Felismerés... és azután?

Kedves Canny!

Köszönöm - köszönjük a jó kívánságot! Valamint a hozzászólást is. Jól esik a megerősítés és az, hogy van, aki osztozik az örömünkben. Jó érzés megosztani.
Öröm olvasni, hogy Ti már elértétek: együtt éltek.
Hamarosan mi is minden reggel együtt ébredhetünk...

Sziasztok!

Megígértem, hogy jelentkezem még és azt hiszem, eljött az ideje végre. Nagyon zavar, hogy a legtöbb fórum témában általában akkor szólaltak meg vagy jelentkeztek, ha valamilyen problémát kellett megoldani, vagy segítségre volt szükség. Tulajdonképpen én is ezt tettem, tehát akár magammal is perlekedhetnék. Ehelyett azonban úgy döntöttem, hogy megosztom Veletek mindazt a jót, ami az elmúlt több mint két hónapban történt velem. Mert a segítségetekkel sikerült átélnem és megszereznem mindazokat a tapasztalatokat és élményeket, melyekre egész életemben vágytam. Nemcsak, hogy megfoghattam annak a bizonyos lánynak a kezét, hanem csodálatos szerelemben várjuk együtt azt a pillanatot, amikor végre nekivághatunk a közös életünknek.
Köszönöm a segítséget, hogy miután ráléptem erre az útra, adtatok elég bátorságot előre haladni rajta...
...És ezután már kéz a kézben a Párommal teszünk meg minden egyes újabb lépést.
Legyen ez bátorítás mindazoknak, akik tétováznak vagy félnek vagy hagyják magukat lebeszélni - ne féljetek tanácsot, segítséget kérni! Hisz én is ennek köszönhetem, hogy egész eddigi életem legcsodálatosabb perceit, óráit és napjait élem át, melyek messze felülmúlják a legféltettebb vágyaimat és legmerészebb álmaimat. És erről már nem vagyok hajlandó lemondani hátralévő életem egyetlen pillanatában sem!
Még erre a néhány másodpercre sem tudtam lemondani róla, hisz mindezt a Párom karjaiban írtam meg Nektek... :)
Jó lenne, ha mások is gyakrabban megosztanák itt a Fórumon, ha valami jó történik Velük.

Köszönöm a válaszokat. :)
Tudom, nem kéne görcsölni... Csak annyira para így az életem. Megkattanok. Jól besétáltam a saját csapdámba... Egy hónappal ezelőtt bepakoltam a bőröndbe, megvártam a párom, hogy hazaérjen és megmondtam, ez így nem mehet tovább. Őt is kínzom, magamat is. Sikerült meggyőznie, hogy ezért ne romboljuk le, amit felépítettünk, mert lehet, csak fejben van nálam ez.
Ma ismét beszélgettünk, mert túl jól ismer és szinte olvas belőlem. Szerinte teljesen normális, hogy a nők a lelki barátság után eljutnak a testiig. Ezt én így direktbe nem jelenteném ki. Vagy lányok egymásba gabalyodnak bulik alkalmával és jól meg... egymást. Ő mennyire félt ettől, mert az ilyen bulikon a férfiak partiba vágják ezeket a lányokat. Én nem tipi - tapi huncutka barátságra vágyom egy lánnyal, a buli témát meg hagyjuk... Nem mondom, hogy nincs ilyen, de én nem ez vagyok, nem egy kellemes együttlétre vágyom hol ezzel hol azzal.
Ezt, persze, ő is tudja... el akar riasztani, úgy érzem, miközben belemenne, ha kerítenék barátnőt, akivel összebújok itthon. És ezt tényleg nem azért mondja, hogy közénk bújhasson, a hűség, tisztaság és őszinteség a jellemének és a kapcsolatunk alapkövei... de szeret annyira, hogy elfogadja az 'igényeim'. Számomra is ezek a legfontosabb értékek, ettől is olyan nehéz ez így mellette. Szerinte, ha lenne egy barát barátnőm, ez az egész megszűnne nálam, mert egy szoros barátság úgymond kielégítene. No és óvva int engem a meleg ferde társkereső oldalaktól... és ugye nem ilyesmiket keresek a neten. Mert ott minden mocsokba belevisznek. Próbáltam magyarázni, hogy tuti vannak ilyen oldalak, a neten mi nincs, de vannak normálisak is. Ahogy a meleg nem egyenlő a perverzzel... Ő sem néz engem annak, de akkor én is az vagyok lehet.
Hiába magyarázom neki, hogy ennek a vívódásnak köszönhetem életem legnagyobb mélypontját, és, ha ennyi idő alatt sem sikerült túl jutnom rajta, akkor csak nem az 'igényeim' kiéléséről van simán szó. Tudom, hogy nem várhatom Tőle, hogy megértse. Így meg hazudok neki, amitől hányok... Ő nem is tagadja, hogy biztosan maga felé húz amiket mond, de a szeretete és féltése irányítja.
Megőrülök! Mert egy pillanatra sem ingok meg magammal kapcsolatban... Mégis tele a fejem sutyorgással, hogy mi van, ha csak bebeszélem... Hiába próbálom elhallgattatni. Az lenne csak a pofára esés... Mert mindaz a szenvedés, amin keresztülmentem, értelmét veszíti...
Össze - vissza írtam, elnézést. Kusza vagyok.
Köszönöm, hogy kiadhattam.

