Előhívott önarcképek - Leszbikus nők önéletrajzi írásai, 2003
Előhívott önarcképek
Májusban látott napvilágot a Labrisz Leszbikus Egyesület következő kötete. Memoárrészlet, levél, napló, "cetli", önéletrajzi "ihletésű" novella és versbetétekkel dúsított önéletrajzi esszé egyaránt található az írások között. A szerelmi vallomások, személyes vívódások, politikai hitvallások, illetve ezek különféle ötvözetei gazdag elegyet alkotnak.
Többféle úton jutottunk hozzá ezekhez a szövegekhez. Egyesek nyomozást, kutatást igényeltek (a korai szövegek, de némely huszadik századiak is), mások már szerves részei a nyugati leszbikus irodalomnak. Megint mások felkérésre születtek, kifejezetten a kötet számára. A felkutatás és a létrehozás összetartozása tehát itt is tetten érhető. A válogatás szempontjai óhatatlanul szubjektívek. Ismereteinkhez és kapacitásunkhoz mérten igyekeztünk ugyan valamiféle "reprezentatív" képet adni, de - Joan Nestle-t idézve - törekedtünk arra, hogy a kötet "ne váljék tiszteletreméltó leszbikus szerepmodellek összeválogatott gyűjteményévé". Azaz minél több nyelv, korszak, réteg, generáció megszólaljon benne. A kultikus nyugati leszbikus írók hangjai ugyanúgy, mint a különféle, akár névtelen kelet-európai tapasztalatok.
A nők közötti erotikus kapcsolatok számtalan árnyalata megjelenik a szövegekben - az erotikával telítődött barátságoktól a már felismert és realizálódott, de még nem vállalható viszonyokon vagy a heteroszexualitást imitáló kapcsolatokon át a női szerelmet szabadon megélő és annak sokféleségét hirdető leszbikusokig. E virtuális vonal egyik végén ott találjuk például a 19. századi amerikai költészet kiemelkedő alakját, Emily Dickinsont, aki sógornője iránt táplált intenzív érzelmeket.
A huszadik század első fele már tele van ismert és kevésbé ismert leszbikus nőkkel, kapcsolatokkal Virginia Woolftól Gertrude Steinen át Radclyffe Hallig. A nyilvánosság, főleg a politikai jogokért küzdő nyilvánosság itt még nem jellemző, nagyrészt a privát szféra erotikája, intimitása a meghatározó. A '60-as, '70-es évektől, az amerikai emberi jogi mozgalmakhoz csatlakozva indult el a melegség történetének egy másik hulláma, melynek képviselői, köztük számos író, művész, nemcsak magánéletükben, de politikai szerepekben is vállalták identitásukat.
A történetek, még a legszemélyesebbek is, elválaszthatatlanok az őket körülvevő társadalomtól vagy annak valamely szeletétől. A leszbikusság sohasem egyszerűen magánügyként jelenik meg, a "személyes = politikai" szlogenje itt is érvényes. Időben előrehaladva, az intim szféra erotikája egyre inkább átszíneződik a tudatos politizálás hangjaival, főként az angolszász szerzők esetében. De a személyesség soha nem tűnik el egészen: Adrienne Rich önmagán illusztrálja a nőírót övező előítéletek következményeit, Leslie Feinberg szerelmes levélben ír a bárokban zajló rendőri atrocitásokról, Joan Nestle magánélete összefonódik a leszbikus archívum történetével, Audre Lorde hétköznapjai tele vannak a fekete és leszbikus léttel szembesítő élményekkel.
A felhívásunkra érkezett kortárs önéletírások igen sokszínű világot jelenítenek meg kultúra, háttér, élethelyzet, generáció tekintetében egyaránt. Cseh-amerikai, lengyel, román és magyar, idősebb és fiatalabb szerzők falun, városban, munkahelyen, iskolában, a hegyekben vagy egy szobában "játszódó" történeteit, emlékeit olvashatjuk.
Szeretettel ajánljuk figyelmetekbe a kötetet!
