul ád a bűn törvényének, mely van az én tagjaimban.
Róma 7:24 Óh én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg engem e halálnak testéből?
Róma 7:25 Hálát adok Istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által. Azért jóllehet én az elmémmel az Isten törvényének, de testemmel a bűn törvényének szolgálok.

Hát itt tartok most.

#80

Nokedlee, tök jól leírtad (és jól tetted), hogy felhagytál azzal, ami a lelkiismereted zavarja.
Nálam meg az van, hogy még tizenévesen megtértem, majd jó 10 évig megtartóztattam magamat, aztán még további jó 10 évig próbáltam férjhez menni (csak hogy családom, gyerekeim is legyenek és beilleszkedjek a társadalomba), de kb. 1,5 éve elkezdtem lányokkal ismerkedni, mert ebben érzem önazonosnak magam és ettől sokkal jobb lett a lelkiismeretem is, mert ahhoz az úthoz kell hűnek lennem, amit nekem szánt Isten. Biztos vagyok benne, hogy Istent nem az érdekli, hogy milyen nemű partneremmel mit csinálunk az ágyban, hanem az, hogy tudjunk szeretetet adni és elfogadni, hogy jól bánjunk egymással.

#79

Artoo-Detoo, nekem úgy tűnik, eléggé hasonlóan gondolkodunk.

#78

szabi, nokedlee, gagagaga

Akartam meg mindenfelet irni, de csak szepen sorjaban. :)
Tenyleg nehez ugy beszelni a Joistenröl, hogy ne tünjön az ember minimum furanak. Engem mondjuk a szemermesseg is visszatart, plusz neha felek, hogy nincs is "jogom" egy ekkora dologrol okoskodni, mert meltatlan vagyok ra, meg meg a vegen torz informaciokat adok tovabb. :)
Ha szobajön, leginkabb egyes szam elsö szemelyben tudok erröl biztonsagban nyilatkozni mindefele rossz erzes nelkül: en bizony hiszek, van hitem es van bünöm.
Nehezen beszelni rola, pedig ez mindenki ügye. Mindenki a feny fele tart, meg ha akkor is, ha nem tud rola.

Amugy nem csak a Bibliat tartom fontos olvasmanynak, mas kulturak szent könyveit valamint erröl gondolkodo kortarsakat is erdemes forgatni. Ha belegondolunk, lenyeget tekintve mindig is csak egy es ugyanaz a tanitas letezett es letezhet.
Csak különbözö formakban jelent es jelenik meg. Nemelyik formara aztan az evszazadok alatt annyi reteg rakodott, hogy a lenyegi mondanivalojuk erösen elhomalyosodott es a melyebb ertelmük mar alig ismerhetö fel. Aztan neha megprobaltak ezt az idötlen tanitast ujbol, tisztabban megfogalmazni. (Majd jol összevesztek rajta es haboruztak is miatta.:)

Szoval olvasgatok, meg agyalok rajta, annak remenyeben, hogy közelebb kerüljek a lenyeghez, de sokszor erzem hogy nem is kell mindig tulgondolni, "tulkereseni" az Istent. A gondolatmentessegemben legalabbis neha több termeszetes közeliseg van a Teremtöhöz, mint a gondolataim altal. :)
Azt figyeltem meg, hogy ha csak az elmemben pörgök, akkor szepen lassan a sok fogalomalkotas altal tele lesz a fejem definiciokkal, jelölesekkel, megkülönböztetesekkel, majd ertekiteletekkel, ami aztan hajlamos akar beekelödni önmagam es az embertarsaim, önmagam es a termeszet, önmagam es az Isten köze.
Neha tudni kell megnyomi az "off" gombot. :)

#77

Nokedlee,
batornak tartom, hogy felteszed a kerdeseidet es mered kutatni a valaszokat. Biztos vagyok benne, hogy segitseget fogsz kapni es meg fogod talalni azt, amiben megnyugszik a lelked.

Sokan a homoszexualitasbol identitas formalnak es onnantol az iranyitja a szerepeiket es a jatszmaikat, igy vallhat a melegseg akar a belsö ut, az Istenhez vezetö ut akadalyava. (Bar tulajdonkeppen barmilyen mas identitas is, amivel makacsul azonosulunk...)

