Eurogames 2004, München – a magyar sportolónők szemével

2004. július 29. és augusztus 1. között rendezték meg a 9. Eurogamest, a melegek, leszbikusok, biszexuálisok és transzneműek Európa-bajnokságát Münchenben. 47 országból 5700 sportoló 27 sportágban versenyzett.

Magyarország az eddigi 4-5 sportolóhoz képest immár 50 fővel képviseltette magát kézilabda, kosárlabda, úszás, tollaslabda, társastánc, futás és aerobic sportágakban.
A rendezvénysorozatot a helyi Meleg Büszkeségnapi Felvonulás vezette be, a müncheniek ezen a polgármesterükkel és feleségével sétálhattak végig a városon, amelyet már az Eurogames zászlói díszítettek. A verseny ünnepélyes megnyitóján is ő mondott beszédet, és örömmel említette, hogy a konzervatív bajor régióban külön büszke arra, hogy városa megrendezte ezt az eseményt.
A sportrendezvények mellett különböző kulturális, szabadidős rendezvényeken és konferencián vehetett részt az érdeklődő. A választék szinte túl gazdag volt a néhány napos ottléthez képest, kiállítások, felolvasó estek, szervezett kirándulások, partik, többezer fős női buli, és a város sok-sok meleg és leszbikus helye, amit külön élmény volt felfedezni.
A sportrendezvények helyszínei az 1972-es Müncheni Olimpia Olimpiai Parkjának létesítményei voltak. A parkban állították fel a Szivárvány Falut, ahol egyfolytában piknikeltek, heverésztek, pihentek a fűben a megfáradt sportolók.

Fräulein von Spexter, versenytáncos:
Meleg paradicsom. Ez nem egy étel neve, hanem ahol éreztem magam Münchenben az Eurogames-en. Mindenki LMBT, a ruhatárosnénitől a söröző, bőrnadrágos, túrabakancsos bajorokig. A versenyzők, a bírák (nagy része), az önkéntesek százai.
És nem is a verseny a lényeg. Talán csak ürügy a légkör megteremtésére, évente egyszer, ahol mindenki annyira lehet LMBT, amennyire csak akar. Az egész városban. Az utcán, ahol narancssárga hátizsákjaikról konstatálták egymást a résztvevők, az üzletekben, a külön az Eurogames miatt egyik este 20-24-ig nyitva tartó áruházban, a kijelölt éttermekben és kocsmákban, ahová szegény magyaroknak például annyi étkezési bónt adtak, hogy alig bírtuk végigenni/inni, és ötven Eurónyi borravalóval búcsúztattuk ezt a happeninget. (Ehhez persze a bajor konyha – már amennyiben lehet annak nevezni – érdekes alapanyag-összetétele is hozzájárult.)
A bulik: buli volt a bevonulás, ahol mindenki komoly olimpikonnak érezhette magát, akár flitterben, akár egyenpólóban, akár rózsaszín pompommal, akár egy szál naciban jelent meg. A hivatalos és nem hivatalos bulik, amelyekből kiemelendő a női buli, egy jelentős múzeum aulájában, több, részben különálló teremmel, többféle zenével, több bárral, üldögélő sarkokkal, terasszal – és rengeteg öntudatos, az eseményhez megfelelően adjusztált, mindenféle korú nővel, akik között egyetlen illuminált alakot sem láttam, mégis úgy tűnt, egész jól érzik magukat. Na meg az alternatív női parti, ahol az életüknek épp ebben a fázisában kóborló hölgyek taposhattak a graffitis, légkonditlan és kicsapódott párától tocsogó padlón, német és egyéb, nem túl kemény, de nem popzenére. Meg a nagyonnagy buli, amiről majd valaki más...
Amit tanultunk: az előre gondolkodás, tervezés és szervezés, az önkéntesség, a szervezettség, a mindenre gondolás, a közösségi fíling, a bajtársiasság, a tolerancia, meg még egyéb ilyen nagy szavak - realitása és hatékonysága.
Jövőre, veletek, a következő Eurogames-en Utrechtben!

Anci, versenytáncos:
...Na, de komolyan! (Sóhaj) Milyen jó lenne, ha Magyarországon is ilyen aktív, működő, pezsgő meleg közösség lenne! – hallottuk ezt sokszor Münchenben is. Azt is már hallottátok sokszor, hogy ezért meg kell dolgozni. És tényleg. Ingyen és bérmentve. Úgy, hogy tudd miért. Mi akik jártunk például Münchenben, már látjuk azt, hogy miért. Jól szeretnénk érezni magunkat, korszerű programokkal és széles látókörű, változni képes emberekkel.
Ott egy élő, működő közösséggel találtuk szembe magunkat, számtalan önkéntessel, akik teljes mértékben természetesnek vették, hogy az önkéntes munkát ugyanolyan minőségben és alázattal lássák el, mintha pénzt kapnának érte. Önérzeteskedni nem támadt kedve senkinek sem, attól még, mert az önkéntes munkát is menedzsment irányította.
Persze, nehéz arról elfeledkezni, hogy mindez egy működő városban történt...
...de visszafordítom: a város kicsi egységei, az emberek- rajtuk is múlik, hogy mi az, ami működik. Mindenki a maga területén tehet hozzá vagy elvehet illetve megtanulhat egy másikat. A pénz megint más dolog. Kifogásnak az sem elég jó. Kifogásgyártásban rekorderek vagyunk mindannyian, én is.* Hagyjuk ezt abba és lassan kezdjük el építeni, amit mindenki szeretne, Lányok.
Úgy érzem, az is elég lenne kezdésképpen, ha mindenki eljönne, amikor buli van és nem hivatkozna a „fáradt vagyok, nincs pénzem, nem érdemes lemenni, már láttam, nem tetszik stb.”okokra. Mint a fesztiválbulin: elég volt az, hogy aki csak bírt, ellazult. Tedd meg ismét október 9-én az Eklektikában. Este várunk!