Értem a felvállalás dolgot... és szeretném a világba üvölteni, hogy 'Ez vagyok én!!!'
Csak... Én még tényleg nem jutottam el az 'első kézfogásig' sem. Ezt szó szerint kell érteni. Tudom, szánalmas...
Pedig tényleg soha nem vonzódtam a fiúkhoz - férfiakhoz, már kislányként a fejemben az a kép élt, hogy az én társam majd egy másik lány lesz. Már akkor tiszta sor volt, persze, hogy ez olyan dolog, amit a legjobb magamba zárni. Abban a környezetben, ahol én nőttem fel és a családomban, még a téma is tabu volt, pedig a szüleimet amúgy nem mondhattam vaskalaposnak. A középiskola sem változtatott ezen, a lányok a fiúkat hajkurászták, no és fordítva. Soha sehol, szórakozóhelyen sem, egy pillantás erejéig sem tapasztaltam az ellenkezőjét. Nem voltam - vagyok az a bulizós ember az tény. A mai napig nem tudom társaságban elengedni magam, mondhatom, inkább pánikolok. 17 - 18 éves koromra sikerült jól befordulnom meg utálni magam a végletekig... Naná, hogy egyedül voltam ezzel, mint a kisujjam. Aztán borult a bili...
Megcsináltam a nagy 'coming out' -ot anyámnak. Anélkül, hogy tapasztalás is állt volna az érzéseim mögött. Ott nem volt megállás... Nem szeretném ezt részletezni, mert mondjuk úgy, tényleg megkaptam ezért a magamét, de ma már azt is tudom, én szúrtam el, ott és akkor még nem lett volna szabad. A következményeken, azonban, ez mit sem változtatott. Lassan 12 éve bujkálok a világ egy eldugott szegletében. Úgyhogy legyek én a példázat arra, hogy 'Na, ezt így nem szabad csinálni!' Mert igenis elő kell bújni, csak nem rögtön fejjel a falnak!!! :)
29 évesen még mindig ott vagyok, ahol a part szakad. Meg vagyok immár győződve, fejben, a nemi identitásomról, mégis még mindig nevetséges vagyok. Hiszen még egy érintést sem éltem át... Egy férfival élek együtt - nem vagyok férjnél- mégsem tartom magam biszexuálisnak. Ez egyes egyedül vele tud így működni, szeretet hajtja részemről nem a vonzalom. Küzdök ezzel is nap mint nap, meg a bűntudattal.
Szóval... kijelenthetem e , hogy tényleg leszbikus vagyok? Tapasztalás nélkül... miközben ez az egyetlen, amire vágyok?
Tiszta ciki... Tényleg szánalmas. Tudnátok segíteni?
Köszönöm a hozzászólásokat.