Masoknak (en ezt eltem meg) a kivülallas es az hogy nem lehet kerdesek nelkül magunkba fogadni az összes öröklött mintat, valahogy kitagitja a gondolatait es egyfajta lehetöseget nyujt a felebredesre. Legalabbis engem borzalmas erövel lökött a leszbikussagom beismerese az ujraertelmezes, majd egyfajta eszmeles fele.
(Mondjuk ehhez kellettek egyeb tenyezök is, egy kurvara nagy pofaraeses, regi eszmerendszer összeomlasa, lelki valsag, hosszu-hosszu gyötrelmes szenvedes, amikor a Joisten vegre kiszedett a mocsarbol es jelzett, hogy letezik.)

Azt irod: "Persze, lehetnek kísértések, mondjuk régi szokásból megnézek egy csinos nőt, mert odavonzza a szemem, hisz világ életemben tetszettek. De ez nem jelenti azt, hogy azonnal flörtölni kezdek vele, vagy rohanok, és megszerzem magamnak, ha addig élek is."

Feltetelezzük, hogy nem egyszerüsitjük le a leszbikussagot a testisegre es a szoknyapecersegre. :) (ifjonti kicsapongasoktol tekintsük most el. :))
Inkabb az az eset az erdekes, hogy mi van ha megismersz egy nöt, majd szepen beleszeretsz, mindenestül es meg a kezdeti langolas utan is passzoltok.
En most ugy vagyok, hogy bar vannak erkölcsi ketelyeim azzal kapcsolatban, hogy Istennek tetszö eletmodot elek-e igy, de arra sem nem vinne ra a lelek, hogy emiatt elhagyjam a baratnömet, pontosan azert mert szeretem (aggodnek is, hogy mi lesz vele).
Es ez az, ami nemileg valaszt ad a kerdeseimre, ha zsakutcaba jutok.

A nagy agyalasokban mindig egy vegkövetkeztetesre jutok: love is the answer.
De tenyleg, mindenre.

#76

Kedves Gagaga, legyen kinek-kinek a hite szerint, én erről nem szeretnék itt senkit meggyőzni, hogy hagyjon fel ezzel az életformájával, hisz ez lehetetlen dolog lenne, pont itt....

A szívek vizsgálója úgyis az Úr, és az ítélkezés joga Jézus kezében van, nálunknál hatalmasabb irányítás fogja eldönteni, ott és akkor, Jézus ítélőszéke előtt, ki fog üdvözülni, bemehetnek-e Isten országába a leszbikusok, avagy sem. Az én olvasatomban nem. Már ha egyáltalán akarnak az emberek üdvözülni, vagy megelégednek ennek a világnak a kínálatával.
De ez már másik téma.

Az tuti, hogy nem a görcsös önmegtartóztatásért jár kegyelem, én ilyet sehol nem is írtam. De ha valaki nem akar mégsem így élni, mert az ő lelkiismerete a Szentírást olvasva ezt diktálja legbelül, hogy ez természetellenes dolog, és úgy döntött, hogy nem választja ezt az életformát, ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy csak kínok kínját élve, poklok poklát átjárva, falat kaparva lehet ezt megtenni.

Persze, lehetnek kísértések, mondjuk régi szokásból megnézek egy csinos nőt, mert odavonzza a szemem, hisz világ életemben tetszettek. De ez nem jelenti azt, hogy azonnal flörtölni kezdek vele, vagy rohanok, és megszerzem magamnak, ha addig élek is. Lehet olyan is, hogy én tetszem meg egy nőnek. Létezik olyan is, hogy visszautasítás. Az én döntésemtől függ, mit teszek.

Én mérlegre tettem már régen magamban, mi a fontosabb. Ígéretem Istennek, vagy az én elképzelésem, és annak megvalósítása. Lehet olyan is, hogy nagyon durván meg leszek kísértve, hogy azt érzem, nem fogok tudni ellenállni. De kérhetem Istent, hogy adjon erőt, hogy mégis ellenálljak.