*Természetesen tisztelet a kivételnek! (aki nem kivétel, ne vegye magára)

Timi, úszó:
Kiutazásunk után hamar feltűnt, hogy a regisztráció után, vállunkon a nagy, feltünő narancssárga egyenhátizsákkal és a nyakunkban az azonosítókártyával, a városban mindenhol a verseny résztvevőibe botlottunk, de mégsem érzékeltem semmiféle megvetést vagy bámészkodást a lakosság részéről. A városnak van egy meleg negyede is, ahol a meleg könyvesbolttól, a melegbarát drogérián és a különböző boltokon keresztül az élelmiszerboltig minden megtalálható. Természetesen rengeteg meleg szórakozóhely is van. Vannak külön csak nőknek szóló helyek is, van ilyen szórakozóhely is, pub is, de még étterem is. Engedjétek meg, hogy a leszbikus könyvesboltról részletesen is írjak egy pár sort, mert nagyon megragadott. Tehát létezik külön nők számára is könyvesbolt és az is elég nagy. Itt megtalálhatóak a leszbikus témájú könyvek, leszbikus írónők, költőnök könyvei, de ugyanakkor találkozhattok leszbikus videókkal, dvd-kel, de cd-k és újságok között is nagy a választék.
A rendkívül gyors és precíz regisztrációnkat követően (ami tekintve a 7000 indulót, nem kis teljesítmény volt a rendezők részéről), a megnyitó is remek hangulatú volt. Azt hiszem le sem tudom írni mit éreztem, mikor az olimpiai falu 59 ezer fős stadionjában megrendezésre kerülő megnyitó ünnepségére a magyar zászló alatt belépvén tapasztaltam, hogy az majdnem színültig tele van és tapsvihar közepette vonultunk át rajta! Azokért a pillanatokért, már akkor úgy éreztem, hogy érdemes volt kimenni. A műsor is tartalmas, élvezetes és színvonalas volt. De azt hiszem, hogy a kerekesszékes táncművészek műsora még ezek közül is kiemelkedett. Óriási élmény volt!
Következő nap kezdődtek a versenyek. Igaz a nap mindannyiunk számára fárasztó volt, mert ki-ki a saját sportágában egész nap versenyzett. A nap végén rendezték meg a női és a férfi bulikat, melyre sajnos én személy szerint nem tudtam elmenni, részben az időhiány, részben a fáradtság miatt, tekintve hogy következő nap várt még rám sok erőpróba, hiszen következő nap is folytatódtak a versenyek reggeltől-estig. A nap végét egy óriási bulival zártuk és megünnepeltük egymás győzelmét, hiszen nagyon sok magyar éremmel jött el. Este rendezték meg a közös bulit, ahol 7000 fő úgy tudott együtt bulizni, hogy nem történt semmiféle incidens. Egy óriási szabadtéri helyen rendezték meg a bulit, ahol volt kb. 6 óriási terem is, mindegyikben természetesen más jellegű zenével, de aki kicsit beszélgetni szeretett volna, az is talált csendesebb zugot a félrevonulásra. Majd vasárnap került sor a záróünnepségre és a piknikkel egybekötött villásreggelire, melyet szintén óriási teljesítmény volt megrendezni. Ami igazán feltűnt nekem, hogy több órán keresztül volt soha ki nem fogyó terülj, terülj asztalkám, ahol a mexikói kajától a süteményekig, mindenki megtalálta a saját ízlésének megfelelőt. De ejtsünk szót az italokról is, hiszen azokból is óriási választék volt; a többféle kávén, kakaón, tejen, teán keresztül a jégbehűtött italokig (természetesen alkoholmentesek) kedvére válogathatott az ember. Ami külön érdekesség volt, hogy az ételeket és italokat is nem műanyag vagy papír eszközökből kínálták, hanem rendes tányérok, csészék álltak rendelkezésre. És érdemes azt is megjegyezni, hogy a jégbehűtött italokról úgy gondoskodtak, hogy több óriási medencét megtöltöttek jéggel és ezekbe helyezték el az italokat.
Számomra örökre felejthetetlen élmény marad ez a müncheni világverseny, és a magyarok számára sok-sok tanulsággal záródott szerintem. Remélem, hogy a következő nemzetközi versenyen már még több magyar fog a zászlónk alatt bevonulni és eredményesen szerepelni! És remélem növekedni fog a szurkolótábor is, mert sajnos azokból még elég kevés jutott ki erre a versenyre.

Rita, futó:
Hogy mi volt számomra a legnagyobb élmény Münchenben? Furcsa módon nem a saját versenyem: a futás öröme ugyanaz, ha egy stadionban versenyen csinálod, vagy hobbiból a Margitszigeten. Én leginkább néző szerettem lenni. Végigdrukkoltam pár izgalmas tollaslabda-meccset, tapsoltam a félmaratont futóknak, szabadidőm nagy részét pedig a táncversenyen töltöttem. Évekkel ezelőtt szerettem bele a meleg társastáncba: két együtt táncoló nő vagy férfi csodálatos látvány. Most először láttam úgy táncversenyt, hogy én magam is ismertem már néhány lépést, így még tanultam is belőle (bepótolandó a kihagyott táncórát). A magyar csapatnak külön asztala volt a parkett mellett, és a többi Atlaszos is be-beugrott, beszámolni az eredményekről és biztatni a táncosokat. Azt hiszem, az az ötven egymást alig ismerő, különböző sportot űző magyar ott vált egy csapattá, a táncparkett mellett.