Életünk nyitott könyv

Évi és Rita 2005-ben is élő könyv volt a Szigeten. Amelyik szigetlakó szeretett volna egy órán keresztül egy leszbikussal beszélgetni, az kikölcsönözhette őket. Az olvasók házirendje az volt, hogy nem tehettek kárt a kikölcsönzött könyvekben, és a kölcsönzési idő lejárta után épségben kellett visszaszolgáltatniuk őket.

Sokan érdeklődtek a leszbikus könyvek iránt?
Évi: Tavaly ugyan nagyobb volt az érdeklődés, de azért idén is sokan kikölcsönöztek.
Rita: Az első nap csalódást okozott, mert egyáltalán nem volt olvasóm – de valószínűleg azért, mert még mindenki a sátorveréssel foglalkozott. Utána viszont mindegyikünknek bőven voltak olvasói, pedig párhuzamosan több leszbikus könyv is rendelkezésre állt.

Milyen megfontolásból érdeklődtek – érintettség, kíváncsiság, előítéletek...?
Évi: Teljesen változó okokból. Olvasóim zöménél a beszélgetés során kiderült, hogy közvetve vagy közvetlenül de érintett a témában. Talán az egyik legmeghatóbb és ugyanakkor érzelmileg is felkavaró „olvasás” az volt amikor egy apa és fia kikölcsönzött. A fiú elmesélte, hogy már jó ideje együtt járt egy lánnyal, amikor a lány váratlanul szakított vele, mert beleszeretett egy lányba. A fiú ezt személyes kudarcként élte meg, és nem tudta feldolgozni. Az apja meg úgy érezte, hogy tétlenül tudja csak szemlélni a fia fájdalmát, mert nem tud neki segíteni. Sok minden feljött még a családi háttérből, és jócskán túlmentünk az egy órás kölcsönzési időn, de hihetetlenül jó beszélgetés volt, és több olvasómnál is úgy éreztem, hogy úgy álltunk fel, hogy mindketten tanultunk valamit a másiktól.
Rita: Mindig vannak olyan emberek, akik valamilyen problémával küszködnek, és erre próbálnak megoldást találni. Ez a probléma nem feltétlenül a melegség, van, hogy egyéb identitásválság vagy szexuális problémák. Előítéletes olvasóval viszonylag kevéssel találkoztam. Sokakat az érdekelt, milyennek látom a melegek helyzetét Magyarországon, hogyan tudok szembenézni az előítéletekkel (ezt külföldi olvasók is kérdezték, akik más országokban képben vannak a leszbikusok helyzetét illetően, de Magyarországról keveset tudnak). Persze mindig vannak, akik csak azért kölcsönzik ki az embert, mert az általuk eredetileg kért könyv nincs bent, vagy mert kell még egy ember a pólóhoz (három könyv olvasása után lehetett pólót kapni).

Mik voltak a legjellemzőbb kérdések?
Évi: A gyereknevelés. Elképesztő, hogy micsoda indulatokat tud kihozni ez az emberekből. Ezenkívül gyakori kérdés még a szerepfelosztás (a kapcsolatban ki a fiú és ki a lány), vagy klasszikus kérdésként még el szokott hangzani a „mikor tudtad meg, hogy leszbikus vagy és hogy tudják-e rólad. Ha igen, akkor hogyan tudta meg a környezeted. Család, barátok...stb.”
Rita: Igen, ez volt az egyik tipikus kérdéskör, hogyan és mikor jöttem rá, hogyan coming outoltam a szüleimnek, a másik pedig a gyerek. Az utóbbihoz egyébként nálam meglepően normálisan álltak hozzá. Egyszer volt csak három fiatal srác, akit a szexualitás érdekelt jobban (miben más egy nővel, mint egy férfival, mintha lenne összehasonlítási alapom), a többiek sokkal inkább a társadalmi helyzetre voltak kíváncsiak.

Hogy éreztétek magatokat közben? Okoztatok változásokat a beszélgetőpartnerekben?
Évi: Engem nagyon felvillanyoznak ezek a gondolatcserék. Ekkor egy folyamatos párbeszéd folyik a könyv, azaz én, és az olvasó között. Van úgy, hogy nem csak az olvasó tesz fel kérdéseket, hanem én is feltehetek és fel is teszek kérdéseket az olvasónak. Az Élő könyv-tár gondolata és gyakorlata Dániából származik, ahol a Roskilde-i Ifjúsági Fesztiválon, a könyvtárakra jellemző sajátosságok között, az érdeklődő fiatalok olyan embereket ismerhetnek meg kikölcsönzött, élő könyvekként, akikkel egyébként általában nem keresnek kapcsolatot, nem beszélnek velük. Ez leggyakrabban megalapozatlan vélemények, elutasító vagy ellenséges magatartás, előítéletek kialakulásához vezet. A negatív beállítottság csökkentését, megváltoztatását szolgálja az az idő és párbeszéd, amit az „olvasók” az általuk választott „könyvvel” töltenek.
Rita: Nagyon jó beszélgetéseim voltak, bár a négy órás műszak végére eléggé elfáradtam (főleg a hangom). Egyetlen negatív élményem volt: egy félrészeg pasi kikölcsönzés után mondta, hogy ő amúgy újságíró és magnóra akarja venni a beszélgetést. Mikor mondtam, hogy én ezt így nem vállalom, keresse a sajtósokat a meleg sátornál, eltette a diktafont, de ezután az ember nyilván nem tud már oldottan beszélgetni.

Jövőre is jelentkeztek élő könyvnek?
Évi: Persze! De idén is lesz még élő könyv, szeptember 24-én, a Civil Ligeten.
Rita: Egész biztosan!