Nézd, én - hangsúlyozom, az én hitem szerint - tettem egy lépést Isten felé azzal, hogy felhagytam a nők utáni szaladgálással.

Én ezt kínáltam fel neki az életemből, s rábíztam, mit fog kezdeni ezzel. A'la nature pőrén odatettem az életemet, s elmondtam neki, hogy hátat fordítottam ennek az életformának. Egyszerűen nem akarok így élni, és nekem így tisztult meg a lelkem, most mit csináljak, lőjem főbe magam?

Nincs is vágyam már erre az életformára, olyan, mintha megszakadt volna bennem valami, lezárult egy korszak, s visszafelé nem tudok már menni. Letettem a dolgot Isten elé, otthagytam, és várom, hogy mit fog lépni. Hiszem, hogy meg tudja oldani bennem ezt a kérdést. Ki fogja munkálni, és tudni fogom, mit kell tennem. Nincs para, se izzadás, figyelés van, és sok-sok más klassz dologra koncentrálás.

Persze ehhez le kellett csengenie egy csomó dolognak, tapasztalatnak, hogy én ezt eldönthessem, hogy már nem akarok így élni.

Amikor elkezdtem ezt az életformát, azaz nőkkel kezdtem el járni, majd élni, ha valaki ilyet mondott volna, hogy ne élj így, én biztos elküldtem volna melegebb éghajlati tájakra. Úgyhogy, Gagaga, te még finom voltál, és nőies, bár, az is igaz, hogy nem is mondtam neked ilyet, hogy hagyjál fel vele. Viszont ismered a felfogásomat erről.

Gagaga, járd be az utadat, a te életed, te döntésed.
Max az én életemmel példát tudok mutatni, hogy így is lehet, és valamikor eszedbe jut majd, hogy volt itt a leszbi fórumon egy marha, aki felhagyott ezzel az élettel, és így tért meg.

Tudom, nehéz ezt így elképzelni, de azt is hiszem, ez az élet azért van, hogy bátran próbáljunk ki mindent, éljünk úgy, ahogy szeretnénk, Isten most nem szól bele. Letette viszont az Írást, aki akarja, olvassa, arról gondoskodik, hogy mindenkihez eljusson a tartalma.
Én azt érzem, hogy ez természetellenes, és ha Ő még mondja is, akkor el is fogadom. Tőle igen.

Nekem nem volt jó úgy élnem, nekem így most jobb élnem. Én így érzem. Hiába áltatja magát az ember, hogy jó neki, ha a lelkiismerete meg háborog. Akkor az mégsem jó. Ennyi.

Ezen kívül rengeteg dolgot kell még megváltoztatni, hogy Istennek tetsző élete lehessen egy embernek, van még min munkálkodni. Ez egy hosszú út. Én ezzel kezdtem el, hogy felhagytam azzal, ami a lelkiismeretemet nagyon, de nagyon zavarta. Ez az én utam.

Nem bántam meg, és nem vagyok se depi, se szomorú, se boldogtalan.

#75

Nokedlee, szerintem egy meleg/leszbikus is lehet szent és tiszta (és nem csak önmegtartóztatással, nem attól függ ez, hogy azonos neműt szeret-e és hogyan)... és minden ember saját lelkiismerete nagyon is tisztában van, hogy bűnös-e és ha igen, miben.

#74

Kedves Artoo-Detto
Köszi érdeklődésedet így ismeretlenül a virtualitás világában!
Örömmel olvasom, hogy ismered, és idézed is a Szentírást, a gondolataidba beleszövöd, tényleg foglalkozol vele, ez nagyon szuper!

Én is így látom, pálcát törni, ítélkezni nincs jogunk egymás felett, mert senki sem jobb, különb, mindannyian a bűn útján járunk. (szálka kilőve, gerenda észrevétele ajánlott - önvizsgálat)

Egyik kedvenc idézetem egy Isten akaratát ténylegesen követő embertől.

„A bűn olyan, mint egy gát, amely elállja a kis patak futását a végtelen tenger felé. Ettől a víz kavarog, örvénylik, medréből kiáradva könnyen katasztrófát okozhat, sok életet, értéket elpusztíthat.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)

De nem kell itt megrekedni. Van kiút.

Jelenleg kis szabadidőmben sokat olvasom a Bibliát, kutatom, mi is az Isten akarata, mert szeretném ezt tenni a hátrelévőmben.

Én is éltem egy hosszabb kapcsolatban néhány éve, ez irányú kutatásaimat ez idő alatt teljesen felfüggesztettem, mert ha csak kiejtettem Jézus nevét előtte, rögtön égiháború kerekedett kis otthonunkban, és én nem akartam megbotránkoztatni őt. Viszont, hogy elnyomtam magamban évekig az Isten útjainak kutatása iránti természetes vágyaimat, meg is lett a böjtje, a kapcsolatunkból a testi vonzalom elmúltával nem is maradt más, csak a világról való felfogásunk éles, és gyökeres ellentéte, és semmi közös, ami előre mozdított volna minket, (a napi mit szeretnél enni, mi lesz a TV-ben, hová menjünk hétvégén? Ez nekem kevés egy kapcsolat működéséhez, (neki elég lett volna) - így aztán csak idő kérdése volt, és szét is mentünk.

Azóta kincs időnek tartom az egyedüllétemet, rengeteg dologgal tudok foglalkozni, így ezzel is.

Bár iszonyat nehéz, mert még egyedül vagyok ebben, (nem az egyedüllét nehéz, és nem önmegtartóztatás ez számomra, ezen felül lehet egy nem kizárólag testiekben gondolkodó embernek emelkedni, a szellemi dolgok rengeteg pluszt adnak) hanem az a nehéz, hogy nem találtam a környezetemben hasonló őrültet, aki ennyire ráfeküdt volna a témára, mint én. (Igaz, még nem is kerestem, de tervezem) de ez nem tart vissza, mert igazából mégsem vagyok egyedül, érzem, hogy "támogatnak"... Jelenleg még nem kürtöltem gondolataimat szét a környezetemben, így a diliflepnit még nem akasztották rám, de ha ilyen makacsul fogok ezzel foglalkozni a továbbiakban is, akkor el fog érkezni ez az idő is. Azért érzik, hogy ez valami más, ami belőlem sugárzik, nem mindenki fogadja kitörő örömmel az ösztönös megnyilatkozásaimat, de igyekszem szeretni őket.

Egy idézet Jézustól:

Aki tehát vallást tesz rólam az emberek előtt, arról majd én is vallást teszek mennyei Atyám előtt, aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt majd én is megtagadom mennyei Atyám előtt. (Mt 10,32-33)

Jézus magához hívta a sokaságot tanítványaival együtt, és ezt mondta nekik: "Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni az életét, az elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem és az evangéliumért, megmenti azt. Mit használ ugyanis az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? Mert mit adhat az ember váltságdíjul lelkéért? Mert ha valaki szégyell engem és az én beszédeimet e parázna és bűnös nemzedék előtt, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor eljön Atyja dicsőségében a szent angyalokkal."
Mk 8,34-38.

- hát igen. Ez a mondat mellbevágó.
Fontosabb-e, mit mondanak rólunk az emberek, annál, mit gondol rólunk az Isten? Ajaj.

Ha magamra tekintek, az önvizsgálat folyamán, ott én is csak egy célt tévesztett személyt látok, ha szembesítem a tetteimet, vágyaimat a tiszta Mércével. Ezzel nem tehet mást az ember, csak hogy "elfogadja magát" így, hiszen nincs hatalmunkban, hogy magunkat megváltoztassuk. görcsös akarással, és elfojtással bizonyosan nem. Nem is ez a dolgunk.

„Hát akkor ki üdvözülhet?” Jézus rájuk nézett, és folytatta: „Embernek ez lehetetlen, de az Istennek nem. Mert az Istennek minden lehetséges.” Márk 10.fejezet

Akit vonz az isteni út, annak egy dolga van, amit Te is elkezdtél, ez irányban, vagyis az isteni származásunk, "eredetünk" után kutatni, mivel eredetileg Isten képmásai volnánk. Ez azt jelenti, hitem szerint, hogy jó úton jársz, ha kutatsz. De nem sétagalopp lesz ez az út.

"Engedelmeskedjetek azért az Istennek, de álljatok ellen az ördögnek, és elfut tőletek. Közeledjetek az Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok. Tisztítsátok meg a kezeteket, ti bűnösök, és szenteljétek meg a szíveteket, ti kétlelkűek. Gyötrődjetek, gyászoljatok és sírjatok, nevetésetek forduljon gyászra, örömötök szomorúságra. Alázzátok meg magatokat az Úr előtt, és ő felmagasztal titeket." Jakab levele 4. fejezet

Huh. Enélkül nem megy.
Kell a felismerés, önismeret, amit sokan önostorozásnak neveznek, de nincs más út a megszentelődés felé, hiába is szeretnénk ezt megkerülni. Viszont ez nem tart állandóan, mert meg is vigasztal, elküldte a Szent szellemet, a "Vigasztalót". Bor helyett tiszta szívből ajánlom...

Az viszont az Isten dolga, hogy megszenteljen minket, hogy egykor majd elé tudjunk állni, ha itt lesz az ideje. Hogy hogy csinálja? Nahát ebbe bele sem merek gondolni, de mivel nem az én dolgom, nem is ártom bele magam, hanem teszem az én dolgomat. Úgyis megjelenti a maga idejében, amiről fontos, hogy tudjak. De nem kételkedem benne, hogy véghez fogja tudni vinni, hisz Ő teremtett, tehát nem fog ez sem gondot okozni neki, viszont a közreműködésem nélkül ez még neki sem sikerülhet. A beleegyezésem, engedélyem, a szívem kell neki, a többivel meg fog birkózni, nem olyan fából faragták Őt, hogy ez ne menne neki...

Itt tartok, gyermeki nyitottsággal, és örömmel kutatok a Szent és a tisztaság irányában, mert odáig már rég eljutottam, hogy na én aztán tényleg nem vagyok szent, és annyit is tudok, hogy csak kegyelem által lehetek az, és "szentül" hiszem, ez az igazi boldogsághoz vezető út. És mindenekelőtt meg kell tanulni szeretni. Ez az ember fő dolga a mostani életformában. Ez mindenekfelett cél kell, hogy legyen. Nem emberi módon, ezt tudja mindenki, hanem isteni módon, ahogy Ő akarja, hogy szeressünk, feltétel nélkül.

"Szeretni feltétel nélkül, részrehajlás nélkül. Ha csak azokat szeretem, akik hízelegnek nekem, akik azt teszik, amit én akarok, akkor szeretetem hamis és valótlan! Ha csak azokat szeretem, akiktől valamit elvárok és ha nem kapom meg, megvetem őket....szánalmas ez a szeretet!
Szeretni kell legfőképpen azokat, akik megbántanak, akik rosszat mondanak rólam, akik miatt forgolódom ágyamban.
Szeretnem kell gyermekeimet, akkor is, ha, felmérgesítenek, sőt akkor kell őket leginkább szeretnem!
Szüleimet, akár itt élnek, a földön, akár odaát, az Atyánál, szeretnem kell. Mert szeretni jó!
Soha nem szabad megvonni a szeretetet senkitől.
A szeretetet osztani kell, akkor lesz belőle a legtöbb." Kolozsi Noémi
www.magnificat.ro

"Mert ha azokat szeretitek, a kik titeket szeretnek, micsoda jutalmát veszitek? Avagy a vámszedők is nem ugyanazt cselekeszik-é?
És ha csak a ti atyátokfiait köszöntitek, mit cselekesztek másoknál többet? Nemde a vámszedők is nem azonképpen cselekesznek-é?"
Máté 5.

Meg kell találnom azt a tevékenységet, ami erősíti a hitemet, és közelebb visz a fenti célhoz, amiben jó vagyok, és Ő fel tud használni. Nem szeretném, ha elvesznének a báránykák, akik tiszta szívvel keresik Istent, ezért részt szeretnék venni ebben a projectben, szerintem nincs ennél fontosabb project most, mint képviselni, tenni az Isten akaratát.

"Az én juhaim hallják az én szómat, és én ismerem őket, és követnek engem: És én örök életet adok nekik..."
János 10:27-28

Sajnos szemben megyek az árral, hisz tényleg kevesen vannak ezen az úton. Én is keresgélek olyan embereket, akik ilyen szívvel kutatnak, és vágynak "haza".

Jézus így válaszolt: „Bizony mondom nektek, mindenki, aki értem és az evangéliumért elhagyja otthonát, testvéreit, anyját, apját, gyermekeit vagy földjét, százannyit kap; most, ezen a világon otthont, testvért, anyát, apát, gyermeket és földet – bár üldözések közepette –, az eljövendő világban pedig örök életet. Sokan lesznek az elsőkből utolsók, az utolsókból pedig elsők.” Márk 10

Na ez is kegyetlen idézet, de ha erős a hit, ezt már bevállalja majd az ember, és mert nem is tehet mást, ha tényleg szereti az Isten útját, és nem akar elveszni.

De bízom benne, hogy Isten, ha látszólag el is tűnt, s itt hagyta a Föld nevű golyóbist nekünk, hogy csináljunk rajta akármit, kedvünk szerint, értékeli a kis szánalmas erőfeszítéseimet, hogy visszataláljak hozzá. Erre más forrás nincsen, csak a Biblia, amit lehet ízekre szedni, kritizálni, lesajnálni, mesének tekinteni, elferdíteni, kiragadni belőle, de az akkor is Istentől ihletett marad, és a Szent Szellemiségét onnan kaphatja meg az, aki a tiszta forrásra vágyik.
Jó lenne, ha volnának olyan emberek, akik tiszta szívvel, minden érdek nélkül (ez a lényege!) kutatják, keresik az Igazságot,

„Mondom nektek: Ha ketten közületek valamiben egyetértenek a földön, és úgy kérik, megkapják mennyei Atyámtól. Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük.”(Mt 18,19-20)
Mivel egyedül nem hitet a hitet gyakorolni, vannak élethelyzetek, amikor mégis egyedül marad az ember, ilyen korszakok is kellenek. De ez nem lehet cél, csak az út része.

Isten tehát látszólag magára hagyta ezt a golyóbist, és hagyja még azt is, hogy tönkre vágjuk, de mi az neki? Mert van elég még belőle a végtelen világegyetemben, lásd a linket: érdemes megnézni!

http://www.erdekesvilag.hu/268-elkepeszto-kep-a-bolygok-a-naprendszera-t...

Ettől lepadlóztam újfent, mikor megnézegettem a képeket, meg elolvasgattam. Különösen megragadott egy mondat a cikkből, és elgondolkoztatott az élet keletkezéséről.

"A Földön talált meteoritok közül néhányról (pl. az ALH84001 anyaga, a benne talált nanobaktériumokhoz hasonló lenyomatok, magnetitkristályok és az üregekben lévő gáz összetétele alapján) kiderült, hogy a Marsról származik. Egy ottani becsapódás során dobódhatott ki törmelék, aminek egy része eljuthatott a Földre. Ilyen módon akár az élet is vándorolhat a bolygók között."

(ajaj, még belegondolni is hátborzongató!)

Hát, Ő nem a mi kis 80-100 éves mini élet intervallumunk szerint gondolkodik az élet dolgairól, az tuti.
És ha életet tudott lehelni erre a bolygóra, akkor miért ne tudna a többibe is, a maga idejében?
Ezt a lehelést nem úgy értelmezem, hogy fogta, és hhh, odalehelt az öreg, szakállas bácsi, és oda került, hanem Isten, a számunkra még ismeretlen, intelligens ősenergia alkotott egy végtelen világegyetem komplexumot, az Univerzumot, s az innentől teszi a dolgát a végtelen időben fizikai, kémiai törvények szerint. Az élet létrejött, mi, pici pontocskák meg kutatjuk, mi, hogyan, merre, a tudósok egész kis életüket felteszik rá, s minél többet kutatják, annál kevésbé értik, többnyire ők vallják ezt be életük vége felé.

“Amiket szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt, amiket Isten készített az őt szeretőknek.” 1Kor2,9

Na, most már tényleg abbahagyom.
További jó kutatást! Üdv.